Spanyolország: több millió eurót fizethet vissza a Barca és a Real

Vágólapra másolva!
2016.07.04. 14:23
Az uniós szabályokkal összeegyeztethetetlen állami támogatások miatt hét spanyol futballklubnak – köztük a Barcelonának és a Real Madridnak – több tízmillió eurót kell visszafizetnie a spanyol államnak az Európai Bizottság hétfői döntése értelmében.

A brüsszeli bizottság megítélése szerint az ügyben érintett csapatok, az FC Barcelona és a Real Madrid mellett a Valencia, az Athletic Bilbao, az Osasuna, az Elche és a Hércules az állami támogatások révén tisztességtelen előnyhöz jutott, ez pedig sérti a vonatkozó uniós szabályozást.

Három különböző ügyben indított vizsgálatot 2013 decemberében az Európai Unió végrehajtó testülete, amely végül több tízmillió euró jogellenes támogatás visszafizettetésére szólította fel Spanyolországot.

Három különböző ügyben indított vizsgálatot 2013 decemberében az Európai Unió végrehajtó testülete, amely végül több tízmillió euró jogellenes támogatás visszafizettetésére szólította fel Spanyolországot.

A bizottság kifogásolta, hogy a Real Madridot, a Barcelonát, az Athletic Bilbaót és az Osasunát több mint húsz éven keresztül nonprofit társaságokként kezelték, és ezért kevesebbet kellett adózniuk, mint más sportvállalkozásoknak. Ezeknek a csapatoknak meg kell téríteniük az elmaradt adóbevételeket, amely brüsszeli becslések szerint akár az 5 millió eurót is elérheti klubonként.

A Real Madridnak emellett 18.4 millió eurót kell visszafizetnie a madridi önkormányzatnak egy jelentősen túlárazott földügylet miatt. Három futballklub pedig kedvezményes feltételekkel kapott hitelt egy állami tulajdonú pénzintézettől, ami a bizottság szerint jogellenes támogatásnak minősül, ezért a Valenciának 20.4, a Hérculesnek 6.1, az Elchének 3.7 millió eurót kell visszafizetnie.

„Tisztességtelen versenyfeltételekhez vezethet, ha az adófizetők pénzét használják fel professzionális futballklubok finanszírozására. A professzionális futball kereskedelmi tevékenységnek számít, a közpénzek felhasználásának összhangban kell lennie a versenyjogi szabályokkal. Az általunk vizsgált szubvenciók esetén ez nem így történt” – közölte Margrethe Vestager uniós versenyjogi biztos.

Szakértői értékelések szerint ezen összegek visszafizetése mindazonáltal nem jelent jelentősebb „érvágást” az olyan csapatok számára, amelyek megengedhetik maguknak, hogy több tízmillió eurót fizessenek ki egy-egy játékos leigazolására.

A Real Madridot és a Barcelonát a világ leggazdagabb futballklubjai között tartják számon, éves bevételük meghaladja az 500 millió eurót.

 

 

Legfrissebb hírek

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Legkorábban 2026-ban térhet vissza a Barcelona a Camp Nouba

Spanyol labdarúgás
2025.07.22. 13:43

Futsal: Veszprémből érkezik a Barcelona új edzője – hivatalos

Minden más foci
2025.07.22. 12:17

Rashford vasárnap délután érkezik Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.20. 13:40

Marcus Rashford egy lépésre attól, hogy a Barcelona játékosa legyen

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 16:17

Elhalasztotta a Camp Nouba való visszatérést a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.18. 20:00
Ezek is érdekelhetik