Majdnem ráfázott kihagyott tizenegyesére, de legyűrte az Espanyolt a Betis

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
2024.09.29. 20:30
Giovani Lo Celso góljával győzött a Betis az Espanyol ellen (Fotó: Getty Images)
A Real Betis hazai pályán 1–0-ra nyert az Espanyol ellen a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 8. fordulójában.

A Real Betis esélyesként látta vendégül az Espanyolt. A sevillaiak a pályán is próbálták bizonyítani, hogy jobbak a barcelonai riválisnál, de hiába dolgoztak ki rengeteg helyzetet már az első félidőben is, a ragyogó napot kifogó Espanyol-kapus, Joan García eszén nem tudtak túljárni. Olyannyira nem, hogy a játékrész hajrájában tizenegyeshez is jutott a Betis, de az Abde Ezzalzuli által kiharcolt büntetőt a sértett nem lőtte jól, García pedig ezt is védeni tudta!

A hazaiak kedvét azonban nem szegte a kihagyott 11-es, fölényük a második félidőben is megmaradt. A Betis vezetésére ugyan sokáig kellett várni, de a 85. percben végül góllá érett a sevillai fölény, Giovani Lo Celso góljára pedig nem tudtak reagálni a vendégek, s egygólos vereséget szenvedtek. 1–0

SPANYOL LA LIGA
6. FORDULÓ
Betis–Espanyol 1–0 (Lo Celso 85.)

KORÁBBAN
Celta Vigo–Girona 1–1 (Aspas 81., ill. Y. Herrera 39.)
Athletic Bilbao–Sevilla 1–1 (Jauregizar 36., ill. Padilla 90+3. – öngól)
Kiállítva: Agirrezabala (82., Bilbao)

KÉSŐBB
21.00: Atlético Madrid–Real Madrid (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Real Valladolid–Mallorca 1–2 (I. Sánchez 90+4., ill. Larin 59., Valery 83.)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Osasuna–Barcelona 4–2 (Budimir 18., 72. – a másodikat 11-esből, Zaragoza 28., Bretones 85., ill. P. Víctor 53., Yamal 90.)
Rayo Vallecano–Leganés 1–1 (Camello 8., ill. J. Cruz 55.)
Real Sociedad–Valencia 3–0 (Kubo 8., Óskarsson 80., 90+3.)
Getafe–Alavés 2–0 (Arambarri 42., Milla 57.)

A LA LIGA ÁLLÁSAMGyDVL–KGk P 
1. Barcelona87–125–9+16 21 
2. Real Madrid752–16–5+11 17 
3. Atlético Madrid743–11–3+8 15 
4. Athletic Bilbao842212–8+4 14 
5. Mallorca84228–6+2 14 
6. Villarreal742114–140 14 
7. Osasuna842212–13–1 14 
8. Betis83328–7+1 12 
9. Rayo Vallecano82429–8+1 10 
10. Celta Vigo831415–150 10 
11. Alaves831411–12–1 10 
12. Girona82339–11–2 9 
13. Sevilla82338–10–2 9 
14. Real Sociedad82246–7–1 8 
15. Getafe81435–6–1 7 
16. Leganes81435–9–4 7 
17. Espanyol82157–12–5 7 
18. Valencia81255–13–8 5 
19. Valladolid81254–17–13 5 
20. Las Palmas7–348–13–5 3 

 

 

Legfrissebb hírek

A Getafe megszerezte Daniel Carvajalt – hivatalos

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 10:32

Soha rosszabb hétfői meccset! Három gól a ráadásban, hat gól összesen a Levante–Sevillán

Spanyol labdarúgás
2026.10.12. 23:10

A második ötös már sok volt – menesztették az Osasuna vezetőedzőjét

Spanyol labdarúgás
2026.10.12. 14:19

Maffiának nevezték a játékvezetőket – Vinícius megosztotta

Spanyol labdarúgás
2026.10.12. 08:09

La Liga: majdnem eltapsolta háromgólos előnyét a Real Sociedad

Spanyol labdarúgás
2026.10.11. 21:00

Kapós lett a Napoli skót középpályása, Mourinho is vinné – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.10.11. 14:11

Mourinho nem akart olyat mondani, amiért eltilthatják, ezért szóba sem állt az újságírókkal

Spanyol labdarúgás
2026.10.11. 11:50

Gulácsi Péter elárulta, mi a legnagyobb különbség a Bundesliga és a La Liga között

Spanyol labdarúgás
2026.10.11. 10:05