MLS: Remélem, élvezték, hogy itt játszottam - Beckham

2012.12.02. 08:59
Ahogy arról már beszámoltunk, akárcsak egy évvel ezelőtt, ismét a Los Angeles Galaxy nyerte meg az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokságot (MLS): David Beckham csapata tavalyi ellenfelét, a Houston Dynamót győzte le 3–1-re a szombati carsoni fináléban. A megnyert finálét követően Landon Donovan jövőjéről, David Beckham pályafutásának további szakaszáról, míg Robbie Keane Beckhamről beszélt.

A második Los Angeles-i gólt szerző Landon Donovan elmondta, ideges volt az egyébként magabiztosan értékesített büntetője előtt.Landon Donovan elmondta, ideges volt az egyébként magabiztosan értékesített büntetője előtt.

„Senkit nem szeretnék becsapni azzal, hogy azt mondom: nyugodt voltam a tizenegyes előtt. Nagyon ideges voltam, de minden csapattársam azt mondta egy-egy kimaradt helyzet után, hogy ne adjam fel, folytassam. Én pedig nagyra értékelem ezt – nyilatkozta az amerikai klasszis, aki a visszavonulását firtató kérdésekre is válaszolt. – Hosszú két év volt mindannyiunk számára. Nem volt egy szomorú történet, de meg kell hallgatnom a szívemet, amely most azt mondja, pihenjek egy darabig. Nagyon szép pillanat volt, amikor láttam, hogy a lelátón helyet foglaló húgom kisfia a karjaiban alszik. Ez ráébreszt arra, hogy most közel kell lennem a családomhoz, a foci pedig csak másodlagos."

A Los Angeles Galaxytől távozó David Beckham abban bízik, hogy a szurkolók élvezték, amíg a csapat játékosa volt.

„Remélem, az emberek élvezték, hogy itt játszottam, és figyelték a Galaxynél eltöltött időszakom. Mindig is abban bíztam, hogy az emberek szívesen nézik az én, illetve a csapatom játékát. Az emberek döntik el, hogy milyennek ítélik pályafutásom Los Angeles-i periódusát, de én azt gondolom, sikeres éveket töltöttem itt. Remélem népszerűbbé tettem a labdarúgást Amerikában. Ha ezt sikerült elérnem, az már nagyszerű dolog lenne. Nyilvánvalóan jobb két bajnoki címmel távozni, mint eggyel. Hat év alatt három döntőn vehettem részt, amelyek közül kettőt megnyertünk. A második bajnoki cím még elégedettebbé tesz. Azt hiszem, élvezni fogom a ma estét" – összegzett Beckham.

A Los Angeles Galaxy harmadik gólját szerző Robbie Keane dicsérő szavakkal illette a korábbi angol válogatott klasszist.

„Fantasztikusan játszott ebben a bajnokságban, nem igaz? – tette fel a költői kérdést Keane. – Letette a névjegyét az MLS-ben, és sok játékost – beleértve engem is – arra biztatott, hogy játszanak itt, mert a bajnokság színvonala jelentősen megemelkedett. Le a kalappal előtte."

BECKHAM BÚCSÚJA
Legfrissebb hírek

Gazdag Dániel a New England Revolution játékosa lett – hivatalos

Légiósok
13 órája

MLS: Sallói Dániel pontot mentett, Lionel Messi négy gólt szerzett

Minden más foci
2026.08.30. 07:35

Gazdag Dániel szerződést bontott, a New Englandhez igazolhat

Légiósok
2026.08.28. 21:18

Sallói gólpasszt adott, a Toronto győzött Miamiban – videók

Minden más foci
2026.08.23. 07:42

Eljárt Lionel Messi keze, az MLS pénzbüntetéssel sújtotta a Miami csillagát

Minden más foci
2026.08.22. 08:37

Messi és Suárez oldalán szerzett gólt Pintér Dániel – videó

Légiósok
2026.08.20. 06:53

MLS: Sallóiék emberhátrányban győztek, Gazdagékhoz hasonlóan kikapott az Inter Miami

Légiósok
2026.08.16. 08:02

Thomas Müller csapattársa lehet Kanadában Gazdag Dániel – sajtóhír

Légiósok
2026.08.07. 10:35