Atlético Madrid: két évvel megrövidítették Simeone szerződését

2016.09.16. 14:07
null
A felek szerint szükséges volt a módosítás (Forrás: Reuters)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Atlético Madrid és Diego Simeone két évvel megrövidítette a tréner eredetileg 2020-ig szóló szerződését.

 

Simeone márciusban írta alá 2020-ig szóló szerződéshosszabbítását az Atléticóval, most mégis megváltoztatták a szerződés hosszát, így az már csak 2018-ig szól. A tréner szerint egyetértettek abban a csapattal, hogy módosítani kell.

„Szükséges volt a változtatás, és úgy gondoljuk, hogy helyesen cselekedtünk – mondta az argentin edző, majd megnyugtatta a szurkolókat. – Amit aláírtunk az új szerződésben, az magánügy. Ezzel a módosítással nem változott semmi. Boldog vagyok az Atléticónál, továbbra is a szívem vezérel. Ha nem akarnak két év múlva elküldeni, akkor megint hosszabbíthatunk.”

Az argentin szakembert a szerződéshosszabbítása előtt szóba hozták többek között a PSG-vel, az Arsenallal és a Chelsea-vel is.

Legfrissebb hírek

David Alaba távozik a Real Madridtól – hivatalos

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 18:01

La Liga: Arbeloa megerősítette, hogy távozik a Real Madridtól

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 12:06

Hansi Flick hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.05.18. 15:15

Raphinha vezérletével a Betis ellen is megőrizte hibátlan hazai mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2026.05.17. 23:11

Antoine Griezmann gólpasszal búcsúzott a Metropolitanótól; Vinícius Júnior góljával nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2026.05.17. 21:00

Királyi összeomlás – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
2026.05.16. 23:10

Robert Lewandowski az idény végén távozik a Barcelonától – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.05.16. 13:33

Mbappé: Arbeloa azt mondta, negyedik számú támadó vagyok

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 09:32
Ezek is érdekelhetik