Juventus: ügyészségi vizsgálat, sötét felhők gyülekeznek

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.11.30. 13:52
null
Fotó: AFP
A tekintélyes La Gazzetta dello Sport beszámolója szerint Torinóban kedden is folytatódtak azok az ügyészségi meghallgatások, amelyek célja a Juventus gyanús pénzügyi manővereinek kivizsgálása, és amelyek egyes vélemények szerint a torinói labdarúgócsapat élvonalból történő kizárásához, legutóbbi bajnoki címének elkobzásához is vezethetnek.

 

Anna Maria Loreto ügyész pénteki közleménye szerint körvonalazódott a gyanú, hogy a Juventus, mint tőzsdei cég a valóságnak nem megfelelő információkkal látta el a befektetőket és hamis számlákat bocsátott ki nem megvalósuló ügyletekről.

Olasz sajtóbeszámolók szerint elsősorban olyan, két klub közötti játékoscseréket vizsgálnak, amelyekben – a két labdarúgó piaci értéke közötti különbség áthidalására – valamelyik fél pénzt is fizetett; kreatív könyveléssel ilyen esetekben lehet jelentős klubérték-növekedésre szert tenni.

Az olasz szövetségben felállított, a klubok pénzügyeit vizsgáló COVISOC 62 gyanús olasz játékosügylet kivizsgálását szorgalmazza az elmúlt három év adatai alapján – ezek közül 42-ben érintett a Juventus, amely becslések szerint 282 millió eurós értéknövekedésre tehetett szert csalárd módon.

A Juve már a legutóbbi éves pénzügyi beszámolója szeptemberi publikálásakor jelezte, hogy az olasz piacfelügyelet (CONSOB) vizsgálja a klub átigazolásait, és szombaton közleményben reagált a kezdődő ügyészségi meghallgatásokra is, jelezve, hogy meggyőződése szerint mindenben a hatályos jogszabályok szerint cselekedett, és ennek bizonyítása érdekében mindenben együttműködik az eljáró hatósággal.

A klub jelenlegi (Andrea Agnelli, Pavel Nedved, Stefano Cerrato) és korábbi vezetői számíthatnak meghallgatásra, ezek lefolytatása után derül ki, lesz-e vádemelés.

Az olasz fogyasztóvédelmi szervezet, a CODACONS vezetője rendszerszintű szabálytalanságokat, hosszú évek óta folytatott bűnös gyakorlatot gyanít a háttérben, és máris jelezte: ha bebizonyosodik, hogy a Juventus jogosulatlan pénzügyi előnyre tett szert a többi olasz klubbal szemben, kezdeményezni fogja a klub példás megbüntetését.

„Az egyéni felelősségre vonásnál nem állhatunk meg, a klubnak is bűnhődnie kell – vetítette előre Marco Donzelli elnök, »szurkolók ezreinek érdekeit védve« mivel fordulnak majd a versenyhivatalhoz. – Kezdeményezni fogjuk a klub kizárását az élvonalból, és azt is, hogy fosszák meg a legutóbbi bajnoki címétől.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik