La Liga: szabálytalan csere miatt akár pontokat is levonhatnak a Real Madridtól

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.05.17. 14:40
Mint arról beszámoltunk, a Real Madrid odahaza 1–0-ra legyőzte a Getafét a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 34. fordulójában. A győztes gólt szerző Marco Asensiót a 84. percben le akarta cserélni Carlo Ancelotti, a helyére Álvaro Odriozola állt volna be, ám Eduardo Camavinga kisebb sérülése miatt maradt a pályán, végül a francia játékos jött le. A cserét különös módon hajtották végre a madridiak, emiatt pedig a Getafe panaszt tett – hívta fel a figyelmet a Givemesport.

Mint a felvételen is látható, Asensio és Odriozola cseréje már megtörtént, ezt követően jött le a pályáról Camavinga. A szabályok értelmében viszont a cserejátékos addig nem állhatott volna be, amíg Camavinga a pályán volt.

A Getafe panaszt tett, a La Liga ezt továbbította a Real Madridnak, amelynek három napja van reagálnia. A Football Espana szerint ha a királyi gárda követett el hibát, akkor elvehetik a három pontját és a vendégeknek adhatják. Azt azonban hozzá kell tenni, hogy a játékvezető engedélyezte a cserét, így ez elsősorban az ő felelőssége, nem pedig a hazaiaké. Az esetleges pontlevonással a Real elveszítené a második helyét a tabellán, a Getafe pedig elkerülne a kiesőzónából. Érthető tehát, hogy miért nyújtottak be panaszt.

Camavingával kapcsolatban egyébként Luka Modric azt állította, hogy a Manchester City ellen bevethető lesz.

SPANYOL LA LIGA
34. FORDULÓ
Real Madrid–Getafe 1–0
(Asensio 70.)

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 34 27 4 3 64–13 +51 85
2. Real Madrid 34 22 5 7 70–32 +38 71
3. Atlético Madrid 34 21 6 7 60–27 +33 69
4. Real Sociedad 34 18 8 8 45–31 +14 62
5. Villarreal 34 17 6 11 52–35 +17 57
6. Betis 34 16 7 11 43–38 +5 55
7. Girona 34 13 9 12 54–48 +6 48
8. Athletic Bilbao 34 13 8 13 44–38 +6 47
9. Osasuna 34 13 8 13 32–36 –4 47
10. Sevilla 34 13 8 13 44–49 –5 47
11. Rayo Vallecano 34 12 10 12 41–45 –4 46
12. Mallorca 34 12 8 14 33–37 –4 44
13. Celta Vigo 34 10 9 15 39–48 –9 39
14. Valencia 34 10 7 17 38–41 –3 37
15. Almeria 34 10 6 18 43–61 –18 36
16. Cádiz 34 8 11 15 26–50 –24 35
17. Valladolid 34 10 5 19 30–60 –30 35
18. Getafe 34 8 10 16 30–43 –13 34
19. Espanyol 34 7 10 17 42–60 –18 31
20. Elche 34 4 7 23 26–64 –38 19
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik