Letette az állampolgársági esküt az amerikai Nathan Reuvers, interjú Fazekas Gergővel

S. T. J.S. T. J.
2024.06.08. 00:10

A Nemzeti Sport szombati számából ajánljuk:

Sokan kritizálták a dublini vereség után a labdarúgó-válogatottat, a BL-győztes Real Madrid megszerezte Kylian Mbappét is, csökken az NB II létszáma. Az NS-kerekasztal keretében e három témát vitattuk meg Csank Jánossal, Pásztor Józseffel és Hajdú B. Istvánnal. A korábbi szövetségi kapitány, Csank az NB II létszáma kapcsán azt mondta: „Nem örülök, hogy szűkítik az NB II-t. Lebegtetik a tizenhat csapatos élvonalat is, de szerintem sohasem lesz már olyan sok együttes az élvonalban. Tizennyolc alá nem engedtem volna a másodosztály létszámát, sőt még a kétcsoportos NB II-t is el tudnám képzelni. Be kell látni, a piramis alja ma már az NB III, a megyei futballt el kell felejteni. Nincsenek téeszek, kátéeszek, sok helyen heti két edzés van.”

Pénteken letette az állampolgársági esküt az amerikai Nathan Reuvers, aki így honosított centerként mostantól a magyar férfiválogatottban szerepel. A 25 éves, 211 centiméter magas Valenciában játszó középjátékosnak a magyar szövetségi kapitány, Gasper Okorn volt az edzője a horvát Cibona Zagrebnél, amellyel bajnokságot és kupát nyertek.  Reuvers Minnesotában, Lakeville-ben született és ott is járt középiskolába, és ifjú korában focikapus volt. Lapunknak azt mondta: „Bármilyen hihetetlen, jól védtem! Főleg ahhoz képest, amilyen magas voltam. De mellette baseballoztam és kosaraztam is 16 éves koromig, utóbbiban voltam a legtehetségesebb, ezért választottam végül ezt a sportágat.”

Fazekas Gergő márciusban a magyar férfi kézilabda-válogatottal kiharcolta az olimpiai részvételt, majd klubjával, a Wisla Plockkal  megnyerte a lengyel bajnokságot és a kupát is, amire másfél évtizede nem volt példa. A Képes Sportnak adott interjúban többek között arról is beszélt, hogy míg „Magyarországon a rivális klubok játékosai között jó kapcsolat, akár barátság is kialakulhat, Lengyelországban biztosan nem. Tavaly decemberben az alapszakaszban játszottunk a Kielcével Plockban, a mérkőzés 2 óra 45 percig tartott. Minden második percben vagy összeakadt valaki valakivel, és kisebb bunyó alakult ki, vagy berohantak a szurkolók a pályára, vagy a két edző szólalkozott össze.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

 

 

Legfrissebb hírek

Semmi sem lehetetlen – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Alacsony fiúból ragyogó csatár – 70 éves lett Esterházy Márton

Magyar válogatott
18 órája

Szögletből (!) is betaláltak a mieink: az U15-ös válogatott legyőzte Horvátországot

Magyar válogatott
2026.04.08. 19:15

„A szerződtetésem kockázatos lenne” – Marco Rossi arról, hogy lehet-e olasz szövetségi kapitány

Olasz labdarúgás
2026.04.06. 13:44

„Engem hosszú évekig jegeltek!” – emlékszik pályája egy csöndes korszakára a vele készült videóban Détári Lajos

Magyar válogatott
2026.04.05. 12:09

Dibusz Dénes akkor sem lepődik meg, ha júniusban is kimarad a válogatottból

Magyar válogatott
2026.04.03. 19:39

Bárány Donát: Szerettem volna bizonyítani a szövetségi kapitánynak

Magyar válogatott
2026.04.02. 06:31

Orbán két mutatóban előzi meg Szoboszlait; 2022 után újra debreceni újoncok

Magyar válogatott
2026.04.01. 17:49
Ezek is érdekelhetik