Bundesliga: bajnok lett a Bayern, de máris a jövő a téma

Vágólapra másolva!
2022.04.25. 07:56
null
Robert Lewandowski a nyolcadik bajnoki címét nyerte meg a Bayernnel, de nem lehet kizárni, hogy az utolsót (Fotó: Getty Images)
A Bayern München bajnoki címének ünneplése közben is téma volt Robert Lewandowski jövője, de rajta kívül Manuel Neuer, Serge Gnabry és Thomas Müller szerződéshosszabbítása is kérdéses.

 

Robert Lewandowski sejtelmesen válaszolt. A Bayern München lengyel csatára pazar idényt tudhat maga mögött, 33 góllal magasan vezeti a Bundesliga góllövőlistáját, 43 tétmérkőzésen összesen 48 alkalommal talált eddig az ellenfelek kapujába, azt ugyanakkor nem lehet tudni, hogy kitölti-e 2023 nyaráig tartó szerződését – erről a bajnoki cím ünneplését követően sem mondott konkrétumot. Amikor a Dortmund elleni 3–1-es siker és a bajorok sorozatban tizedik bajnoki címe biztossá tételét követően a német Sky riportere szombaton feltette neki a kérdést, hogyan tovább, röviden reagált:

„Nem vagyok könnyű helyzetben. Eddig semmi sem történt, de biztos vagyok benne, hogy hamarosan eldől a jövőm. Napokon belül találkozom és egyeztetek a vezetőséggel.”

VÉLEMÉNY
Marco Rose, a Dortmund vezetőedzője a Bildnek: „Mit mondhatnék? A 60. percben teljesen egyértelmű büntetőt nem kaptunk meg, ötven méterre álltam a jelenettől, és úgy is jól láttam, a VAR-szobában mégis ellenünk döntöttek. Bosszant az ügy, mert ha akkor egyenlítünk, teljesen más lehetett volna a mérkőzés. Persze nem csak ez számított, az első félidőben buta hibából kaptuk a második gólt. Sőt, igazából az egész idényben sokkal sikeresebben szerepelhettünk volna, ha jobban koncentrálunk. A bajnoki cím már eldőlt, most arra törekszünk, hogy a legtöbbet hozzuk ki a hátralévő fordulókból.”

Ahogyan azt a televíziós csatorna stúdiójában Lothar Matthäus megjegyezte, ez nem olyan válasz, ami a Bayern-szurkolókat különösképpen megnyugtatná, hiszen lehet, hogy a világklasszis lengyel az utolsó napjait tölti a csapatnál. Ki tudja, rossz esetben már a hátralévő három bajnoki fordulóban sem lép pályára, és a Dortmund elleni volt a búcsúmeccse.

Nem csoda, ha a német sajtóban a Bayern egyeduralmának ünneplése mellett az kapta a fő hangsúlyt, hogy mi lesz a kerettel. Tudva, hogy már abból is hatalmas feszültség keletkezett a klubon belül, hogy Niklas Sülével nem sikerült megegyezni szerződése meghosszabbításáról, és a 26 éves német válogatott védő a nyáron ingyen a Dortmundba igazol. Robert Lewandowski elvesztése, még ha pénzt is kap érte a klub, újabb problémákat generálna. Ki fogja pótolni azt a 45-55 gólt, amennyit az utóbbi években idényenként szerzett? Nem érné meg teljesíteni az általa kért feltételeket, hogy maradjon?

Annál is inkább, mert Lewandowski távozása lavinát indíthat el. A lengyelhez hasonló cipőben jár ugyanis Manuel Neuer, Serge Gnabry és Thomas Müller is, a klub egyikük 2023 nyarán lejáró szerződését sem újította még meg. Kiválásukkal a müncheniek jelentősen meggyengülnének, és ugyan a keretet időnként nem árt frissíteni, az ikonok megbecsülésének hiánya, a biztos feladása sok problémát szülhet. Akadnak persze, akik nem aggódnak.

„A Bundesliga megnyerése mérföldkő, nem vigaszdíj – mondta a Bildnek Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern korábbi elnöke. – Sokakkal együtt én is csalódtam, hogy a Bajnokok Ligájában idő előtt kiestünk, ám úgy látom, jó úton van a csapat. Julian Nagelsmann megfelelő edző, időt kell adni neki, hogy minden téren képes legyen megfelelni az elvárásoknak. Biztos vagyok benne, hogy felhasználja a most szerzett tapasztalatokat, és jövőre még erősebbek leszünk.”

LAPSZEMLE
Bild: Ahogyan Julian Nagelsmann a kezdőrúgás előtt megmondta, bajnok lett a Bayern Münhen – írja a német lap. A klub által szervezett ünneplés hivatalosan fél háromig tartott, de nem meglepő módon sokan voltak, akiknek ezzel nem ért véget az este, és alaposan kiengedték a gőzt.
Gazzetta dello Sport: Elképesztő rekord, a Bayern München a top 5 európai bajnokságban elsőként nyert tíz bajnoki címet sorozatban. Az olasz lap kiemeli a 34 éves Julian Nagelsmann szerepét és megjegyzi, hogy ilyen fiatalon mások még futballoznak vagy éppen csak elkezdik edzői karrierjüket.
Marca: Minden úgy történt, ahogy az első fordulótól tudni lehetett; bajnok lett a Bayern München. A spanyol lap megjegyzi, hogy a Bayern egyedül több bajnoki címet nyert, mint a többi Bundesliga-csapat együtt, rossz hír a vetélytársaknak, hogy egyeduralma egyelőre nincs veszélyben.

NÉMET BUNDESLIGA
31. FORDULÓ

BAYERN MÜNCHEN–BORUSSIA DORTMUND 3–1 (2–0)
München, Allianz Aréna,75 000 néző. Vezette: Siebert
BAYERN: Neuer – Pavard, Upamecano, Lucas Hernandez, A. Davies – Kimmich (Süle, 90.), Goretzka – Coman (L.Sané, 82.), Th. Müller (Sabitzer, 82.), Gnabry (Musiala, 63.) – Lewandowski (Choupo-Moting, 90.). Vezetőedző: Julian Nagelsmann
BVB: Hitz – Can, Akanji, Zagadou – Wolf (Passlack, 87.), Brandt, Bellingham, R. Guerreiro – Reinier (Gittens, 67.), Reus – Haaland (Moukoko, 87.). Vezetőedző: Marco Rose
Gólszerző: Gnabry (15.), Lewandowski (34.), Musiala (83.), ill. Can (52. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 31 24 3 4 92–30 +62 75
2. Borussia Dortmund 31 20 3 8 77–46 +31 63
3. Bayer Leverkusen 31 16 7 8 72–44 +28 55
4. RB Leipzig 31 16 6 9 66–33 +33 54
5. Freiburg 31 14 10 7 52–37 +15 52
6. Union Berlin 31 14 8 9 42–40 +2 50
7. 1. FC Köln 31 13 10 8 47–45 +2 49
8. Hoffenheim 31 13 7 11 52–47 +5 46
9. Eintracht Frankfurt 31 10 10 11 42–44 –2 40
10. Mainz 31 11 6 14 43–41 +2 39
11. Mönchengladbach 31 10 8 13 45–58 –13 38
12. Wolfsburg 31 11 4 16 39–51 –12 37
13. Bochum 30 10 6 14 30–43 –13 36
14. Augsburg 30 8 8 14 34–47 –13 32
15. Hertha 30 8 5 17 32–66 –34 29
16. VfB Stuttgart 30 6 10 14 36–53 –17 28
17. Arminia Bielefeld 31 5 11 15 24–49 –25 26
18. Greuther Fürth 31 3 8 20 25–76 –51 17

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik