V. J. 2021.04.14 21:49 Frissítve: 2021.04.15 12:44

Hertha: új klubmenedzsert neveztek ki – Dárdai örömmel fogadja

Fredi Bobic május végén távozik a német labdarúgó-bajnokságban szereplő Eintracht Frankfurt vezetőségéből, és a Dárdai Pált vezetőedzőként foglalkoztató Hertha BSC klubmenedzsereként folytatja sportvezetői pályafutását.

 

Fredi Bobic korábban két évig volt a Hertha játékosa (Fotó: AFP)

 

A szlovén édesapa és horvát édesanya gyermekeként Mariborban született, játékosként 37-szeres német válogatott Bobic 2016 óta dolgozik Frankfurtban, a szerződése elvileg 2023-ig érvényes, ám egy ideje már nyilvánvalóvá tette, hogy távozni akar.

„Öt nagyszerű évet töltöttem el az Eintracht Frankfurtnál. Ennek az időszaknak a sikerei büszkeséggel töltenek el. Sokat változtunk, és sokat alkottunk” – mondta Bobic, aki játékos-pályafutása végén, 2003 és 2005 között a Herthában futballozott, a családja azóta is a fővárosban él.

A csapat 2016-ban csak osztályozón tudott benn maradni a Bundesligában, majd 2018-ban megnyerte a Német Kupát, 2019-ben elődöntős volt az Európa-ligában, most pedig a Bundesliga tabellájának negyedik helyén áll, és első alkalommal lehet főtáblás a Bajnokok Ligájában.

„Fredi Bobic jelentős szerepet játszott az Eintracht közelmúltbeli sport- és pénzügyi sikereiben. Remek döntései hozzájárultak a csapat fejlődéséhez. Tökéletes munkát végzett” – mondta Philip Holzer klubelnök.

Az Eintrachttól nyáron távozik az osztrák Adolf Hütter vezetőedző – aki a Borussia Mönchengladbach trénere lesz – és Bruno Hübner sportigazgató is, aki nem hosszabbított szerződést. Sajtóhírek szerint Ralf Rangnick a legfőbb jelölt a vezetőedzői és a sportigazgatói posztra, ám ő jó esélyekkel pályázik a német válogatott szövetségi kapitányi tisztségére is.

„Rajongója vagyok Fredinek! Becsületes, őszinte srác, és nagyon jó ember” – mondta nemrégiben Dárdai Pál, aki örömmel fogadja korábbi csapattársa érkezését.

A Hertha korább klubmenedzsere, Michael Preetz január végén, Dárdai második vezetőedzői kinevezése előtt távozott a klubtól – jelenleg a posztot átmenetileg Arne Friedrich tölti be. A fővárosiakat továbbra is a kiesés fenyegeti, mert csupán a 14. helyen állnak, de a gazdag befektető, Lars Windhorst célja, hogy a csapat hamarosan meghatározó tényező legyen Európában.

2021.05.03 16:56:55

Német labdarúgás RUSZNÁK GYÖRGY

A hazaiak jobban játszottak, sok helyzetet kihagytak, de Dárdaiék így is elhoztak egy pontot.

2021.05.01 20:26:53

Német labdarúgás BABJÁK BENCE

NS-VÉLEMÉNY. A csúcsot ostromló nyugat-európai együttes sikertörténetét magyar válogatott labdarúgók is írják.

2021.04.30 20:15:14

Német labdarúgás P. K.

Willi Orbán kapufát fejelt, Forsberg a 121. percben döntött, hosszabbításban nyertek a lipcseiek Brémában.

2021.04.27 23:17:36

Német labdarúgás CSILLAG PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Lássuk be, többségünknek ez nem más távoli szappanoperánál.

2021.04.26 22:07:01

Német labdarúgás MONCZ ATTILA

ALAPVONAL. Flick mentalitása sohasem igényelte, hogy kirakatban legyen, még a DFB-korszakában mondták rá, hogy nem ő akar ragyogni, hanem a munkájával elérni, hogy másokra vetüljön dicsfény.