A PSG 25 millióért vett balbekket. Hol állnak ettől a törökök és az oroszok?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.28. 12:20
null
Kurzawáért nem sajnálta a pénzt a PSG (Fotó: Action Images)
Végre itt a nyár, és transzfer az idő – menetrendszerűen elindítjuk átigazolási ámokfutásunkat, hogy nyitókapával csapást vágjunk a nemzetközi labdarúgás őrült költekezésének dzsungelében, sorolóval utat nyissunk az érdeklődések és bejelentkezések vad össztáncában, táblázatba fojtsuk a jöttek-mentek és jöttmentek szülte őskáoszt. Ezen a héten is Angliában kezdtük transzferológiai körsétánkat, majd Olaszországban és Németországban folytattuk, hogy elérkezzünk Franciaországba és alkalmi csatolt részeibe, ezen a héten ugyanis az összesített francia, orosz, török átigazolási top 15-tel jelentkezünk.

Azt megszokhattuk már, hogy a Ligue 1-ben a PSG és a Monaco hatalmas összegekért igazol, de érdekes talán összemérni a franciákat egy hanyatló (az orosz) és egy feljövőben lévő (a török) bajnokság idén nyári toptranszfereivel.

Íme.

15. Nani és Fabinho

Éppen csak felfért listánkra e két játékos, aki nagyon különböző utat járt, jár be. A 21 éves brazil jobbhátvéd, Fabinho egykoron a Real Madridban is szerepelt, de 2013-tól a portugál Rio Ave mindig a Monacónak adta kölcsön, és a hercegségbeliek hatmillió euróért most végleg megvették. Fabinho a középpálya közepén is bevethető, de mint a nyári Bajnokok Ligája-selejtezők során kiviláglott, van még hová fejlődnie, pedig fellépett már a brazil felnőttválogatottban is.

A portugál szélső, Nani mögött érdekes múlt áll, hiszen kétség nem fér hozzá, hogy korosztálya egyik legtehetségesebbje a 28 éves játékos, nem véletlenül adott érte 25.5 millió eurót 2007-ben a Manchester United a Sporting CP-nek – csak éppen fejlődése megrekedt, kellemetlen sérülések is hátráltatták, de bruttó hétmillió euró fölötti fizetése miatt is igen nehéz volt őt elcsalogatni Angliából. A tavalyi sportingos kölcsönidénye győzte meg a váltás szükségességéről, ezentúl a Fenerbahcét boldogítja, évi ötmillió eurós nettó bérért (bónuszokkal együtt).

Nanit a török szurkolók őrületes nagy ünnepléssel fogadták, és szintén pezsgőt bontottak az MU pénzügyesei is, mert eladásával megspórolták a szerződése végéig, azaz 2018 nyaráig neki járó 21 milliónyi bért.

14. Zé Luís

Listánk magyar kapcsolata a 24 éves támadó, aki a Videotont boldogította egy kölcsönidény erejéig (26 bajnokin kilenc góllal) az SC Braga és a Gil Vicente után. Mivel a Braga egymillió euróért vette, szóba sem kerülhetett, hogy megszerezze a Vidi a Zöld-foki-szigetek válogatottját erősítő éket.

„Jót tett neki, hogy kölcsönadták Magyarországra. Az ottani szereplés révén tapasztaltabb lett, érzelmileg stabilizálódott. Minden más korábban is a birtokában volt, és immár semmi sem hiányzik ahhoz, hogy egészen kiváló befejező csatár váljék belőle” – mondta róla bragai edzője, Sá Pereira, miután a „Braga Didier Drogbája” visszakerült kezei alá, hogy az új idényben szinte pontosan megismételje fehérvári teljesítményét – csak már a portugál élvonalban. Erre vevő lett a Szpartak Moszkva, amely 10-ről 6.5 millióra lealkudta Zé Luís vételárát.

13. Robin van Persie

Nagy döntésre szánta el magát nem sokkal 32. születésnapja előtt a gólvadász, és otthagyta a Manchester Unitedet a Fenerbahce kedvéért. Amikor az első hírek felröppentek arról, hogy a hollandot csábítják a törökök, sokan csak legyintettek, de végül meggyőzték a váltásról, és ebben sokat segített az, hogy már csak egy éve volt hátra manchesteri szerződéséből (2012-ben nagy hercehurca végén hagyta el az Arsenalt, 30.7 millió euró ellenében), és a törökök 4.9 millió eurós fizetést garantáltak számára a következő három idényre (eggyel még meg lehet hosszabbítani a „futamidőt” közös megegyezés alapján), és minden pályára lépéséért 20 ezer eurós bónuszt kap a hollandus, no és 5.5 millió eurós aláírási pénzt. Van Persie egyébként Angliában sem szűkölködött, elvégre az Unitednél több mint kétszer ennyit keresett, ám nyilvánosságra került, hogy ott semmiképpen sem hosszabbítanak vele jövőre.

12. Ozan Tufan

Listánk egyik legismeretlenebbje a húszéves török legényke, aki hétmillió euróért került a Bursasportól a Fenerhez. A szűrőként és jobb oldali futóként is hasznos Tufan tagja a felnőttválogatottnak is, és a jól megtermett játékos az elmúlt idényben három gól mellett kilenc gólpasszt adott nevelőegyesületében. A Fener bőkezűen bánt kivásárlási opciójával, amely 25 millióra rúg, Tufan évi 1.5 milliót keres. Tudására jellemző, hogy tavasszal a Bayern München, a Wolfsburg, a Borussia Mönchengladbach és az Atlético Madrid képviselői is érdeklődtek iránta.

11. Lucas Ocampos

Az Olympique Marseille úgy járt, mint az a földönkívüli, akire Bud Spencer végső csapást mért a Sheriff és az idegenek című filmben: kicsiny kék és fehér darabokra esett szét. Némi vigasz a legnagyobb nyári fogás, a húszéves argentin támadó középpályás, csatármindenes Lucas Ocampos, akit hétmillióért engedett el a Monaco, amely még 2012-ben 12 millióért tett rá szert a River Plate nagy örömére.

Ocampos kölcsönben a tavaszi idényben már Marseille-ben futballozott (már amikor éppen egészséges volt), két gólt és ugyanennyi asszisztot összehozva. A kölcsönadási paktum vételi opciója egyébként 14 millió euróról szólt, de ennek az volt a feltétele, hogy az OM bejusson a Bajnokok Ligájába. Az kikötővárosiak azonban csak az Európa-ligáig jutottak, tehát feleződött az összeg. Egyébként Ocampos havi 100 ezer eurót keresett a Monacóban, ezt megadta neki új kenyéradója is.

10. Simon Kjaer

Még csak 26 éves a viharvert dán bekk, de veretes múlt áll mögötte, játszott a Wolfsburgban, az AS Romában, a Palermóban és a Midtjyllandban, klubjai összesen 29.15 millió eurót áldoztak játékjogáért. A legújabb befizető a török Fenerbahce, amely 7.65 milliót utalt a Lille-nek. Tavaly még a Milan és a Manchester United is érdeklődött iránta, de Törökországban sem keres rosszul, ugyanis sztárgázsit, évi négymillió eurós fizetést kap egészen 2019-ig. Rómában és Wolfsburgban ugyan nem remekelt, de a Ligue 1-ben magára talált az ott töltött két év alatt.

9. Josef de Souza és Mapou Yanga-Mbiwa

Okosan építkeznek a Fenernél, a nyáron két magasan jegyzett vízhordó is érkezett: a brazil Josef de Souza volt a drágább, ő nyolcmillióért hagyta el a Sao Paulót. Korábban a Gremióban is játszott, és ismeri Európa délebbi részét, lévén 2010-ben az FC Porto hárommillióért megvette a Vasco da Gamától. Kis haszonnal került haza 2013-ban a Gremióhoz, onnan ingyen az SPFC-hez, de már válogatott játékosként. Brazil módi szerint nem volt klubja járt legjobban transzferével, oda csak az átigazolási összeg 35 százaléka került. A játékos alkalomadtán a védelem jobb oldalán is bevethető, és itt jegyeznénk meg, hogy a Fabiano (Volkan Demirel) – Gökhan Gönül (Sener Özbayrakli), Kjaer, Bruno Alves (Michal Kadlec), Caner Erkin – Nani (Volkan Sen), Raul Meireles (Souza), Mehmet Topal (Alper Potuk), Diego – Van Persie, Fernandao (Moussa Sow) féle Fener igen messzire juthat az El-ben, ha már a Sahtar Doneck eltanácsolta a BL-től.

Meglepetés számunkra Mapou Yanga-Mbiwa nyári eladása: a 26 éves francia válogatott védő nem vallott szégyent az AS Romában, az olaszok mégis eladták őt az Olympique Lyonnak. És igazán meg sem kérték az árát, mert a Newcastle Unitedtől összesen 8.61 millióért szerezték meg, az OL most alig nyolcért megkapta – éppen ennyiért került a „szarkákhoz” két éve a Montpelliertől. Igaz, most még kétmilliónyi bónusz is járhat a rómaiaknak, de ez bizonytalan ugyebár. A Ligue 1-ben végre megnyugodhat a bekk, kibontakozhat, és akkor láthatjuk őt a jövő évi Európa-bajnokságon is.

8. Benjamin Stambouli

A TOP-lista egyik szürke eminenciása a 8.6 millióért a PSG-hez kerülő Stambouli, aki szintén a közelmúltban bajnoki címet szerzett Montpellierben tűnt fel – többek között a Tottenhamnek, amely tavaly 5.9 millió eurót fizetett érte. A védelem közepén és a középpályán is jó teljesítményre képes Stambouli Londonban nem sok sót evett meg, de ezen a nyáron öt évre aláírhatott a párizsiakhoz, akik kilencmillió eurót áldoztak érte. A 25 éves játékos, aki egyébként az Olympique Marseille neveltje, a PSG-ben sem lesz alapember, és ezen sokoldalúsága sem segít majd.

7. Guido Carrillo

Dimitar Berbatov pótlására érkezett Monacóba az argentin Carrillo, aki támadó középpályásként is fungál. A dél-amerikait 8.8 millióért engedte csak el az Estudiantes, mert 19 gólt lőtt a legutóbbi ottani szezonban, és ez remek ajánlólevélnek bizonyult. Eddig hatszor lépett pályára a franciáknál, de összesen 231 percet játszhatott csak, ám így is két kanadai pontnál jár.

6. Kevin Trapp

Nem Ángel Di María volt a PSG első nyári nagy fogása: a húszas évei derekán járó, egykori U-válogatott, ezentúl évi ötmillió eurót kereső Trappért 9.5 millió eurót fizetett a párizsi klub. A német játékos az Eintracht Frankfurtban futott be, magas, ruganyos és mindkét lábbal jól bánik a labdával, reflexei parádésak, ezért is lett – de csakis papíron! – a frankfurti klub történetének legdrágábban eladott futballistája, letaszítva a trónról Détári Lajost, akit 1988-ban 18 millió márkáért, mai árfolyamon számítva nagyjából 8.5 millió euróért vásárolt meg az Olympiakosz. Trappra azért volt szüksége a PSG-nek, mert Salvatore Sirigu az igazán fontos BL-mérkőzéseken nem tudott döntő bravúrokat bemutatni. Laurent Blanc azonnal bizalmat szavazott a németnek, Sirigu ülhet a kispadon – évi 4.5 millió eurós bérért.

5. Serge Aurier és Gabriel Boschilia

Listánkra csakis az UEFAir Play miatt került fel a 22 éves elefántcsontparti jobbhátvéd, akit gyakorlatilag már tavaly megvett a PSG a Toulouse-tól, de akkor már nem költhetett többet (az ötvenmilliós keretet kimerítette David Luiz), ezért kölcsönvette úgy, hogy a büntetés letiltása után kerek tízmillióért megveszi. Így is lett, a villámgyors középső védő és jobb oldali mindenes immáron teljes jogú párizsi lakos lett. A holland Gregory van der Wiel váltótársa 2019-ig írt alá.

A 19 esztendős brazil Gabriel Boschilia tulajdonképpen teljesen ismeretlen volt az európai drukkereknek, amíg a hercegségbeliekhez nem igazolt, noha a középső és bal oldali támadó középpályás az U-válogatottak veretes tagja. A Sao Paulo játékosa és neveltje, bár túlzottan nem szórta a gólokat és a gólpasszokat, már két évvel ezelőtt is rendszeresen pályára lépett a brazil élvonalban, és nagy jövő előtt áll – ahogyan a monacói játékosmegfigyelők mostanában muzsikálnak, egy jövendő listán szerepel ő még a mostaninál sokkal nagyobb összeggel is...

4. Adama Traoré

Válságba esni is csak franciás könnyedséggel szabad, jó példa erre az AS Monaco, amely képes volt 14 milliót adni a mali karmester-támadóért, Adama Traoréért, a nyári U20-as világbajnokság aranylabdásáért. Traoré a Lille színeiben ugyan csak elvétve mutatta meg a zsenialitás jeleit, de árát a csillagos egekbe emelte a PSG, a Manchester United és a Liverpool érdeklődése. Ebben az idényben összesen 100 percet játszott eleddig, értéke a transfermarkt.de szerint alig 1.25 millió euró, azaz az ő ügyében is belehomorítottak az ASM vezetői – akiknek azt mindenképpen a javukra kell írni, hogy mostanában sorra hozzák a parádés döntéseket.

3. Ivan Cavaleiro

„Tény, hogy finoman szólva is túlértékelten, 15 millió euróért jött a Yannick Ferreira Carrasco-helyettes Ivan Cavaleiro a Benficától – igaz, hogy már felnőttválogatott, de az elmúlt idényben a Depor színeiben összesen csak 6 kanadai pontot termelt" – írtuk a nyár elején az AS Monaco legújabb sztárigazolásáról, a 21 éves portugál szélsőről. Értéke a transfermarkt.de szerint 3.5 millió euró, első hat monacói mérkőzésén egy góllal jeleskedett.

2. Layvin Kurzawa

Legutoljára a 22 éves francia bal oldali mindenes futott be listánkra, és rögtön a második helyre: az utóbbi évek egyik legnagyobb gall felfedezettjéért 25 millió eurót sem sajnált a PSG, amely befürdött kissé a két évvel ezelőtt 15 millióért vett Lucas Digne-nyel – akit most kölcsönadtak az AS Romának, míg az ASM a madridi Fábio Coentraót kérte kölcsön Kurzawa-helyettesnek. A Stade Raphaëlois és az Aix-en-Provence után 2007-ben Monacóba kerülő Kurzawa legjobban a védelemben érzi otthon magát, 2014-ben bekerült az idény álomcsapatába a Ligue 1-ben, és az év vége felé a felnőttválogatottban is bemutatkozhatott. Kapóra jött neki most, hogy a Monaco elbukott a BL-selejtezőben, mert így a csoportkörben pályára léphet a párizsiak színében. Bár igazán nagy szükség csak tavasszal lesz rá...

A PSG első ajánlata valamivel 10 millión felül indult, aztán a 18-cal is kosarat kapott, így jelentősen emelte a tétet. A labdarúgó 2020-ig írt alá, fizetése állítólag évi hatmillió euró.

1. Ángel Di María

Ki más is állna a lista élén, mint az argentinok transzferrekordere, akiért karrierje során összesen már 179 milliót fizettek ki szerencsés vagy olykor nem is annyira szerencsés kenyéradói. Di Maríát már évek óta üldözi a PSG, és tavaly már nagyon közel állt hozzá, de közbeszólt az UEFA, a Real meg nem adta kölcsönbe, opcióval. Így lett végül a Manchester United a(z akkor még) nevető harmadik, de Angliában a 75 milliós vételár fejében a szélső négy gólt és 12 gólpasszt adott 33 tétmérkőzésen – most a párizsiak alig 63 millió euróért megkaphatták.

Di María ezentúl heti nettó 196 ezer eurót fog keresni, és egyedülálló módon az átigazolások örökranglistájának top11-ébe kétszer is befért, egyszer a 11., egyszer a 6. helyen – sőt, összességében még senkiért sem fizettek ennyit! Zlatan Ibrahimovic megállt 169.1 milliónál, James Rodríguez 132.63-nál, Nicolas Anelka 127.36-nál, Hernán Crespo pedig 119.27-nél.

A PSG meg talán megáll a nyáron 116.1 millió elköltésénél, hiszen a Trapp – Aurier, David Luiz, Thiago Silva, Kurzawa – Marco Verratti, Matuidi – Lucas Moura, Pastore, Di María – Ibrahimovic (Cavani) csapat bizony nagy eséllyel pályázik a BL-döntőre is. Amely immáron nem is titkolt cél – hiszen ki is költene ennyit egy újabb francia bajnoki címért?

A LIGUE 1 ÁTIGAZOLÁSAI, 2015 NYARA
AFC AJACCIO
Érkezett: Alassane Touré (Tours), Jérome Le Moigne (Lens, ingyen), Damjan Djokovic (Bologna, i.), Alexandre Coeff (Udinese), Jacques Zoua (Hamburg, i.), Issiar Dia (Lekvija)
Távozott: Yoann Andreu (Angers, i.), Cyriaque Rivieyran (Clermont Foot, i.), Florian Fabre (Nimes, i.), Matar Fall (Toulon, i.), Rafik Boujedra (Bourg-Péronnas, i.)
SCO ANGERS
Érkezett: Ismaël Traoré (Stade Brest, i.), Billy Ketkeophomphone (FC Tours, i.), Slimane Sissoko (Vendée), Gilles Sunu (Évian), Pierrick Capelle (Clermont Foot, i.), Cheikh Ndoye (Créteil-Lusitanos, i.), Nicolas Pepe (Angers B), Mathias Serin (Romorantin, i.), Fabien Boyer (Chateauroux, kv.), Ludovic Ajorque (Le Poiré-sur-Vie, kölcsönből vissza), Jérémy Blayac (Racing Strasbourg, kv.), Yoann Andreu (Ajaccio, i.), Thomas Mangani (Chievo Verona), Romain Saiss (Le Havre, i.), Goran Karanovic (St. Gallen, i.)
Távozott: Sacha Clémence (Créteil-Lusitanos), Rayan Frikeche (Ajaccio, i.), Nicolas Pepe (US Orléans, kölcsönbe), Jérémy Blayac (Racing Strasbourg, i.), Khalid Ajari (szerződése lejárt), Thomas Mangani (Chievo Verona, kv.), Jean-Jacques Pierre (Caen, kv.), Axel Ngando (Stade Rennes, kölcsönből vissza), Fabien Boyer (Kortrijk), Loic Guillon (szl.), Fabien Boyer (Kortrijk), Jonathan Kodjia (Bristol City, 3.000.000)
SC BASTIA
Érkezett: Sadio Diallo (Lorient), Adama Ba (Chamois Niort, kv.), Joseph Barbato (Colomiers, kv.), Jasszin Dzsebbur (Montpellier, k.), Alexander Djiku (Bastia B), Sadio Diallo (Stade Rennes), Seko Fofana (Manchester City, k.), Jesper Hansen (Évian)
Távozott: Djibril Cissé (Saint-Pierroise, i.), Christophe Vincent (Ajaccio, i.), Rjad Budebuz (Montpellier, 1.700.000), Gadji Tallo (AS Roma, kv.), Alphonse Aréola (PSG, kv.), Guillaume Gillet (RSC Anderlecht, kv.), El-Hadji Ba (Sunderland, kv.), Giovanni Sio (FC Basel, kv.), Hervin Ongenda (PSG, kv.), Romain Achilli (szl.), Drissa Diakité (szl.), Famoussa Koné (Samsunspor, k.), Adama Ba (Auxerre, i.)
FC GIRONDINS BORDEAUX
Érkezett: Frédéric Guilbert (Girondins Bordeaux B), Gaëtan Laborde (Stade Brest, kv.), Emiliano Sala (Caen, kv.), Clément Badin (Real Avilés, kv.), Kévin Soni (Bordeaux U19), Milan Gajics (OFK Beograd)
Távozott: Marc Planus (szl.), Azbe Jug (Sporting CP, i.), Julien Faubert (szl.), Clément Badin (szl.), Tiago Ilori (Liverpool, kv.), Rodrigo Castro (szl.), Younés Kaabouni (Red Star 93, k.), David Djigla (Niort, i.), Mariano (Sevilla, 3.500.000), Emiliano Sala (Nantes), Théo Pellenard (Paris FC, k.)
SM CAEN
Érkezett: Vincent Bessat (Nantes, i.), Jordan N’Kololo (Clermont Foot, i.), Florian Le Joncour (Concarneau, i.), Sziam Ben Jusszef (Astra Giurgiu, i.), Florian Raspentino (Dijon, kv.), Mathieu Duhamel (Évian, kv.), Jean-Jacques Pierre (SCO Angers, kv.), Jonathan Delaplace (Lille, 600.000), Andy Delort (Wigan Athletic, 1.400.000), Cheik Traoré (Caen B), Jordan Leborgne (Caen B), Jeff Louis (Standard Liege)
Távozott: José Saez (szl.), Felipe Saad (szl.), Bengali-Fodé Koita (Blackburn Rovers, i.), Yrondu Musavu-King (szl.), Thomas Lemar (AS Monaco, 4.000.000), Emiliano Sala (Girondins Bordeaux, kv.), Nicolas Benezet (Évian, kv.), Sloan Privat (Gent, kv.), Jean-Jacques Pierre (Tours, i.), Cheik Traoré (US Avranches, k.), Damien Perquis (Valenciennes), N'Golo Kanté (Leicester City, 9.000.000), Mathieu Duhamel (Le Havre)
EA GUINGAMP
Érkezett: Sloan Privat (Gent, k.), Nill de Pauw (Lokeren, 750.000), Tiécoro Keita (Paris FC, kv.), Mana Dembélé (Nancy, kv.), Julien Begue (US Boulogne, kv.), Théo Guivarch (Lorient B), Nicolas Benezet (Évian, 1.200.000), Jimmy Briand (Hannover, i.)
Távozott: Ladislas Douniama (szl.), Hugo Guichard (szl.), Rasid Aliui (Stade Laval, k.), Claudio Beauvue (Olympique Lyon, 5.000.000), Sylvain Marveaux (Newcastle United, kv.), Jérémy Pied (Nice, kv.), Sambou Yatabaré (Olympiakosz, kv.), Christophe Mandanne (Dibba al-Fudzsairah, i.), Baissama Sankoh (Stade Brest, k.), Ronnie Schwartz (Bröndby, k.)
OSC LILLE
Érkezett: Romain Jamrozik (Lille B), Benjamin Pavard (Lille B), Renato Civelli (Bursaspor, i.), Eric Bauthéac (Nice, 2.400.000), Wilfried Kanon (Den Haag, 500.000), John Jairo Ruiz (Oostende, kv.), Julian Jeanvier (Royal Mouscron-Péruwelz, kv.), Maki Tall (Red Star 93, kv.), Ronny Rodelin (Royal Mouscron-Péruwelz, kv.), Sehrou Guirassy (Stade Laval), Munir Obbadi (AS Monaco, i.), Gadji Tallo (AS Roma, 1.000.000), Baptiste Guillaume (Lens, 4.000.000), Ibrahim Amadou (Nancy, 2.000.000), Stoppila Sunzu (Senhua, k.), Mike Maignan (PSG, 1.000.000), Yaw Yeboah (Manchester City, k.)
Távozott: Abdoulaye Diaby (FC Bruges, 2.000.000), David Rozehnal (Oostende, i.), Simon Kjaer (Fenerbahce, 7.650.000), Rony Lopes (Manchester City, kv.), Divock Origi (Liverpool, kv.), Jonathan Delaplace (Caen, 600.000), Adama Traoré (AS Monaco, 14.000.000), Idrissa Gueye (Aston Villa, 9.000.000), Nolan Roux (St.-Étienne, 2.000.000), Kevin Koubemba (Stade Brest, k.), John Jairo Ruiz (Dnipro Dnipropetrovszk, k.)
LORIENT
Érkezett: Pape Paye (Dijon, i.), Maxence Derrien (Avranches, kv.), Rémi Mulumba (Auxerre, kv.), Enzo Réale (Arles-Avignon, kv.), Alain Traoré (AS Monaco, kv.), Louis Nganioni (Lyon B), Moryké Fofana (Lilleström, 400.000), Waris Majeed (Trabzonspor, 4.500.000), Benjamin Moukandjo (Stade Reims)
Távozott: Fabien Audard (visszavonult), Pedrinho (Rio Ave, i.), Cheick Touré (szl.), Mathieu Coutadeur (szl.), Sadio Diallo (FC Stade Rennes (Stade Rennes, kv.), Gianni Bruno (Évian, kv.), Pierre Lavenant (Sedan, k.), Mathias Autret (Lens), Jordan Ayew (Aston Villa, 12.000.000), Fabien Robert (Swindon Town, i.), Yohann Wachter (Sedan, k.)
OLYMPIQUE LYON
Érkezett: Jérémy Morel (Olympique Marseille, i.), Claudio Beauvue (Guingamp, 5.000.000), Jérémy Frick (Servette, kv.), Louis Nganioni (Lyon B), Rafael (Manchester United, 3.000.000), Mathieu Valbuena (Dinamo Moszkva, 5.000.000), Mapou Yanga-Mbiwa (AS Roma, 8.000.000)
Távozott: Yoann Gourcuff (szl.), Mouhamadou Dabo (szl.), Jérémy Frick (Biel-Bienne), Fares Bahlouli (AS Monaco, 3.500.000), Sidy Koné (szl.), Louis Nganioni (Utrecht, k.), Mohamed Yattara (Standard Liege, 2.200.000), Mehdi Zeffan (Stade Rennes, 1.000.000), Clinton N'Jie (Tottenham Hotspur, 14.100.000)
OLYMPIQUE MARSEILLE
Érkezett: Yohann Pelé (Sochaux, i.), Georges-Kevin N’Koudou (Nantes, 1.500.000), Gaël Andonian (Olympique Marseille B), Karim Rekik (Manchester City, 5.000.000), Laurent Abergel (Ajaccio, kv.), Modou Sougou (Évian, kv.), Fued Kadir (Real Betis, kv.), Dória (Sao Paulo, kv.), Lucas Ocampos (AS Monaco, 7.000.000), Szaber Khalifa (Club Africain, kv.), Bouna Sarr (Metz, 1.500.000), Bill Tuiloma (Marseille B), Stéphane Sparagna (Marseille B), Abou Diaby (Arsenal, i.), Javier Manquillo (Atlético Madrid, k.), Lassana Diarra (egyesület nélküli), André-Frank Zambo (Stade Reims U19, i.), Rémy Cabella (Newcastle United, k.), Lucas Silva (Real Madrid, k.)
Távozott: André Ayew (Swansea City, i.), Jérémy Morel (Olympique Lyon, i.), Fued Kadir (Real Betis, 600.000), Rod Fanni (al-Arabi, i.), Momar Bangoura (szl.), André-Pierre Gignac (Tigres, i.), Dimitri Payet (West Ham United, 15.000.000), Giannelli Imbula (Porto, 20.000.000), Lucas Ocampos (AS Monaco, kv.), Szaber Khalifa (Club Africain, 1.000.000), Brice Samba (Nancy, k.), Julien Fabri (Bourg-Péronnas, i.), Modou Sougou (Sheffield Wednesday, i.), Laurent Abergel (AC Ajaccio, i.), Florian Thauvin (Newcastle United, 18.350.000)
AS MONACO
Érkezett: Fabinho (Rio Ave, 6.000.000), Guido Carrillo (Estudiantes, 8.800.000), Thomas Lemar (Caen, 4.000.000), Paul Nardi (Nancy, kv.), Jessy Pi (Troyes, kv.), Marcel Tisserand (Toulouse, kv.), Delvin N’Dinga (Olympiakosz, kv.), Munir Obbadi (Hellas Verona, kv.), Gaetano Monachello (Virtus Lanciano, kv.), Nicolas Isimat-Mirin (PSV, kv.), Falcao (Manchester United, kv.), Edgar Salli (Académica Coimbra, kv.), Borja López (Deportivo La Coruna, kv.), Lucas Ocampos (Olympique Marseille, kv.), Quentin N’Gakoutou (Lausanne, kv.), Fares Bahlouli (Lyon, 3.500.000), Mario Pasalic (Chelsea, k.), Corentin Jean (Troyes, 4.000.000), Yarouba Cissako (Monaco B), Corentin Tirard (Monaco B), Ivan Cavaleiro (Benfica, 15.000.000), Adama Traoré (Lille, 14.000.000), Hélder Costa (Benfica B, k.), Stephan El Shaarawy (AC Milan, k., 2.000.000), Raphaël Diarra (Monaco B), Allan Saint-Maximin (St.-Étienne, 5.000.000), Gabriel Boschilia (Sao Paulo, 10.000.000), Fábio Coentrao (Real Madrid, k.)
Távozott: Dimitar Berbatov (szl.), Abdou Diallo (Zulte Waregem, k.), Geoffrey Kondogbia (Inter, 30.000.000), Nicolas Isimat-Mirin (PSV, 2.400.000), Fabinho (Rio Ave, kv.), Maarten Stekelenburg (Fulham, kv.), Matheus Carvalho (Fluminense, kv.), Alain Traoré (Lorient, kv.), Lucas Ocampos (Marseille, 7.000.000), Wallace (Sporting Braga, kv.), Aboubakar Kamara (Kortrijk, i.), Borja López (FC Arouca, i.), Falcao (Chelsea, k., 5.700.000), Corentin Jean (Troyes, k.), Valere Germain (Nice, k.), Yannick Ferreira Carrasco (Atlético Madrid, 20.000.000), Munir Obbadi (Lille, i.), Delvin N'Dinga (Lokomotiv Moszkva, k.), Dylan Bahamboula (Paris FC, k.), Quentin N’Gakoutou (Évian, k.), Gaetano Monachello (Atalanta, 500.000), Allan Saint-Maximin (Hannover, k.), Edgar Salli (St. Gallen, k.), Layvin Kurzawa (PSG, 25.000.000)
HSC MONTPELLIER
Érkezett: William Rémy (Dijon, i.), Rami Benszebaini (Paradou, k.), Riad Budebuz (Bastia, 1.700.000), Jérome Roussillon (Sochaux, kv.), Jasszin Dzsebbur (Varese, kv.), Mamadou N'Diaye (Montpellier B), Ellyes Skhiri (Montpellier B), Mustapha Yatabaré (Trabzonspor, k.)
Távozott: Lucas Barrios (Szpartak Moszkva, kv.), Jasszin Dzsebbur (Bastia, k.), Siaka Tiéné (szl.), Karim Ait-Fana (szl.), Abdelhamid el-Kautari (Palermo, 2.000.000)
NANTES
Érkezett: Adrien Thomasson (Évian, 800.000), Wilfried Moimbé (Stade Brest, i.), Adryan (Flamengo, k.), Birama Touré (Stade Brest, kv.), Abdoulaye Touré (Le Poiré-sur-Vie, kv.), Amin Udriri (Arles-Avignon, kv.), Fernando Aristeguieta (Philadelphia Union, kv.), Kolbeinn Sigthórsson (Ajax, 3.000.000), Emiliano Sala (Bordeaux), Ermir Lenjani (Stade Rennes, k.)
Távozott: Serge Gakpé (Genoa, i.), Kian Hansen (Midtjylland, 1.500.000), Vincent Bessat (Caen, i.), Erwin Zelazny (Rodez Aveyron Football, i.), Georges-Kevin N’Koudou (Olympique Marseille, 1.500.000), Nassim Badri (szl.), Issa Cissokho (Genoa, 500.000), Jordan Veretout (Aston Villa, 9.900.000), Olivier Veigneau (Kasimpasa, i.)
OGC NICE
Érkezett: Jean Michaël Seri (Pacos de Ferreira, 1.000.000), Hatem Ben Arfa (egyesület nélkül), Maxime Le Marchand (Le Havre), Albert Rafetraniaina (Nice B), Said Benrahma (Nice B), Jordan Astier (Fréjus-Saint-Raphaël, kv.), Stéphane Bahoken (Racing Strasbourg, kv.), Lucas Rougeaux (Fréjus-Saint-Raphaël, kv.), Jérémy Pied (Guingamp, kv.), Said Benrahma (Nice B), Valere Germain (Monaco, k.), Paul Baysse (St.-Étienne, k.), Wallyson Mallmann (Sporting CP, k.)
Távozott: Didier Digard (Real Betis, i.), Eric Bauthéac (Lille, 2.400.000), Carlos Eduardo (Porto, kv.), Joris Delle (Lens), Souleymane Diawara (szl.), Xavier Pentecote (szl.), Lloyd Palun (Red Star 93, i.), Moussa M'Bow (szl.), Jordan Astier (szl.), Fabien Dao Castellana (szl.), Didier Digard (Real Betis, i.), Alexy Bosetti (Tours, k.), Jordan Amavi (Aston Villa, 11.000.000), Grégoire Puel (szl.), Neal Maupay (St.-Étienne), Lucas Rougeaux (Boulogne, k.), Valentin Eysseric (St.-Étienne, k.)
PARIS SAINT-GERMAIN
Érkezett: Presnel Kimpembe (PSG B), Serge Aurier (Toulouse, 10.000.000), Alphonse Aréola (Bastia, kv.), Jordan Ikoko (Le Havre, kv.), Youssouf Sabaly (Évian, kv.), Hervin Ongenda (PSG, kv.), Lorenzo Callegari (PSG B), Alec Georgen (PSG U18), Antoine Conte (Stade Reims, kv.), Kevin Trapp (Eintracht Frankfurt, 9.500.000), Benjamin Stambouli (Tottenham Hotspur, 8.600.000), Ángel Di María (Manchester United, 63.000.000), Layvin Kurzawa (AS Monaco, 25.000.000)
Távozott: Zoumana Camara (visszavonult), Alphonse Aréola (Villarreal, k.), Mory Diaw (szl.), Serge Aurier (Toulouse, kv.), Antoine Conte (Stade Reims, i.), Yohan Cabaye (Crystal Palace, 13.900.000), Jean-Christophe Bahebeck (PSG, k.), Mike Maignan (Lille, 1.000.000), Lucas Digne (AS Roma, 2.500.000)
STADE REIMS
Érkezett: Atila Turan (Kasimpasa, kv.), Gaëtan Courtet (Stade Brest, kv.), Antoine Conte (PSG, i.), Frédéric Bulot (Standard Liege), Hamari Traoré (Lierse), Hugo Rodriguez (Arles), Dzsaba Kankava (Dnipro Dnipropetrovszk, 1.500.000)
Távozott: Chris Mavinga (Rubin Kazany, kv.), Valentin Roberge (Sunderland, kv.), Antoine Conte (PSG, kv.), Gaëtan Courtet (Auxerre), Sacha Bastien (szl.), Christopher Glombard (Paris FC, k.), Yann Benedick (US Sarre-Union, i.), Mads Albaek (IFK Göteborg)
FC STADE RENNES
Érkezett: Ludovic Baal (Lens, i.), Yacouba Sylla (Aston Villa, 1.500.000), Pedro Mendes (Parma, i.), Giovanni Sio (FC Basel), Sadio Diallo (Lorient, kv.), Abdoulaye Diallo (Le Havre, kv.), Cédric Hountondji (Chateauroux, kv.), Wesley Said (Stade Laval, kv.), Adrien Hunou (Clermont Foot, kv.), Edvinas Gertmonas (Atlantas Klaipeda, kv.), Dimitri Kevin Cavaré (Lens, kv.),
Axel Ngando (Angers, kölcsönből vissza), Mehdi Zeffan (Lyon, 1.000.000)

Távozott: Vincent Pajot (Saint-Étienne, i.), Philipp Hosiner (1.FC Köln, k.), Christopher Dilo (Dijon, i.), Jean II Makoun (Antalyaspor, i.), Sadio Diallo (Bastia), Zana Allée (AC Ajaccio, i.), Christian Brüls (Standerd Liege, k.), Ermir Lenjani (Nantes, k.), Anders Konradsen (Rosenborg), Adrien Hunou (Clermont Foot, k.), Gjoko Zajkov (RSC Charleroi, k.)

AS SAINT-ÉTIENNE
Érkezett: Vincent Pajot (Stade Rennes, i.), Kévin Théophile-Catherine (Cardiff City, 2.000.000), Pierre-Yves Polomat (Stade Laval, kv.), Benoit Assou-Ekotto (egyesület nélküli), Nolan Roux (Lille, 2.000.000), Neal Maupay (Nice), Jean-Christophe Bahebeck (PSG, k.), Valentin Eysseric (Nice, k.)
Távozott: Franck Tabanou (Swansea City, 4.900.000), Baptiste Valette (Royal Excelsior Virton), Ricky van Wolfswinkel (Norwich City, kv.), Kévin Théophile-Catherine (Cardiff City, kv.), Landry N'Guemo (szl.), Mevlüt Erdinc (Hannover, 3.300.000), Max Gradel (Bournemouth, 10.000.000), Allan Saint-Maximin (AS Monaco, 5.000.000), Paul Baysse (Nice, k.), Yohan Mollo (KSZ Szamara, k.)
FC TOULOUSE
Érkezett: Yann Bodiger (Toulouse B), Serge Aurier (PSG, kv.), Mauro Goicoechea (Arouca), Somália (Ferencváros, 2.400.000)
Távozott: Serge Aurier (PSG, 10.000.000), Zacharie Boucher (Auxerre, 500.000), Dragos Grigore (al-Szailija, k.), Marcel Tisserand (Monaco, kv.), Amadou Soukouna (szl.), Lionel M'Pasi (szl.), Florian David (szl.)
AC ES TROYES
Érkezett: Lossémy Karaboué (Nancy, i.), Christian Bekamenga (Stade Laval), Georges Gope-Fenepej (US Boulogne, kv.), Mickaël Barreto (US Avranches, kv.), Khassa Camara (US Boulogne, kv.), Corentin Jean (Monaco, k.), Fabien Camus (Genk), Chris Mavinga (Rubin Kazany, k.), Brayan Perea (Lazio, k.)
Távozott: Florian Jarjat (visszavonult), Stéphen Drouin (szl.), Salimo Sylla (Auxerre, i.), Mickaël Barreto (US Orléans, i.), Jessy Pi (AS Monaco, kv.), Christian Bekamenga (Stade Laval, kv.), Corentin Jean (Monaco, 4.000.000), Khassa Camara (szl.), Lionel Carole (Galatasaray, 1.500.000), Christian Bekamenga (Karabükspor, 300.000), Christian Bekamenga (Lens, k.)
AZ ÉLVONALBÓL KIESETT CSAPATOK

FC ÉVIAN THONON GAILLARD

Érkezett: Quentin N'Gakoutou (AS Monaco, k.), Morgan Kamin (AS Monaco B, i.), Betao (Dinamo Kijev, i.), Kevin Hoggas (Belfort, i.), Sekou Keita (Atlético Madrid B), Dan Nistor (Pandurii Targu Jiu, kv.), Gianni Bruno (Lorient, kv.), Nicolas Benezet (Caen, kv.), Bruno da Cruz (Olímpica de Itabaiana), Gustavo Campanharo (Bragantino), Hernán Altolaguirre (Newell's Old Boys II, k.), Aaron Appindangoyé (Boavista)

Távozott: Daniel Wass (Celta Vigo, 3.000.000), Nicolas Benezet (Guingamp, 1.200.000), Adrien Thomasson (Nantes, 800.000), Nicki Bille Nielsen (Esbjerg, 350.000), Dan Nistor (Pandurii Targu Jiu, i.), Nadzsib Bauia (Lens, i.), Cédric Cambon (Le Havre, i.), Milos Ninkovics (Sydney FC, i.), Gilles Sunu (Angers), Cédric Mongongu (Eskisehirspor, i.), Djakaridja Koné (szl.), Fabien Camus (Genk, kv.), Dany Nounkeu (Galatasaray, kv.), David Ramírez (Deportivo Saprissa, kv.), Youssouf Sabaly (PSG, kv.), Mathieu Duhamel (Caen, kv.), Nicolás Blandi (San Lorenzo, kv.), Modou Sougou (Olympique Marseille, kv.), Jesper Hansen (Bastia), Nadzsib Bouia (Lens, i.)

RC LENS

Érkezett: Guirane N'Daw (Metz, i.), Nadzsib Bauia (Évian, i.), Anthony Scaramozzino (Omonia Nicosia, i.), Jonathan Nanizayamo (Tours, i.), Stéphane Besle (St. Gallen, i.), Jordan Ikoko (PSG B, k.), Kenny Lala (Valenciennes, i.), Dusan Cvetinovics (Haugesund, k.), Joris Delle (Nice), Christian Bekamenga (Troyes, k.), Hamza Szaki (Chateauroux)

Távozott: Baptiste Guillaume (Lille, 4.000.000), Joann Tuzgar (Club Africain, 300.000), Ludovic Baal (Stede Rennes, i.), Ahmed Kantari (Toronto FC, i.), Jérome Le Moigne (Ajaccio), Alharbi el-Dzadejaui (Agdam), Benjamin Boulenger (Charleroi), Adamo Coulibaly (szl.), Patrick Fradj (szl.), Dimitri Kevin Cavaré (Stade Rennes, kv.)

FC METZ

Érkezett: André Santos ( Balikesirspor, i.), Célestin Djim (Porto B, k.), Sezer Özmen (Rizespor, i.), Iván Balliu (Arouca, i.), Amido Baldé (Celtic Glasgow), Juan Cruz Kaprof (River Plate, k.), Thomas Didillon (Seraing United, kv.), Samy Kehli (Seraing United, kv.), Mayoro N'Doye (Racing Strasbourg, kv.), Alhassane Keita (Lierse, kv.), Dieudonne Gbakle (Lille B, i.), Hamza Szakhi (Chateauroux)

Távozott: Bouna Sarr (Olympique Marseille, 1.500.000), Fahreddin Ben Jusszef (Eszperansz Tunisz, 1.380.000), Mayoro N'Doye (Racing Strasbourg, i.), Abdallah Ndour (Racing Strasbourg, i.), Guirane N'Daw (Lens, i.), Chris Philipps (Preussen Münster, k.), Jérémy Choplin (Niort), Kwame Nsor (Seraing United, k.), Ahmed Kasi (Charlton Athletic), Florent Malouda (Delhi Dynamos, i.), Romain Rocchi (szl.), Alhassane Keita (szl.), Ali Bamba (Searing United, i.), Sylvain Marchal (szl.), Federico Andrada (River Plate, kv.), Anthony Mfa Mezui (Seraing United), Alhassane Keita (Ermis Aradippou, i.), Thibaut Vion (Seraing United, k.), Matthieu Udol (Seraing United, k.)

Vastaggal az elmúlt hét igazolásai, lezárva péntek délután
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik