Tüdősérüléssel lett olimpiai bajnok – 80 éve született Juhász István

Orosz Páltól kapta Juhász István a becenevét, klubtársa nem azt mondta, hogy Pista, hanem hogy „Juci, helyezkedj!” Talán mondani sem kell, rajta ragadt az elnevezés. A család Fradi-drukker volt, nem véletlen, hogy miután 14 évesen az egyesületbe igazolt, édesapjával kijártak a Ferencváros mérkőzéseire, amelyeken rendre megjegyezte: „De szeretnék ezzel az Albert Flóriánnal játszani!” Ezt a választ kapta: „Nemcsak te, minden fiatal ezt szeretné!”

Maga sem gondolta, hogy éppen Albert helyén mutatkozhat be a nagycsapatban. A későbbi aranylabdás sérültet jelentett, Juci az ő helyét vette át. Albert mellett Rákosi Gyula és Novák Dezső sem lépett pályára azon a meccsen, utóbb kiderült, a jobbhátvédnek lakást ígért az egyesület, de valami mindig közbejött. A későbbi sokszoros válogatottak figyelmeztetésnek szánták távolmaradásukat…

Az Üllői úton 1963. november 7-én rendezték a Ferencváros–Pécsi Dózsa mérkőzést, amelyen a hazaiak „Juci” négy (!) góljával 5:1-re nyertek. A srác az ifik meccsére indult, amikor Csanádi Ferenc közölte vele, lehet, hogy a tarcsiban lép pályára, ám amint kiderült, hogy Albert a próbarúgások után nem vállalja a játékot, Mészáros József vezetőedző a helyére állította. A csatársor így állt fel: Fenyvesi II, Juhász, Varga, Galambos, Fenyvesi dr. Az edző azzal bocsátotta útjára, hogy fusson sokat, mutassa magát.

A játékos a 70. születésnapján a Nemzeti Sportnak adott interjúban így emlékezett: „Dodó bácsi elmondta, senki sem várja tőlem, hogy én nyerjem meg a Pécs elleni mérkőzést, de a zöld-fehér mez becsületes helytállásra kötelez.  Amikor a hangosbeszélő az összeállítást közölte, egy pillanatig dermedt csend, majd felmorajlás jelezte, mit várnak az Albert nélküli tartalékos csapattól.” Négy gólja közül a második volt a legszebb, amellyel csapata 2:0-ra vezetett. „A 48. percben Galambos labdáját Juhász maga elé tette, s amikor Danka eléje futott és vetődött, a balösszekötő helyéről jobb külsővel felpörgette a labdát, amely a bal oldali léc mellett hullott a hálóba.” A meccs után nővére zokogva borult Juhász vállára, édesapjáék pedig Alsónémediben alig hittek a fülüknek a rádióközvetítést hallgatva.

Juhász István ezen kívül a következő meccseit emelte ki: a Fradi 1969-ben az ő két góljával győzte le a Vasast 2:0-ra, az 1965-ös Vásárvárosok Kupája (VVK)-győzelem felé vezető úton az Athletic Bilbao elleni itthoni, első meccsen az ő szabadrúgásgóljával alakult ki az 1:0-s siker. Felejthetetlen az 1975-ös Kupagyőztesek Európa-kupája (KEK)-elődöntőben a Crvena zvezda elleni visszavágó is a belgrádi Marakanában: 2–2-vel jutottak a zöld-fehérek a fináléba.

Bozsik József és Kotász Antal volt a két játékosideálja, nem véletlenül: „Munkabíró voltam, nem vetettem meg a melót, s ugyan szerettem a kapu elé kerülni, nem voltam igazi csatár. Kimondottan élveztem a mezőnyjátékot, Flóri pedig elöl világklasszis volt. Otthonosabb nekem az a feladat, hogy leszereljem az ellenfelet, megakadályozzam a kapura lövésben, a góllövésben, és ne én csatázzak a védőkkel.” Mentalitásával messze megelőzte korát: keményen, bátran vetette magát a küzdelembe, magánszorgalomból futott, hogy még jobb legyen a kondíciója. Nem véletlen, hogy Lakat Károly Fradijának is nélkülözhetetlen pillére maradt, és az sem, hogy a Tanár úr – aki egyben az olimpiai válogatott szakvezetője volt – beválogatta az ötkarikás csapatba. 1968-ban a mexikóvárosi olimpiai bajnokok egyike lett. De hogyan?!

Az Izrael elleni mérkőzésen tüdősérülést szenvedett, kórházba szállították, ahol Lakat meglátogatta. Juhász szinte könyörgött, hogy állítsa be a következő találkozón, de a szakvezető az orvosi vélemények alapján úgy ítélte meg, a gyógyulása hosszabb időt vesz igénybe. Abban maradtak, ha kijön a kórházból, számításba veszi. S noha a fedezet még nem volt teljesen egészséges, játékra jelentkezett, Lakat be is állította, s végigjátszotta a tornát. Bár a Bulgária ellen 4:1-re megnyert döntőben gólt lőtt, keserűen emlékezett a kiállítására, pontosabban a következményére: az MTI-t a játékokról a későbbi szövetségi kapitány, Hoffer József tudósította, aki fegyelmezetlenségének tudta be a kiállítást. Mi több, ezt többször szóvá tette Juhásznak, aki idővel megunta az „oktatást”, és visszaszólt Hoffernek.

A játékos ennek is tulajdonította, hogy nem lett többször válogatott. Ha szóba került, nehezményezte, hogy az olimpiai meccseit nem számolták be a válogatottságba. Sós Károlynál mutatkozott be a legjobbak között az 1969-ben a dánoktól elszenvedett 3:2-es vb-selejtezős vereség alkalmával – ezen a meccsen sérült meg súlyosan Albert. Mi több, a Császárral együtt búcsúzott a címeres meztől az 1974-ben a jugoszlávok ellen Székesfehérváron 3–2-re megnyert mérkőzésen (nemcsak Alberttel fonódott össze a sorsa, a másik zsenivel, Varga Zoltánnal is: a jobbösszekötő mexikói disszidálása után lett nélkülözhetetlen a Fradiban). Sóst a válogatott kispadján éppen Hoffer követte, aki nem felejtette el kettejük mexikói afférját, s nem számított a fedezetre.

Juhász csak Illovszky Rudolfnál került vissza a legjobbak közé, már részese volt a brazilok elleni idegenbeli 0–0-nak, sőt, az 1972-ben Eb-negyedik válogatottnak is tagja volt. Hoffer József után egyesületében Dalnoki Jenővel sem volt szerencséje, Albert, Géczi István, Szőke István és Branikovits László mellett ő is a fiatalítás áldozata lett. Ereje teljében volt, 1975-ben a nyári spanyolországi tornán elnyerte a legjobbnak járó trófeát. Rajta kívül csak Géczi mondhatja magáénak a páratlan bravúrt, hogy a Ferencváros valamennyi nemzetközi kupadöntőjében pályára lépett (VVK: 1965; VVK: 1968; KEK: 1975). Nem egy alkalommal próbálta beszervezni a belügy, erre rendre úgy reagált, ha eltávolítják a futballpályától, kétkezi munkából is megél.

Pályafutása alatt jogászdiplomát szerzett, mégsem használta a doktori címet, „nem dolgoztam egy percet sem a szakmában”. Az FTC létesítményigazgató-helyettese lett, de nehezen viselte a konfrontációt főnökeivel. Azt is sérelmezte, hogy búcsúmeccsük bevételéből ő és Géczi csak 10 ezer forintot kaphatott. A felgyülemlett sérelmek hatására családjával Nyugat-Németországba távozott, majd felesége rokonaihoz az Egyesült Államokba. Clevelandben játszott is, később edzősködött, majd San Diegóba költöztek, mert Juhász Kaliforniába vágyott.

Fia betegségének gyógyítása miatt a kilencvenes évek közepén hazatért, Alsónémediben telepedett le, második házasságából két fia született. Korábbi sérelmeit félretéve rendre kijárt szeretett csapata mérkőzéseire; 2024 szeptemberében a Nyíregyháza elleni találkozó alatt lett rosszul a Groupama Arénában, s ugyan megműtötték, nem tudtak rajta segíteni, néhány nappal később elhunyt.

JUHÁSZ ISTVÁN NÉVJEGYE
Született: 1945. július 17., Budapest
Elhunyt: 2024. szeptember 16., Budapest
Sportága: labdarúgás
Posztja: fedezet, középpályás
 Csapata: FTC (1963–1976; 302 bajnoki/41 gól)
Válogatottság: 23/1 (1969–1974)
Eredményei: olimpiai bajnok (1968); Eb-4. (1972); VVK-győztes (1965), VVK-döntős (1968); KEK-döntős (1975); UEFA-kupa-elődöntős (1972); 4x magyar bajnok (1964, 1967, 1968, 1976); 3x Magyar Népköztársasági Kupa-győztes (1972, 1974, 1976); az év labdarúgója (1973); az FTC örökös bajnoka (1974)