M. D. 2021.11.29 10:36 Frissítve: 2021.11.29 11:21

Hertha: már nem Dárdai Pál az első csapat vezetőedzője – hivatalos

Már nem Dárdai Pál a Hertha BSC labdarúgócsapatának vezetőedzője – jelentette be a Bundesligában 14. helyen álló berlini klub a hivatalos honlapján. Az együttes irányítását az idény végéig Tayfun Korkut vette át.

 

Dárdai Pált menesztették a Hertha BSC vezetőedzői pozíciójáról (Fotó: AFP)

 

„A jelenlegi helyzet részletes elemzése után a Hertha vezetősége úgy döntött, hogy azonnali hatállyal felmenti Dárdai Pált az első csapat vezetőedzői pozíciója alól” – olvasható a berlini klub közleményében, amely megjegyzi, a magyar szakember két segítője, Andreas Neuendorf és Admir Hamzagic is távozik a kispadról.

Arról nincs hír a Hertha honlapján, hogy Dárdai Pál továbbra is a klub alkalmazásában marad-e és visszatér-e a korosztályos együttesekhez.

Dárdait a török-német Tayfun Korkut követi a Hertha vezetőedzői posztján. A 47 éves szakember megbízatása az idény végéig szól.

„Köszönetünket fejezzük ki Dárdai Pálnak a munkájáért. Az előző idényben nehéz helyzetben vette át a csapat irányítását és kihívásokkal teli körülmények között bent tartotta az első osztályban. Tayfun Korkut kinevezésétől azt várjuk, hogy az együttes új impulzusokat kap. A múltban már bebizonyosodott, hogy nemcsak stabilizálni tud egy csapatot, hanem javítani is tud rajta aprólékos és szenvedélyes munkájával, valamint a futballról alkotott elképzelésével” – indokolta mag az edzőváltást Fredi Bobic, a Hertha sportigazgatója.

Tayfun Korkut – aki játékos-pályafutása során 42-szer szerepelt a török válogatottban – korábban a Hannover (2013–2015), a Kaiserslautern (2016), a Bayer Leverkusen (2017) és a VfB Stuttgart (2018) vezetőedzőjeként is dolgozott. Utóbbi egyesülettől több mint három évvel ezelőtt menesztették, azóta nem volt csapata. A Bundesligában eddig összesen 78 mérkőzésen ült a kispadon.

Dárdai Pál a második korszakában tíz hónapig irányította a Herthát, amelyet a 2020–2021-es évadban bent tartott a német első osztályban. Az új idényben 13 forduló után 14 ponttal a 14. helyen áll a tabellán a berlini alakulat, egy ponttal megelőzve az osztályozós pozícióban szerénykedő Augsburgot, amellyel a mögöttünk hagyott hétvégén 1–1-es döntetlent játszott. Dárdai idén január óta 31 mérkőzésen 10 győzelmet, 8 döntetlent és 13 vereséget jegyzett a Hertha trénereként.

 

A BUNDESLIGA ÁLLÁSA
  1. Bayern München 13 10 1 2 42–13 +29  31
  2. Borussia Dortmund 13 10 3 33–19 +14  30
  3. Bayer Leverkusen 13 7 3 3 28–18 +10  24
  4. Freiburg 13 6 4 3 19–13   +6  22
  5. Hoffenheim 13 6 2 5 27–20   +7  20
  6. Union Berlin 13 5 5 3 20–19   +1  20
  7. Wolfsburg 13 6 2 5 15–17   –2  20
  8. RB Leipzig 13 5 3 5 24–16   +8  18
  9. Mainz 13 5 3 5 17–14   +3  18
10. 1. FC Köln 13 4 6 3 22–22    0 18
11. Mönchengladbach 13 5 3 5 18–18    0 18
12. Eintracht Frankfurt 13 4 6 3 16–17   –1  18
13. Bochum 13 5 1 7 12–20   –8  16
14. Hertha BSC 13 4 2 7 13–27 –14  14
15. VfB Stuttgart 13 3 4 6 18–23   –5  13
16. Augsburg 13 3 4 6 12–22 –10  13
17. Arminia Bielefeld 13 1 6 6 9–19 –10    9
18. Greuther Fürth 13 1 12 11–39 –28    1
2022.01.23 13:19:49

Német labdarúgás BACSKAI JÁNOS

TÉLI ÁTIGAZOLÁSOK, 2022. A Dortmund újabb gyöngyszemekre bukkant, ám többükért is a Lipcsével és a Bayernnel kell megküzdenie.

2022.01.23 15:02:31

Német labdarúgás BACSKAI JÁNOS

Szoboszlai Dominik felépült, nevezték is a bajnokira, két góllal nyertek a lipcseiek a Wolfsburg ellen.

2022.01.22 15:15:21

Német labdarúgás BABJÁK BENCE

Menedzsere szerint Schäfer András a téli klubváltásnál nyugodtabb körülmények között ismerkedhet új csapatával.

2022.01.19 17:18:26

Német labdarúgás R. P.

A Hansának több lehetősége is volt, hogy hosszabbításra mentse a meccset, de a végén érkezett Dani Olmo.

2022.01.15 12:45:26

Német labdarúgás BACSKAI JÁNOS

Mégpedig idegenben, tavaly április óta győztek újra otthonuktól távol a Bundesligában a lipcseiek.