Golovin: A lányok már ki merik mondani, hogy a cél az érem az Eb-n; Megújulás előtt a Hungaroring

S. T. J.S. T. J.
2024.11.25. 23:30
 

Az 1953-as londoni 6:3-as győzelem évfordulóján, a magyar labdarúgás napján, a Puskás Aréna tőszomszédságában Orbán Viktor miniszterelnök megnyitotta a Puskás Ferenc pályafutásának emléket állító Puskás Múzeumot. Ott voltunk az ünnepségen, amelyen Puskás hajdani klubja, a Real Madrid is képviseltette magát. A klasszis csatár, a klub jelenlegi nemzetközi igazgatója, Emilio Butragueno többek között arról beszélt, hogy „a Real Madrid közössége nem csupán úgy emlékszik Puskás Ferencre, mint egy labdarúgóra, aki a klub címerét és mezét viselve rendkívüli eredményeket ért el, hanem aki olyan értékeket képviselt, amelyekkel minden madridista szívét meghódította. Ezért a Real Madrid egész közösségét különleges büszkeséggel tölti el ennek a múzeumnak a megnyitása, ami egyben az előbb említett értékek közvetítését is szolgálja.”

A labda védhetetlenül csapódott a kapu jobb oldalába, a ferencvárosi Dibusz Dénesnek esélye sem volt – Bényei Ágoston, a diósgyőri középpályás parádés gólt szerzett, kissé jobbról, 19 méterről lőtt védhetetlenül a hálóba az Üllői úti bajnokin. „Jólesett a rengeteg gratuláló üzenet, az ilyen pillanatokért érdemes futballozni – mondta lapunknak a DVTK 21 éves játékosa. – Az esetek kilencven százalékában a kipattanóra kell érkeznem, így történt a Ferencváros ellen is. Miután a szöglet után a védő kifejelte a labdát, s az éppen felém kanyarodott, kapásból lőttem, és abban a pillanatban, ahogyan elhagyta a lábam, éreztem, ebből gól születik – életem gólját szereztem!” Bényei egy hónapja a Puskás Akadémia ellen tért vissza két és fél hónapos kihagyása után, akkor csereként beállva ő egyenlített.

A nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején a hazai élmezőnybe tartozott a PMFC labdarúgócsapata. A kétezres években már az élvonal és a másodosztály között ingázott egészen 2015-ig, amikor az MLSZ visszasorolta a megyei első osztályba. „Kilenc évvel ezelőtt rendkívül negatívan hatott az utánpótlásunkra is, hogy visszasoroltak bennünket a megyei osztályba – nyilatkozta Junior mellékletünknek a PMFC szakmai igazgatója, Kulcsár Árpád. – Ekkor lényegében újra kellett építeni mindent. Dárdai Pál szakmai anyaga alapján, a pécsi sajátosságokat figyelembe véve alakítottuk ki a képzési rendszerünket. A Double Pass mérésein rendre remek értékelést kapunk, olykor az akadémiákat is megelőzve.” A PMFC fiúszakága tehetségközpontként működik, azaz nem tagja az államilag elismert sportakadémiák tíz klubot tömörítő körének. Kulcsár arról is beszélt, miként ellensúlyozzák ezt a versenyhátrányt.

 

 

Legfrissebb hírek

Zachariassen a legek legje; Beszélgetés Szalai Gáborral

E-újság
3 órája

Radnóti Dániel: Kevés időm maradt túlgondolni a helyzetet; Dárdai Pál húzhatja keresztül Dárdai Pál terveit

E-újság
2026.10.16. 23:16

Nyitva az ajtó – Borsos László jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 23:09

Es(end)őember – Bodnár Zalán publicisztikája

Légiósok
2026.10.16. 23:09

Második meccsét is megnyerte a Fradi az El alapszakaszában; José Mourinho: A macska elbújik, de kilóg a farka…

E-újság
2026.10.15. 23:39

Fradi: vissza Európába; Márton Gábor 60 éves

E-újság
2026.10.14. 23:55

Nagyapa, sikerült! – interjú Lukács Dániellel; a Farkas név újra szép lesz...

E-újság
2026.10.13. 23:45

Kleinheisler László: A hazám nem becsül meg; Nagy Ádámot ajánlották az Arsenalnak

E-újság
2026.10.12. 23:25