A Fehérvár kiütésével élre ugrott a Puskás; Sallai egyre több szerephez juthat

L. P. I.L. P. I.
2024.09.22. 23:48

 

 

A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk:

 

Simán megverte a Fehérvárt, és vezeti a tabellát a Puskás Akadémia. Igaz, a Ferencváros egy meccsel kevesebbet játszott – egy hét múlva pedig az Üllői úton éppen Fradi–Puskás rangadót rendeznek. Nincs már nyeretlen csapat az NB I-ben, hiszen győzött az ETO – az OTP Bank Liga fordulózárásáról két oldalon.

Sallai Roland egyre több lehetőséghez juthat a Galatasarayban. A török bajnokság egyik sztárcsapatában a bemutatkozásakor neki rendelt nagyjából húsz percre is igen aktívan szállt be – így látta a híres, kétszeres vb-résztvevő nagybácsi, Sallai Sándor. A török futballról szóló kétoldalas összeállítás számba veszi a rég- és a közelmúlt ottani magyarjait, megszólaltatja a Rizesporban már a második idényét játszó Mocsi Attilát, és felgöngyölíti a Mourinho-sagát is.

Lehmann Csongor úgy érezte, még egy métert már nem tudna lefutni. Mondta mindezt a vichyi triatlon Európa-bajnokság megnyerése után, a sikert a felső polcra helyezi karrierjében, és célja, hogy valami hasonlót érjen el világbajnokságon is.

A 75 éves Tuncsik József egy repülőtragédiának is köszönheti, hogy válogatott lett. A magyar cselgáncs első Európa-bajnoka és olimpiai érmese emellett a hetvenes években megjelenő japán edzőkről és a távol-keleti filozófia rá gyakorolt hatásáról is részletesen beszélt Kapolcsi-Szabó Bencének.

És ha hétfő, akkor Népsport-melléklet: az 1954-es szovjet–magyarral (1:1), a száz évvel ezelőtti tarthatatlan álamatőrséggel, Bozsik József egyetlen, 1974-es szövetségi kapitányi meccsével, és Rády Józseffel, három fegyvernem vívóklasszisával.

 

Legfrissebb hírek

Borbély Balázs: Szavakkal szinte leírhatatlan, milyen megtisztelő bajnoknak lenni az ETO-val; Szűcs Tamás: Sergio Navarro volt a legjobb edzőm

E-újság
8 órája

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
2026.05.20. 23:45

Hokigálával szinte biztos az elitben maradás!; Nikitschert sokkolták Rossi szavai

E-újság
2026.05.20. 00:02

Vojvoda Dávid elköszön a kosárlabdától; a Cube segítségével elemezzük az ETO FC futballját

E-újság
2026.05.18. 23:52

Győrben a bajnoki trófea!; Liu Shaolin: A jégen vagyok otthon…

E-újság
2026.05.17. 23:55

Ötödször lett bajnok az ETO!; A MOB és a főváros is elkötelezett az olimpiarendezés mellett

E-újság
2026.05.16. 23:50

ETO vagy FTC: ma eldől a bajnoki cím; Férfi hokiválogatottunk felkészülten várja a finnek elleni vb-rajtot

E-újság
2026.05.15. 23:15

Lenny Joseph: Nem szabad foglalkozni a külső zajokkal, kritikákkal; Vereség Szerbiában, de ledolgozható hátrányban a férfi kézilabda-válogatott

E-újság
2026.05.14. 23:58
Ezek is érdekelhetik