Akilov Pilip egy győzelemre a párizsi kvóta megszerzésétől

L. P. I.L. P. I.
2024.03.10. 16:27
Akilov Párizs küszöbén (Fotó: Földi Imre))
Az olaszországi Busto Arsizióban már csak egy magyar van versenyben, de Akilov Pilip immár harmadszor is nyerni tudott az olimpiai kvalifikációs tornán.

 

Egy vas maradt a tűzben: az olaszországi Busto Arsizióban zajló első olimpiai világselejtező nyolcadik napján a mieink közül már csak Akilov Pilip mérlegelt. Az Ukrajnából áttelepült 80 kilós bunyós két remek győzelem után a litvánból norvéggá lett Mindaugas Gedminas ellen a nyolc közé jutásért húzott kesztyűt. Lefordítva „olimpiaira” mindez annyit jelent, hogy a vasárnapival együtt két győztes meccsre volt Párizstól. Mivel az ő súlycsoportjában 61-en (!) neveztek, nem kell mondani, milyen embert próbáló menet eljutni a legjobb négyig (ez ad kvótát), de a májusi második, egyben utolsó világselejtezőn sem lesz sokkal könnyebb, és ezt a 24 éves Akilov is pontosan tudta.

Ennek szellemében kezdett, sokat ütött, kemény volt, és lábon is kiválóan kezelte a tokiói olimpia előtti kvalifikációs tornán Bacskai Balázst még 75 kg-ban elbúcsúztató norvég próbálkozásait. Gedminas képtelen volt újítani, ugyanazt a sematikus bunyót vitte végig kilenc percen át, márpedig ezt szinte Akilovnak találták ki, aki valamennyi pontozónál valamennyi menetet elvitte, és tulajdonképpen simán bejutott a legjobb nyolc közé.

A férfi 80 kg negyeddöntőjére hétfőn este kerül sor, Akilov Pilip a 22 éves holland Gradus Kraus, egy magas, hosszú karú, kemény, ám egyáltalán nem legyőzhetetlen rivális ellen harcolhatja ki a magyar ökölvívás immár harmadik olimpiai kvótáját. Hiszen sokadszorra sem árt rögzítenünk: a 63.5 kilós Kovács Richárd és a 66 kilós Hámori Luca már biztos párizsi induló.

OLIMPIAI KVALIFIKÁCIÓS TORNA, BUSTO ARSIZIO
Férfiak. Nyolcaddöntő. 80 kg: Akilov Pilip–Gedminas (norvég) p. gy. (5:0)

 

Legfrissebb hírek

Szira Zsófia bronzérmes az ökölvívó Eb-n

Ökölvívás
2026.09.23. 20:19

Még hat magyar éremesély él az ökölvívó Eb-n

Ökölvívás
2026.09.21. 20:10

Csak Akilov nyert a mieink közül az ökölvívó Eb-n

Ökölvívás
2026.09.18. 23:34

Kovács István: Hiszek a szófiai csapatunkban

Ökölvívás
2026.09.17. 07:59

Elhunyt Szántó Imre, Öcsi bácsi

Ökölvívás
2026.07.15. 11:31

Tizenegy év után jön a Pacquiao–Mayweather visszavágó

Ökölvívás
2026.02.24. 12:30

Hanyadjára már? Floyd Mayweather hivatalosan is visszatér

Ökölvívás
2026.02.21. 10:38

Manny Pacquiao áprilisban Las Vegasban bokszol újra

Ökölvívás
2026.02.18. 10:28