AS Roma: visszavonul az Eb-ezüstérmes védő

MTI MTIMTI MTI
2015.08.12. 14:56
Bejelentette a visszavonulását Federico Balzaretti, az AS Roma hosszú ideje sérülésekkel bajlódó labdarúgója.



A 33 éves, 16-szoros olasz válogatott hátvéd szerdán jelentette be a döntését, melyet azzal indokolt, hogy nem tudott felépülni több mint egy éve elvégzett medencemûtétjét követően.


A 33 éves, 16-szoros olasz válogatott hátvéd szerdán jelentette be a döntését, melyet azzal indokolt, hogy nem tudott felépülni több mint egy éve elvégzett medencemûtétjét követően.

Balzaretti a legutóbbi szezonban mindössze egyetlen meccsen, a Palermo elleni szezonzáró bajnokin lépett pályára, s mint most elmondta, már akkor tudta, hogy az lesz karrierje utolsó mérkőzése.

Hozzátette, hogy marad a római csapatnál, mivel állást kapott a klub menedzsmentjében.

A pályafutása során a Torinóban, a Juventusban, a Fiorentinában és a Palermóban is megforduló védő 2012-ben szerződött a fővárosi gárdához. Az olasz nemzeti csapatban 2010 novemberében mutatkozott be, s tagja volt a 2012-es Európa-bajnokságon ezüstérmes együttesnek.

Legfrissebb hírek

Visszavonult a kétszeres Eb-győztes Santi Cazorla

Spanyol labdarúgás
20 órája

Visszavonult az ecuadori válogatott gólrekordere

Foci vb 2026
Tegnap, 6:55

Tshabalala sem feledkezett meg Ochoáról

Foci vb 2026
2026.06.29. 16:15

A 2024-es Európa-bajnok műkorcsolyázó, Loena Hendrickx visszavonult

Téli sportok
2026.06.24. 23:55

Női röplabda Extraliga: felhagy az élsporttal Szerencsés-Miklai Zsanett

Röplabda
2026.06.16. 16:33

Visszavonult az olimpiai bronzérmes karatés, Hárspataki Gábor

Egyéb egyéni
2026.05.31. 13:12

Luka Modric a vb után visszavonul – sajtóhír

Foci vb 2026
2026.05.27. 17:07

Jászapáti Petra: Visszavonulok!

Téli sportok
2026.05.22. 16:00
Ezek is érdekelhetik