Brazília: kínlódik a Palmeiras, menesztették Scolarit

MTI, K. Zs.MTI, K. Zs.
Vágólapra másolva!
2019.09.03. 09:07
null
Luis Felipe Scolari egy áprilisi Libertadores-kupa-mérkőzésésen (Fotó: AFP)
Menesztették posztjáról Luiz Felipe Scolarit, a brazil labdarúgó-bajnokságban hetek óta nyeretlen Palmeiras vezetőedzőjét.

 

A brazil válogatott szövetségi kapitányaként 2002-ben világbajnoki címet szerző szakembernek azt követően köszönték meg a munkát, hogy a gárda múlt héten – hazai vereséggel – a negyeddöntőben búcsúzott a Gremióval szemben a Libertadores-kupától, majd a hétvégi bajnokin 3–0-ra kikapott a Flamengótól.

A 70 éves trénernek ez volt a harmadik időszaka a Sao Pauló-i klubnál, amellyel 1999-ben megnyerte az első számú dél-amerikai kupasorozatnak számító Libertadores-kupát, tavaly pedig visszatérése után rögtön bajnok lett.

A Palmeiras a legutóbbi hét bajnoki meccséből egyet sem tudott megnyerni, de még így is az ötödik helyen áll a tabellán, lemaradása csupán hatpontnyi az eggyel több mérkőzést játszó éllovastól, a Flamengótól.

A Palmeiras még kedden megnevezte Scolari utódját: a továbbiakban Mano Menezes irányítja majd az együttes felkészülését.

Menezes a Corinthians, a Flamengo, a Gremio és a kínai Shandong Luneng edzője is volt, 2010 és 2012 között pedig a brazil válogatott szövetségi kapitányaként dolgozott. Legutóbbi csapata a Cruzeiro volt, ahonnan egy hónapja távozott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik