Real Madrid: a brazil kapitány lehet az új edző – sajtóhír

2018.06.09. 08:44
null
Tite jelenleg kizárólag a válogatottra és a világbajnokságra koncentrál (Fotó: AFP)
Brazíliai információk szerint a nemzeti együttest irányító Tite lehet a távozó Zinédine Zidane utódja a Real Madridnál.

 

Az 57 esztendős szakembernek a világbajnokság végéig érvényes a jelenlegi szerződése, és bár a brazil szövetség már felajánlott neki egy új, 2022-ig szóló szerződést, Tite a torna végére halasztotta a döntést a jövőjéről.

HARC A BRAZILÉRT

Egybehangzó lapértesülések szerint a Real Madrid megegyezett a Santosszal, és 45 millió euróért szerződteti Rodrygo Goest. A 17 éves brazil csatárt az egyik legnagyobb tehetségnek tartják hazájában, a Barcelona is szerette volna megszerezni, ám a katalánok „csak" 15 millió eurót ajánlottak érte. Igaz, a Marca szerint a brazil klub nem elégszik meg a 45 millióval, szeretne legalább ötvenmilliót kapni a játékosért, akiért állítólag már a PSG is bejelentkezett.

Az O Globo megkérdezte Tite ügynökét, hogy van-e valóságalapja a Real Madrid érdeklődésének, ő azonban sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta a hírt. A brazil napilap szerint Tite érkezése Neymar megszerzését is elősegítheti, a szakember ugyanis jó kapcsolatot ápol a Paris Saint-Germain támadójával.

Miután Zinédine Zidane óriási meglepetésre lemondott a Real Madrid vezetőedzői pozíciójáról, folyamatosan megy a találgatás, ki követheti a kispadon a francia futball-legendát. A korábbi hírek szerint a Tottenham menedzserét, Mauricio Pochettinót és a német válogatott szövetségi kapitányát, Joachim Löwöt kereste meg első körben a Real Madrid – ők cáfolták, hogy tárgyaltak volna a blancókkal –, de felvetődött Julian Nagelsmann, Arsene Wenger, Jürgen Klopp, Antonio Conte és Guti neve is.

Legfrissebb hírek

Zidane: Nagyon jó érzés kijavítani a hibákat, és mi pontosan ezt tettük

Minden más foci
2026.10.06. 11:32

Giorgi Cecadze: Szoboszlai Dominik játéka Zinédine Zidane-t idézte

Magyar válogatott
2026.10.03. 13:34

A történelem nem ismétli magát, de néha rímel: 1–1-es döntetlen és kiállítás a francia-olaszon

Minden más foci
2026.10.02. 23:03

„Talán kissé nevetséges voltam, de nem számít” – videón Zidane ösztönös gólöröme

Minden más foci
2026.09.29. 09:35

Nagyvadak, ha találkoznak, avagy Belgium Franciaországot fogadja az NL-ben

Minden más foci
2026.09.28. 11:15

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
2026.09.26. 09:44

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
2026.09.25. 22:55

William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

Francia labdarúgás
2026.09.25. 06:33