Ligue 1: a Lille egy lépéssel közelebb a bajnoki címhez

Vágólapra másolva!
2021.05.07. 23:10
null
Burak Yilmaz két gólt szerzett a Lens ellen (Fotó: AFP)
A Lille sima, 3–0-s diadalt aratott a Lens vendégeként a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban, így egy lépéssel közelebb került a bajnoki trófeához.

A Ligue 1 éllovasa, a Lille a hatodik helyen álló Lens otthonába utazott a bajnokság 36. fordulójában. A vendégek rögtön a negyedik percben megszerezték a vezetést: Burak Yilmaz büntetőből volt eredményes.

A 36. percben emberelőnybe is került a Lille (Clement Michelin kapott piros lapot), amit rögvest ki is használt: Yilmaz nagyjából 30 méterről, ballal, káprázatos gólt rúgott a jobb felső sarokba. A távolság ellenére a kapus mozdulni sem tudott a gyönyörű lövésre (0–2).

A második félidőben háromgólosra duzzadt a differencia: Jean-Louis Leca kapus nem tudta megfogni a labdát, s a kipattanót Jonathan David értékesítette. 0–3

A Lille még két mérkőzésen lép pályára a bajnokságban, jelenleg négy pont az előnye a második helyen álló Paris Saint-Germainnel szemben, amely eggyel kevesebb mérkőzést játszott.

FRANCIA LIGUE 1
36. FORDULÓ
Lens–Lille 0–3
(Yilmaz 4., 40. – az elsőt 11-esből, David 60.)
Kiállítva: Clement Michelin (Lens, 35.)

Szombat
13.00: Nantes–Bordeaux (Tv: Digi Sport2)
17.00: Lyon–Lorient (Tv: Digi Sport2)
Vasárnap
13.00: St.-Étienne–Olympique Marseille (Tv: Digi Sport2)
15.00: Angers–Dijon
15.00: Metz–Nimes
15.00: Nice–Brest
15.00: Strasbourg–Montpellier
17.05: Reims–Monaco (Tv: Digi Sport2)
21.00: Rennes–PSG (Tv: Digi Sport2)

AZ ÁLLÁS
1. Lille 36 23 10 3 62–22 +40 79
2. Paris SG 35 24 3 8 79–27 +52 75
3. Monaco 35 22 5 8 72–41 +31 71
4. Lyon 35 20 10 5 70–37 +33 70
5. Marseille 35 15 11 9 50–43 +7 56
6. Lens 36 15 11 10 55–51 +4 56
7. Rennes 35 15 9 11 48–37 +11 54
8. Montpellier 35 12 11 12 55–59 –4 47
9. Metz 35 12 10 13 42–42 0 46
10. Nice 35 13 7 15 44–47 –3 46
11. Reims 35 9 15 11 41–43 –2 42
12. Saint-Étienne 35 11 9 15 41–53 –12 42
13. Angers 35 11 8 16 34–53 –19 41
14. Brest 35 11 7 17 48–61 –13 40
15. Bordeaux 35 11 6 18 37–52 –15 39
16. Strasbourg 35 10 8 17 44–54 –10 38
17. Lorient 35 10 8 17 46–62 –16 38
18. Nantes 35 7 13 15 39–53 –14 34
19. Nimes 35 8 8 19 35–64 –29 32
20. Dijon 35 3 9 23 24–65 –41 18
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik