Serie A: visszacsábítanák Olaszországba a „Matadort”

D. B.D. B.
2022.05.24. 12:39
null
Edinson Cavani (Fotó: AFP)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) tizenhetedik helyén végző Salernitana elnöke, Daniele Iervolino örömmel tudná csapatában az idény végén a Manchester Unitedtől távozó Edinson Cavanit.

 

A „vörös ördögökhöz” 2020-ban a Paris Saint-Germaintől ingyen érkező uruguayi válogatott csatár 59 tétmérkőzésen 19 gólt szerzett. Ralf Rangnick, a Manchester United menedzsere már korábban bejelentette a 35 esztendős labdarúgó távozását, aki a hétvégén, a Crystal Palace ellen 1–0-ra elvesztett mérkőzés után beintett egy szurkolónak.

Fabrizio Romano, átigazolásokban mindig jól informált sportújságíró Twitteren arról ír, hogy a Serie A tizenhetedik, bennmaradást érő helyén végző Salernitana elnöke örömmel tudná csapatában a „Matadort”.

„Cavani igazi ajándék lenne a városnak, akkora, mint az, hogy a Salernitana marad a Serie A-ban” – mondta Daniele Iervolino, a Salernitana elnöke, megjegyezve: az uruguayi leigazolása mellett szeretnék megtartani Franck Ribéryt is még egy idényre.

Cavani a Manchester United és a Paris Saint-Germain előtt 2007 és 2013 között három-három idényt töltött Palermóban és a Napoliban, az MU-tól pedig szerződése lejártával nyáron ingyen távozhat.


 

Legfrissebb hírek

Serie A: folytatta győzelmi sorozatát a címvédő Napoli; Genovában nyert az Udinese

Olasz labdarúgás
6 órája

Edzőváltást eredményezett a Cremonese nyeretlenségi sorozata

Olasz labdarúgás
2026.03.18. 16:24

A Cremonese otthonában aratott gólzáporos győzelmet a Fiorentina

Olasz labdarúgás
2026.03.16. 22:43

Serie A: Maldiniék legyőzték a Milant Rómában

Olasz labdarúgás
2026.03.15. 22:27

Serie A: a Roma vezetett, de a Como fordított, és megint nyert

Olasz labdarúgás
2026.03.15. 20:04

Serie A: megvan a Pisa második győzelme, egyre nagyobb bajban a Verona

Olasz labdarúgás
2026.03.15. 17:03

Odahaza botlott az Inter, nyögvenyelősen nyert a Napoli és a Juventus a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
2026.03.14. 22:41

Az öngólok megpecsételték a Parma sorsát Torinóban

Olasz labdarúgás
2026.03.13. 22:50
Ezek is érdekelhetik