FFT: bebukott berlini bundabuli

FFT/T. Z.FFT/T. Z.
2021.05.29. 18:52
A FourFourTwo magazin sorozatában hónapról hónapra leporol egyet a magyar futball számos abszurd ügyirata közül. Veszprémi Linda ezúttal Varga Zoltán és a Hertha BSC botrányát idézi fel a hetvenes évekből.

A régi idők gazdag és szép királykisasszonyai voltak hasonló helyzetben, mint a klasszikus bundák időszakában, tehát még a ma jellemző fogadási csalások előtti korban egy olyan csapat, amelyiknek az utolsó fordulókban már fix helye volt a tabellán: kérőkből Dunát lehetett rekeszteni. Így volt ezzel a Bundesliga 1970–1971-es bajnoki idényének végén a Magyarországot az 1968-os mexikóvárosi olimpián elhagyó korábbi ferencvárosi klasszis, Varga Zoltán együttese, a Hertha BSC is, amely már betonbiztos bronzérmes volt az utolsó meccse eredményétől függetlenül, és a június 5-én esedékes záró fordulóban a kiesés elől menekülő gárdák egyikét, az Arminia Bielefeldet fogadta. Annak rendje és módja szerint a Bielefeld ajánlatot is tett a berlinieknek (a lengyel vezetőedző, Egon Piechaczek ismerte a Hertha egyik játékosát, őt környékezte meg), hogy azt a számukra már oly érdektelen meccset „ne vegyék olyan komolyan”.

A másik kiesőjelölt, az Offenbach – amely Kölnbe látogatott – viszont épp arra tett ajánlatot a fővárosiaknak (elsőként Volkmar Gross kapusnak, majd telefonon másoknak is), hogy nagyon is vegyék komolyan az utolsó mérkőzést, verjék meg az Arminiát. Az Offenbach 140 ezer márkát ajánlott győzelem esetére, a Bielefeld pedig 220 ezret a vereségért, tehát előbbi fejenként nagyjából tíz, utóbbi fejenként tizenötezer márkát. Bocsák Miklós A Császár és utána a sötétség című könyvében Varga Zoltán úgy emlékszik vissza, kupaktanácsot tartottak a játékosok, és dilemmáztak, melyik ajánlatot fogadják el, még az is felvetődött, hogy tisztán focizzanak, és amelyiknek kedvező eredmény bejön, annak a pénzét megtartják, a másikat visszaadják. Végül azonban közösen a Bielefeld ajánlata mellett döntöttek, mert az többet is fizetett, másrészt kikapni könnyebb, mint nyerni...

A teljes cikket elolvashatja a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás duplájával győzelem Finnország ellen; Per Johansson: Olyan magas szintre jutottunk, amit korábban el sem képzeltem

E-újság
2026.06.05. 23:58

Lenny Joseph Fradi-cipőben játszik a vb-n; Veszprém: 30!

E-újság
2026.06.02. 23:45

A döntők királyának, Luis Enriquének a határ a csillagos ég; Így is félig teli a pohár az Arsenalnál

E-újság
2026.05.31. 23:19

Paul Shaw: Ez minden idők legerősebb Arsenal-kerete; Feczkó Tamás: Elköszönni sem tudtam

E-újság
2026.05.27. 23:07

Osztályzataink alapján az idény legjobbja: Szappanos Péter; Warren Zaire-Emery: Motiváltan futballozunk Budapesten!

E-újság
2026.05.22. 23:55

Nikolics: Vargára nagy jövő várhat az AEK-nál; Szélig Viktor büszke a Volánnál eltöltött 10 évére

E-újság
2026.05.11. 23:25

Dibusz: Tudtuk, hogy meg kell nyernünk a kupát; Szilágyi Áron: Ne kongassuk a vészharangot!

E-újság
2026.05.10. 23:45

A cél, hogy régi fényében ragyogjon az Aranycipő; Gruber Zsombor: Nincs mese, meg kell nyernünk a kupát!

E-újság
2026.05.07. 23:40
Ezek is érdekelhetik