A dortmundiak kiütéssel nyertek, hat gólt rúgtak a Bielefeldnek

Vágólapra másolva!
2007.12.07. 22:25
Kiütéssel nyert hazai pályán a Borussia Dortmund labdarúgócsapata a Bundesliga 16. fordulójának pénteki mérkőzésén az Arminia Bielefeld ellen. A szünetben még „csak” két góllal vezettek a hazaiak, a második félidőben azonban összeomlottak a vendégek, így végül 6-1-re diadalmaskodtak a sárgamezesek.
A dortmundiak parádéztak a Bielefeld ellen
Imago
A dortmundiak parádéztak a Bielefeld ellen
A dortmundiak parádéztak a Bielefeld ellen
Imago
A dortmundiak parádéztak a Bielefeld ellen

Szavazás

Melyik csapat nyeri a német labdarúgó-bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Sokkal jobban és szerencsésebben kezdett az esélyesebb Dortmund, hiszen a hazaiak már a tizenharmadik percben megszerezték a vezetést. Ekkor Egy jobb oldali laposan belőtt labdára érkezett Tinga, de először úgy tűnt elpuskázza a hatalmas lehetőséget. Azonban miután borzalmasan találta el a labdát, az visszapattant elé Petric hátáról, és a brazil másodszor már nem hibázott.

Néhány perccel később Valdez került hatalmas helyzetbe, de nem tudott élni vele, mivel hosszan vette át a labdát. A tizenkilencedik percben aztán újabb szerencsés találatot szereztek a sárgamezesek. Petric lépett meg egy nagyszerű kiugratással a bal oldalon, majd középre játszott, és a menteni igyekvő Schuler lábáról a hálóba pattant a második hazai találat.

A vendégek játékát a szünetig nagyszerűen jellemezte az a tény, hogy negyvenöt perc alatt egyetlen helyzetet sem tudtak kidolgozni.

Az öltözőből még talán ki sem értek a Bielefeld játékosai, amikor a dortmundiak a harmadik találatukat szerezték. A negyvenhetedik percben Dede bal oldali beadása után Petric emelkedett a legmagasabbra a hosszú oldalon és okosan bőlintott a kapu jobb oldalába.

Igaz eddig is csupán statisztáltak a vendégek a mérkőzésen, azonban az ötvenötödik percben előbb Valdez talált be tizenegyesből, majd Petric beadása után Kringe a hatvanegyedik percben megszerezte az ötödik hazai gólt is.

Azonban még ezzel sem ért véget a Bielefeld rémálma, hiszen a második játékrész derekán Federico egy csel után okosan lőtt a bal alsó sarokba.

A hajrában aztán Kirch még szépített, azonban az meg kell említeni, hogy a vendégek játékosának gyenge lövése Weidenfeller kapus hatalmas hibája is.

A Dortmund ennek a győzelemnek köszönhetően a kilencedik helyre léptek előre, míg a Bielefeld maradt a tizennegyedik.

BUNDESLIGA, 16. FORDULÓ

Borussia Dortmund - Arminia Bielefeld 6-1 (Tinga 13., Schuler 19.-öngól, Petric 47., Valdez 55.-11esből, Kringe61., Federico 67. ill. Kirch 81.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. Bayern München 15 10 4 1 31-8 +23 34
2. Werder Bremen 15 10 3 2 34-18 +16 33
3. Hamburg 15 9 3 3 23-12 +11 30
4. Bayer Leverkusen 15 8 3 4 27-11 +16 27
5. Karlsruhe 15 8 2 5 16-18 -2 26
6. Schalke 04 15 6 7 2 22-14 +8 25
7. Hannover 15 7 3 5 22-20 +2 24
8. VfB Stuttgart 15 7 1 7 21-22 -1 22
9. Borussia Dortmund 16 6 3 7 26-26 0 21
10. Hertha BSC Berlin 15 6 1 8 18-22 -4 19
11. Eintracht Frankfurt 15 4 7 4 16-21 -5 19
12. VfL Bochum 15 5 3 7 23-23 0 18
13. Wolfsburg 15 4 5 6 25-27 -2 17
14. Arminia Bielefeld 16 4 3 9 17-38 -21 15
15. Hansa Rostock 15 4 2 9 14-23 -9 14
16. Nürnberg 15 3 3 9 18-25 -7 12
17. Duisburg 15 4 - 11 14-25 -11 12
18. Energie Cottbus 15 2 5 8 12-26 -14 11
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik