Serie A: Reja elégedett, Garcia a határozottságot hiányolja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.10. 12:37
Hétvégi pontvesztése ellenére sem csökkent a Juventus előnye a bajnokságban, hiszen a római derbin nem bírt a Lazióval a második helyen álló Roma.

„Az első félidőben nagyon jól játszottunk, sok problémát okoztunk nekik a széleken. A szünet után többet birtokolták a labdát, de kitartott a védelmünk, és nem engedtünk sok lehetőséget nekik – vélekedett a rangadóról a Laziót irányító Edy Reja. – Volt néhány ígéretes kontrák, amelyekkel nem tudtunk élni, főleg Eddy Onazi hihetetlen helyzeténél. Bizonyos időszakokban a Roma a kapunk elé szorított minket, de a srácok állták a sarat, és elégedett vagyok az iksszel.”

Rudi Garcia ugyanakkor érthetően kevésbé volt elégedett az elszalasztott lehetőség után.

„Mi voltunk a kezdeményezőbbek, mi birtokoltuk többet a labdát, de ahhoz, hogy megnyerj egy mérkőzést, jobban kell szerepelned az utolsó passzoknál – mondta a Roma mestere. – Ez az, ami hiányzott nálunk. Nem elég csak támadni, sokkal határozottabbnak kell lennünk a kapu előtt.”

„Minden lehetségest megtettünk a győzelemért, de néha az a csapat, amelyik uralja a mérkőzést, hibázik a befejezéseknél – tette hozzá Garcia, aki kritizálta Reját, mert rossz példát mutatott, azzal viccelődött, hogy reményei szerint néhány Roma-játékos megsérül a nagy mérkőzés előtt. Hogy sikerült-e rendezni a dolgokat? – Azt mondtam, amit gondoltam, ennyi történt. Nincs mit mondanom erről a továbbiakban.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik