Román Kupa: Sepsiszentgyörgyön már kudarc lenne a kupadöntő elvesztése

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2023.04.27. 11:35
null
Címvédőként jutott döntőbe a Sepsi (Fotó: Tókos Csaba)
SEPSI KUPA – áll a román sportlap, a Gazeta Sporturilor szerdai címlapján, miután a címvédő székelyföldi csapat 2020 óta harmadszor jutott be a Román Kupa döntőjébe, 3–0-ra verve a bajnok CFR-t.

„A kupa üzen nekünk, Sepsiszentgyörgyön szeretne maradni. Jövő hónapban Nagyszebenbe utazik, de én oda-vissza jegyet váltottam, mivel hiszek abban, ha együtt vagyunk, nincs az a csapat, mely legyőzhetne bennünket” – tüzelte sikerrel a mérkőzés előtt a játékosokat az öltözőben Diószegi László, a Sepsi klubelnöke.

Sikerrel, mert a mérkőzésről mindent elmond, hogy a kolozsvári csapat kaput eltaláló lövés nélkül zárta, miközben a 42. perctől, Andrei Burca kiállítása után emberelőnyben játszó Sepsinek még két kihagyott büntető is befért – bár Marius Stefanescu hibája után a kapusról kipattanó labdát már belőtte Mario Rondón. A Sepsi venezuelai veteránja ebben a szezonban már másodszor volt eredményes volt csapata ellen, először júliusban, a Szuperkupában fejelt győztes gólt a CFR hálójába.

Dan Petrescu, a CFR edzője már egy perccel a lefújás előtt gratulált Cristiano Bergodi szentgyörgyi szakvezetőnek és Diószegi Lászlónak. A kolozsvári együttessel öt bajnoki címet nyerő szakember a meccs után úgy vélte: hibázott, amikor túlterhelt alapembereivel állt ki a Sepsi OSK Arénában, ám meg akarta tisztelni a kupasorozatot.

„Az az igazság, hogy csak egy csapat volt a pályán. Túl sok stressz, túl sok utazás volt a Farul elleni találkozó után. Hét-nyolc pihent játékost is be kellett volna állítanom, ez volt az 57. mérkőzésünk az idényben, roppant fáradtak vagyunk. Tíz emberrel azért valamivel jobban mutattunk” – mondta Petrescu, aki szerint a CFR jelenlegi formájában a bajnokságban is elbukhatja a nemzetközi kupaszereplést.

A Sepsi OSK elnöke is úgy érezte, egy fizikailag és lelkileg is fáradt CFR volt az ellenfelük. „Dehogy számítottam ekkora sikerre, a Kolozsvár nagyon erős csapat. Viszont mi szenzációsan fociztunk, ilyen hozzáállás utoljára az FCU Craiova elleni 4–0-s újrajátszás alkalmával volt. Bárkit megvertünk volna ezen a meccsen” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Diószegi. A Sepsi számára immár a május 24-i, nagyszebeni döntő lesz a legfontosabb mérkőzés, bár az elnök azt ígéri: a hátralevő bajnokikat is megpróbálják megnyerni. A döntő elvesztését viszont már kudarcként élné meg Diószegi. „Az újabb kupagyőzelem feltenné a koronát a szezonra. Jó lenne zsinórban harmadszor is az európai kupákban szerepelni, és idén már legalább a playoffkörig eljutni a selejtezőkben. De ez még nagyon távlati cél” – mondta az elnök, aki szerint teljesen mindegy, hogy az Universitatea vagy az UTA lesz majd az ellenfél, bár szíve szerint az UEFA-licenccel nem rendelkező kolozsvári csapatot győzné le.

A klub mindenesetre máris megkezdte egy szurkolói vonat szervezését a Sepsiszentgyörgytől 160 kilométerre fekvő Szebenbe, Diószegi azt reméli, legalább 6000 székelyföldi szurkoló lesz majd a decemberben átadott, 12 363 férőhelyes stadionban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik