Barca: nem lesz ciklusváltás, Vilanova és Xaviék maradnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.25. 11:23
null
A Barca alelnöke elmondta, nem váltják le Xaviékat (Fotó: Reuters)
Josep María Bartomeu, a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Barcelona alelnöke úgy nyilatkozott, a Bayern München elleni, keddi 4–0-s vereséggel nem ért véget egy ciklus a klubnál, és a következő idényben is Tito Vilanova lesz a gránátvörös-kékek vezetőedzője.

„Nem lesz ciklusváltás. A klubnál van egy struktúra, egy folytatandó terv. Nem olyan a helyzet, mint 2009-ben, amikor kilenc játékost kellett igazolni, az tényleg ciklusváltás volt. Az alapok szilárdak, csak egy kis finomhangolásra van szükség. Nem tudok elképzelni egy Messi, Xavi, Iniesta, Piqué vagy Busquets nélküli Barcát" – nyilatkozta Bartomeu, aki azt is elmondta, Tito Vilanova marad a csapat vezetőedzője.

A következő idényben is a Barcát fogja irányítani. Bízunk benne, és nem volt könnyű dolga, amikor át kellett vennie a csapatot, de nagyon jól megoldotta" – tette hozzá az alelnök a Catalunya Radiónak.

Bartomeu az átigazolási tervekről is nyilatkozott, és bár neveket nem említett, Neymarra és Víctor Valdés helyzetére kitért.

A brazil játékos érdekel minket, mivel kérték a szerződtetését a szakmai stáb tagjai. Guardiola is kérte és Tito is. Neymarnak szerződése van a Santosszal, és nem tudjuk biztosan, hogy távozni akar-e. Ha igen, akkor megpróbáljuk szerződtetni" – mondta a vezető.

Valdés elmondta, hogy kétezer-tizennégyben elmegy, de nem szükségszerű, hogy már most nyáron távozzon. Ha így alakul, akkor a szakmai stáb készen áll egy új, kiváló kapus szerződtetésére, bár senki nem lesz olyan, mint Víctor."

Bartomeu szerint egyébként még nem dőlt el a Bayern München elleni párharc: „Ez meglepő? Miért ne lenne esélyünk? Nem vesszük úgy, hogy már kiestünk. Madridban úgy vélik, ledolgozhatják a hátrányt, és mi is hiszünk még a sikerben. Ezek a játékosok bármire képesek."

 

Legfrissebb hírek

Messi addig játszhat Miamiban, ameddig akar

Minden más foci
1 órája

Története egyik legjelentősebb transzferét kötötte meg a dunaszerdahelyi labdarúgóklub

Minden más foci
17 órája

Óriási költekezést csap az Atlético – a végszámlát már a szaúdi tulajdonos rendezi?

Spanyol labdarúgás
2025.07.30. 10:44

Videó: Lionel Messi is feltűnt a Coldplay csókkameráján

Minden más foci
2025.07.28. 20:19

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Sallói egy órát kapott a vesztes bajnokin; ikszelt az eltiltott Messi nélkül az Inter Miami

Minden más foci
2025.07.27. 07:32

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55

MLS: szokatlan ok miatt tiltották el Messit és Jordi Albát

Minden más foci
2025.07.25. 19:42
Ezek is érdekelhetik