Ökölvívás: a Chisorát „eltörő” Usztinovval meccsel Fury

2014.07.23. 16:23
Immár biztos, hogy szombaton a hatalmas méretekkel bíró Alekszander Usztinov lesz a brit Tyson Fury ellenfele. A helyzet érdekessége, hogy állítólag pont a korábbi kick-box bajnok és MMA harcos Usztinov edzett Chisorával, amikor a szerencsétlen baleset bekövetkezett és a brit sportoló bal keze eltört. Fury természetesen örül a lehetőségnek.

„Először is nagyon örülök, hogy mégis bokszolhatok szombaton és a rajongók megkapják a pénzükért, amire számítottak, vagyis egy nagy meccset – mondta Fury. – Keményen edzettünk, életem formájában vagyok, és úgy készültem, kiütöm Chisorát, de most mindez Usztinovra vár, rajta töltöm ki minden mérgemet. Chisora pedig megnézheti, mi várt volna rá, egy szép K.O. Különös, hogy pont azt az embert kell összetörnöm, aki eltörte Chisora kezét. Minden elismerésem Usztinovnak, hogy bevállalta a meccset, jó nagydarab csóka, de ami fontosabb, elismert ellenfél. Jó helyen van a ranglistákon, és élnie kell a lehetőségeivel. Két igazi gladiátor vagyunk, de most majd megtudja az ellenfelem, milyen egy igazi világklasszissal bunyózni.”Fury. – Keményen edzettünk, életem formájában vagyok, és úgy készültem, kiütöm Chisorát, de most mindez Usztinovra vár, rajta töltöm ki minden mérgemet. Chisora pedig megnézheti, mi várt volna rá, egy szép K.O. Különös, hogy pont azt az embert kell összetörnöm, aki eltörte Chisora kezét. Minden elismerésem Usztinovnak, hogy bevállalta a meccset, jó nagydarab csóka, de ami fontosabb, elismert ellenfél. Jó helyen van a ranglistákon, és élnie kell a lehetőségeivel. Két igazi gladiátor vagyunk, de most majd megtudja az ellenfelem, milyen egy igazi világklasszissal bunyózni.”

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Tizenegy év után jön a Pacquiao–Mayweather visszavágó

Ökölvívás
2026.02.24. 12:30

Hanyadjára már? Floyd Mayweather hivatalosan is visszatér

Ökölvívás
2026.02.21. 10:38

Manny Pacquiao áprilisban Las Vegasban bokszol újra

Ökölvívás
2026.02.18. 10:28

Hetvenedszer lesz Debrecen vendége a bokszvilág

Ökölvívás
2026.02.17. 15:53

Tyson–Mayweather profi bokszmeccs lesz Kongóban

Ökölvívás
2026.02.17. 14:46

Hámori Luca párizsi legyőzője indulna a következő olimpián is

Ökölvívás
2026.02.05. 13:47

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
2026.02.04. 11:14

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58
Ezek is érdekelhetik