MLS: Rooney Washingtonban, orvosin is áteshet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.24. 08:11
null
Wayne Rooney közel áll a klubváltáshoz (Fotó: AFP)
A Sky Sports információi szerint Wayne Rooney már Washingtonban van, és csütörtökön a D.C. Uniteddel tárgyal az MLS-be való szerződésről.

 

Az Everton támadója szerdán érkezett meg az Egyesült Államokba, majd találkozott a Stieber Zoltánt is a keretében tudó klub képviselőivel. A brit médium úgy tudja, Rooney az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon is áteshet, és habár az üzlet még messze nem tekinthető befejezettnek – az átigazolási díjról például még meg kell egyezni –, a 32 esztendős játékos amerikai utazása azt jelzi, hogy közel járnak a megállapodáshoz.

Rooneyval kapcsolatban már két héttel ezelőtt megjelent a hír, mely szerint a két klub mindenben megegyezett egymással, ez azonban végül nem bizonyult igaznak.

Az új stadionját júliusban megnyitó D.C. Unitednak csak egy kiemelt játékosa van (az amerikai Paul Arriola), azaz akár két olyan labdarúgót is szerződtethet, aki az MLS szabályzatában rögzített határnál magasabb fizetést kap. A Washingtonban nemzetközileg elismert sztár legutóbb 2008-ban játszott, Marcelo Gallardo egy szezont töltött a D.C. Unitednél.

Legfrissebb hírek

MLS: Gazdag döntetlennel tért vissza Philadelphiába, Sallói Dánielék kikaptak

Minden más foci
6 órája

Fontos pontokat hullajtott el a City a Soton vendégeként; Watkins klubrekorder lett, Kerkezék rovására

Angol labdarúgás
17 órája

Gazdag Dániel szerződést hosszabbított a Columbus Crew-val

Légiósok
2025.05.07. 21:39

MLS: Sallóiék történelmi győzelmet arattak a címvédő Galaxy ellen

Minden más foci
2025.05.05. 07:20

MLS: sérülés miatt nem játszott Gazdag Dániel

Légiósok
2025.05.04. 13:24

Vardy gólt lőtt, majd a játékvezető sípjába fújt, a Leicester pedig begyűjtötte a három pontot

Angol labdarúgás
2025.05.03. 18:13

Sallói Dániel: A győzelmekre és a rekordokra vagyok a legbüszkébb

Légiósok
2025.04.30. 20:15

Húsz évre börtönbe kell vonulnia a kínai labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitányának

Minden más foci
2025.04.30. 11:49
Ezek is érdekelhetik