A heti első Fradi–Újpest és az első lipcsei Lőw-meccs előtt; Elek Gábor ellenfélként az Elek Gyula Arénában

L. P. I.L. P. I.
2025.04.02. 00:12

A Nemzeti Sport szerdai számából ajánljuk:

 

A Zalaegerszeg az első elődöntős a Magyar Kupában. Szerdán újabb két hely elkel, a Ferencváros és az Újpest egyaránt nehéz heteken van túl, ráadásul vasárnap a bajnokságban is összecsapnak egymással. A kupában viszont csak egyikük juthat a négy közé, és Gergényi Bence, az újpesti védő szerint már itt lenne az ideje annak, hogy a lilák nyerjenek… Címlapsztori a Magyar Kupa-fordulóról három oldalon.

Lőw Zsolt a Német Kupában kezd a lipcsei kispadon. A két magyar válogatottat is irányító magyar mester a Stuttgart elleni párharc előtti sajtótájékoztatón is nyomatékosította: bármi is történjék a Bundesligában és a kupában, hét hétig marad, a nyártól az RB Leipzignek új embert kell keresnie a helyére.

Elek Gábor úgy véli, az Esztergommal most már meg kell célozniuk a bajnoki bronzérmet. Az örök fradista mester Papp Bálintnak azt is elmondta, hogy ehhez azért nem a Fradit és a Győrt kell a héten elkapnia újoncként szárnyaló csapatának, ugyanakkor ha van esély, azt meg kell ragadni – az utolsó öt fordulóban. Amúgy pedig szerdán először meccsel ellenfélként az NB I-ben az édesapjáról elnevezett csarnokban…

Martinek János határozottan nyugodtabb most, hogy nézőként vesz részt öttusaversenyen. Az olimpiai bajnok exkapitány mellett egy másik legenda, Török Ferenc is ismerkedik az akadálypályával, ami még tetszik is neki, csak éppen ez már szerinte egy másik sportág. Szeleczki Róbert írása.

…és még: Mészöly Géza már kisgyerekként is Budafok-meccsre járt; újabb liverpooli derbi előtt Szoboszlai Dominik; ötméterespárbajt bukott a Fradi pólócsapata; megvannak a hoki Erste Liga döntősei.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
8 órája

Dzsudzsák első fejes gólja; Kós Hubert minden számban éremért úszik az Eb-n

E-újság
2026.08.09. 22:40

Fradi–Real 1–2, és mindenki örül neki; Mindig legyen sprintfutam!

E-újság
2026.08.08. 23:35

Az FC Köbenhavn fél éve figyelte Markgráf Ákost; Csongvai Áron: Teljesen más világba érkeztem

E-újság
2026.08.07. 23:51

Olimpiai sportok hete kiemelt közvetítésekkel és helyszíni tudósításokkal a közmédia csatornáin

Egyéb egyéni
2026.08.07. 12:35

Vitális Milán gyerekként érkezett, bajnokként távozik; Corbu Máriusz: Élmény lenne Mohamed Szalah ellen játszani

E-újság
2026.08.06. 23:45

Elek Gábor: Félek, nem minden csapat tudja majd befejezni az idényt; Álmodozások kora a Kl-csapatainknál

E-újság
2026.08.05. 23:55

Nagy Ádám: Nem akarom a főnököt játszani; Balogh Gábor 50 éves

E-újság
2026.08.04. 23:40