Real: Az a baj Hazard-ral, hogy az edző másokat preferál a posztján – Ancelotti

Vágólapra másolva!
2021.10.27. 12:30
null
Carlo Ancelotti nem bízik Eden Hazardban? (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Real Madrid 2–1-re legyőzte vasárnap az FC Barcelonát az el Clásicón, szerdán pedig már az Osasunát fogadja a La Liga 11. fordulójában. A meccs előtti sajtótájékoztatón a belga válogatott Eden Hazard-ról faggatták a madridiak vezetőedzőjét, Carlo Ancelottit, aki őszinte választ adott.

Az Osasuna elleni bajnoki előzetes sajtótájékoztatóján az egyik riporter megkérdezte Carlo Ancelottit, milyen állapotban van a nemrég sérüléssel bajlódó Eden Hazard, milyen esély van a játékára.

„Hazard teljesen jól van, készen áll a játékra. Csak az a baj vele, hogy az edző másokat jobban preferál a posztján” – mondta a Real Madrid vezetőedzője, az El Chiringuito TV beszámolója szerint mosollyal az arcán.

A 2019-ben, bónuszokkal együtt jóval több, mint 100 millió euróért szerződtetett Eden Hazard finoman szólva sem váltotta meg a világot Madridban, és bár úgy tűnt, ez az idény más lehet, ezúttal sem kulcsember a fővárosiaknal. Kisebb sérülések mellett eddig összesen nyolc tétmeccsen lépett pályára a 2020–2021-es klubidényben és ezalatt egy gólpasszt jegyzett.

Posztján egyértelműen Vinícius Jr. játszotta be magát a Real Madrid kezdőjébe, és bár a jobb oldalon is bevethető lenne, ott úgy tűnik, Rodrygo, Marco Asensio, de még Federico Valverde is előbb kap lehetőséget.

Az ABC.es beszámolója szerint egyébként bár Hazard már készen áll a játékra, egymás után két mérkőzést még nem játszhat a madridiak orvosi stbája szerint.


SPANYOL LA LIGA
11. FORDULÓ
19.00:
Mallorca–Sevilla
19.00: Rayo Vallecano–Barcelona (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!
20.00: Betis–Valencia
21.30: Real Madrid–Osasuna (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!

Az állás
1. Real Sociedad 10 6 3 1 14–9 +5 21
2. Real Madrid 9 6 2 1 24–11 +13 20
3. Sevilla 9 6 2 1 16–6 +10 20
4. Atlético Madrid 9 5 3 1 13–8 +5 18
5. Betis 10 5 3 2 15–11 +4 18
6. Osasuna 10 5 3 2 14–13 +1 18
7. Athletic Bilbao 10 4 5 1 10–6 +4 17
8. Rayo Vallecano 10 5 1 4 17–12 +5 16
9. Barcelona 9 4 3 2 15–10 +5 15
10. Espanyol 11 3 5 3 11–11 0 14
11. Valencia 10 3 4 3 15–13 +2 13
12. Villarreal 10 2 6 2 13–10 +3 12
13. Mallorca 10 3 3 4 9–15 –6 12
14. Celta Vigo 10 3 1 6 10–12 –2 10
15. Elche 11 2 4 5 8–13 –5 10
16. Alavés 10 3 7 5–13 –8 9
17. Cádiz 11 1 5 5 10–18 –8 8
18. Granada 9 1 4 4 7–13 –6 7
19. Levante 10 5 5 9–18 –9 5
20. Getafe 10 2 8 3–16 –13 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik