Afrika-kupa: kisorsolták a továbbjutót, Keitáék kiestek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.29. 16:13
null
Ha Keita (fehérben) gólra váltotta volna a 11-esét Guinea ellen, lehet, hogy Mali nem esik ki (Fotó: Reuters)
Az egyenlítői-guineai Malabóban kisorsolták a 2015-ös Afrikai Nemzetek Kupája D-csoportjának második helyezettjét: a szerencse Guinea pártján állt, a „nemzeti elefántok” számára folytatódik a torna, míg a Seydou Keitával felálló Mali kiesett.

 

A sorsolás során a guineai Sportminisztérium képviselője, Amara Diabo az üvegtálból azt a golyót húzta ki, amely a Guineát jelölő 2-es sorszámot tartalmazta.

A sorsolásra azért került sor, mert a csoportelső Elefántcsontpart mögött az egymással 1–1-es döntetlent játszó guineai és mali válogatott egyaránt három ponttal és 3–3-as gólkülönbséggel zárt, tehát nem maradt szempont, amely alapján az egyik együttes felülmúlta volna a másikat.

Korábban 1972-ben és 1988-ban is szükség volt sorsolásra, akkor Kongónak és Algériának kedvezett a szerencse.

A guineai nemzeti csapat a C-csoport élén végző Ghánával találkozik a negyeddöntőben.

AFRIKAI NEMZETEK KUPÁJA, 2015
A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA

Január 31., 17.00: Kongó–Kongói DK
Január 31., 20.30: Elefántcsontpart–Algéria
Február 1., 17.00: Ghána–Guinea
Február 1., 20.30: Tunézia–Egyenlítői-Guinea

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik