Barca: csak a koronavíruson múlik Suárez visszatérése

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.05.05. 20:04
null
Luis Suárez kész a visszatérésre (Fotó: AFP)
A Barcelona erőnléti edzője az AS-nek erősítette meg, hogy a négy hónapja megműtött Luis Suárez teljesen felépült.

 

Suárez térdét eredetileg május elején műtötték volna meg, ám a beavatkozást előre kellett hozni januárra, mivel sűrűsödtek a panaszai – legutóbb január kilencedikén, az Atlético Madrid elleni Szuperkupa-elődöntőben lépett pályára.

A műtét idején négy hónapos kihagyással számoltak a szakemberek, a beszámolók szerint pedig a rehabilitáció a koronavírus-járvány miatt bevezetett kényszerszünet és óvintézkedések mellett is gond nélkül ment. Sőt, mondhatni, Suárez szempontjából még jól is jött a leállás, mivel így jóval kevesebb meccsről maradt le.

A Barcelona erőnléti edzője, Fran Soto szerint amint újra közös tréningeket szervezhetnek, az uruguayi támadó teljes intenzitással vetheti magát a munkába.

Luis Suárez ebben az idényben 23 tétmeccsen 14-szer volt eredményes 11 gólpassza mellett.

A spanyol élvonal, a La Liga küzdelmei a koronavírus-járvány miatt március 12-én álltak le. A 38 fordulóból 27-et bonyolítottak le, a folytatást június elejére tervezik.

Legfrissebb hírek

Sajtóhírek szerint két belső védő is távozhat a Real Madridtól a nyáron

Spanyol labdarúgás
2025.12.26. 17:35

Fotó: Rózsaszín és zöld? Egészen szokatlan lesz a Real Madrid hazai meze a következő idényben

Spanyol labdarúgás
2025.12.26. 10:44

Mozifilmet készítenek a Barcelona női futballcsapatának klasszisáról

Spanyol labdarúgás
2025.12.26. 09:13

Harminckét évesen visszavonul az olimpiai bajnok brazil középpályás

Minden más foci
2025.12.23. 13:25

Lyonban folytatja a Real Madrid brazil csatára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.12.23. 10:50

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.12.21. 23:00

Nem borult a papírforma Gironában, könnyedén nyert az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.12.21. 16:05

Mbappé: A gólörömöm Cristianónak szólt, sokat segített nekem

Spanyol labdarúgás
2025.12.21. 13:58
Ezek is érdekelhetik