La Liga: Koundé elárulta, miért a Barcát választotta

2022.07.29. 19:16
null
Jules Koundé elmondta, Xavi személye az egyik fő ok, amiért a Barcát választotta (Fotó: FC Barcelona/Twitter)
Mint ismert, a Chelsea is versenyben volt Jules Koundé szerződtetéséért, de a Sevilla volt játékosa csütörtökön az FC Barcelonához írt alá. A francia válogatott védő egy nappal később elárulta, miért (vagy inkább ki miatt) a választotta a katalán együttest.

 

A Sevilla sportigazgatója, Monchi elmondta, hogy a Chelsea a klubbal és Jules Koundéval is megegyezett múlt hét csütörtökön, de a londoniak végül kihátráltak az üzletből.

„A döntésüket azzal indokolták, hogy nem volt biztos a játékos helye a csapaton belül. Aztán kis idő elteltével ismét jelentkeztek, de időközben megjelent a Barcelona is, amely jobb ajánlatot tett, így klubrekordot jelentő összegért (eddig a 40 millió euróért eladott Wissam Ben Yedder tartotta a csúcsot – a szerk.) adtuk el Julest” – idézte Monchit a klub hivatalos oldala.

Az állításnak némileg ellentmond, hogy sajtóhírek szerint a védő a Chelsea helyett inkább a Barcelonát választotta. A 23 éves hátvéd így indokolta döntését.

„A vezetőedző, Xavi személye az egyik fő ok, amiért én is itt vagyok. Többször beszéltem vele. Lebilincselő volt, ahogy kommunikált. Volt néhány tartalmas beszélgetésünk, és ugyanúgy látjuk a futballt. Itt az ideje, hogy mindent beleadjak, hogy minél több játékpercem és fontos szerepem legyen a klubnál.”

 

A Sevilla sportigazgatója azt is elárulta, hogy kaotikus volt a klub helyzete, ezért voltak kénytelenek Diego Carlost (Aston Villa) és Koundét is eladni. Állítása szerint a Manchester City is érdeklődött utóbbi iránt, akinek korábban kétszer is megtiltották, hogy elmenjen.

Legfrissebb hírek

Gombafertőzés miatt elhalasztották a Celta–Osasuna spanyol bajnokit

Spanyol labdarúgás
6 órája

A spanyol másodosztály élcsapatánál köthet ki Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
8 órája

Súlyosan megsérült a Barca fiatal szélsője, kútba esett a kölcsönadása – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 19:12

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 11:02

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08