Profi boksz: Chisora kipontozta Kevin Johnsont

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.02.16. 07:57
A londoni profi bokszgála főmérkőzésen Dereck Chisora tette kockára a Bokszvilágszervezet (WBO) és a Bokszvilágszövetség (WBA) nemzetközi bajnoki öveit az amerikai Kevin Johnson ellen.

Johnson jó formában érkezett, jól is kezdte az első menetet és bal „jabekkel" elvitte az első menetet. Chisora próbálta diktálni az ütemet és folyamatos nyomást gyakorolt Johnsonra. Sok kapaszkodás és Chisora részéről sok tarkós ütés kissé tördelte a bunyót.

Johnson szokásával ellentétben kifejezetten sokat ütött és rendre talált az előre gyalogoló Chisora fején, aki inkább a nagy ütéseket kereste. Egészen az 5. menetig kellett várni, míg Chisora tisztán be is vitte a jobb horgát amitől – karrierje során előszór – padlóra került Johnson. A menet folytatódott és Johnson leginkább fogásba menekült.

A hatodik menetben maradt a Chisora fölény, de kevés akciót hozott a menet, mivel Johnson leginkább a védekezésre koncentrált és csak ritkán kezdeményezett támadást. A mérkőzés tempója folyamatosan csökkent, mindkét bunyósnál a fáradtság jelei mutatkoztak és ezért kevés értékelhető akciót produkáltak. A meccs utolsó harmada nehezen pontozható, kapaszkodós meneteket hozott.

A 11. menet végén Chisora ismét elkapta Johnsont, de nem sikerült leütni őt. Az utolsó menetben Johnson kissé kezdeményezőbbé vált, de már későn és nem sikerült komoly kart tenni Chisorában. A 12 menet leteltével a pontozók 118:109, 118:110, 118:109 aranyban Chisorát láttak jobbnak, ezzel a brit sikeresen megvédte az öveit.

www.profiboksz.hu

 

Legfrissebb hírek

Tizenegy év után jön a Pacquiao–Mayweather visszavágó

Ökölvívás
2026.02.24. 12:30

Hanyadjára már? Floyd Mayweather hivatalosan is visszatér

Ökölvívás
2026.02.21. 10:38

Manny Pacquiao áprilisban Las Vegasban bokszol újra

Ökölvívás
2026.02.18. 10:28

Hetvenedszer lesz Debrecen vendége a bokszvilág

Ökölvívás
2026.02.17. 15:53

Tyson–Mayweather profi bokszmeccs lesz Kongóban

Ökölvívás
2026.02.17. 14:46

Hámori Luca párizsi legyőzője indulna a következő olimpián is

Ökölvívás
2026.02.05. 13:47

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
2026.02.04. 11:14

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58
Ezek is érdekelhetik