Kleinheisler László újabb parádés gólt lőtt – videó

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2021.04.11. 15:00
null
Két gólöröm, de csak egy pont (nk-osijek.hr)
A horvát labdarúgó-élvonalban Kaproncán 2–2-t játszott a házigazda Slaven Belupóval az NK Osijek, az egy pont kevés a bajnoki címre hajtó eszékieknek.


HORVÁT 1. HNL
28. FORDULÓ
Slaven Belupo–NK Osijek (Eszék) 2–2
(Bogojevic 36., Knöll 52., ill. Zaper 45+2., Kleinheisler 71.)
Kapronca,
Ivan Kusek Apas Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Kulusic

Miközben a címvédő és listavezető Dinamo Zagreb az Európa-ligában menetel, és a városi rangadón a Lokomotivával találkozik, az Eszék „szép csendben” Kaproncára látogatott. Kleinheisler László természetesen kezdett, de Gyurcsó Ádám a keretbe sem fért oda, a Nemzeti Sport pénteken még nem tudott arról, hogy sérült lenne a szélső.

Peter Bockaj két lövése jelezte, hogy erősebben kezd az Eszék, de aztán a hazaiak német légiósa, az U21-es válogatott Törles Knöll remekül ugratta ki Bruno Bogojevicet, aki közelről nem hibázott.

Megfogta a gól az Eszéket, mert nem tudott újítani, veszélyes támadásokat vezetni, de egy jól eltalált lövéssel az első félidő ráadásában Mihael Zaper egyenlített.

Jobban ment a hazaiaknak a pihenőt követően is, három helyzetéből csak egyet váltott azonban gólraTörles Knöll Kleinheisler László pedig megrúgta a maga „szokásos” parádés gólját, most mesteri cselsorozat végén lőtt a bal felső sarokba.

A hajrá a hazaiaké volt, de Karlo Lulic közelről a kapusba lőtt: egy pontot szerzett idegenben az Eszék, de elégedett ezzel nem lehet.

PERCRŐL PERCRE


90+5. PERC VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

90+4. perc Apau jobbal 20-ról, kissé jobbról a bal felső fölé lő, Ivusic kapus rajta volt az ügyön.

90+2. perc Glavcic futtatja Lulicot, aki kissé jobbról, jobbal 13-ról a kilépő kapusba lő. MECCSLABDA?

Négy perc a ráadás.

89. perc Krstanovic 40-ről majdnem megvicceli a kapust, aztán átadja a helyét Ivan Delicnek.

81. perc Bockaj le, Mario Jurcevic be a vendégeknél, szélsőcsere. Előtte a szélső jobbal 14-ről a kapushoz lőtt.

80. perc Kleinheisler szép, lapos indítását Zaper az ötös bal sarka elől, tíz méterről jobbal a jobb alsó mellé rúgja.

78. perc Fölé, Krstanovic négy méterről a jobb felső mellé fejeli Van Bruggen jobb oldali, jobblábas beívelését.

77. perc A másik hazai gólszerző is lemegy, a szélső Bogojevicet a dél-koreai középhátvéd, Kim Hjun Vu váltja.

74. perc Miroslav Ilicic be, Knöll le. Ékcsere itt.

7

1. PERC MICSODA GÓLLAL EGYENLÍT AZ ESZÉK, KLEINHEISLER LÁSZLÓ Bockaj passza után bemutat három remek cselt, majd jobbal az ötös bal sarka elől nagy erővel a bal felső sarokba lő. 2–2!

69. perc Knöll jobbal 13-ról ismét feladja a labdát Ivusicnak, most Lulic indítását követően.

64. perc Miérez passzát Bohar az ötös jobb sarka elől jobbal a rövid felső mellé, az oldalhálóba vágja!

62. perc Tömeges vendégcsere: Vukovic, Loncar és Santini le, Vedran Jugovic, Damjan Bohar és Ante Erceg be.

60. perc Sárga lap Franjo Prcének, letalpalta Zapert.

Paracki neve is ismerős lehet, a Pécs volt légiósa!

53. perc Övék a labda, de hevesen reklamál Goran Paracki, sárga lap. Knöll 11 méteres lövése kapuscsemege aztán.

A vérző fejéért Krstanovic gólpasszal "törlestett"...

52. PERC ISMÉT VEZETNEK A KAPRONCAIAK, Van Bruggen beadását Krstanovic Loncar mellől TÖRLES KNÖLL elé fejeli, aki jobbal hatról a bal alsóba lő. Ivusic beleért még, de bent a labda: 2–1!

50. perc Damian van Bruggen kap sárga lapot egy elkésett belépőért.

50. perc Miérez lő kapura Milos passza után az ötös jobb sarkáról, bevetődve blokkol Apau. Bockaj távolija meg a kapusé aztán.

46. PERC FOLYTATJUK!

46. perc Mato Milos be, Silva le. Csere posztja, jobbhátvédben.

A kétszeres északmacedón válogatott Muzafer Ejupiért 400 ezer eurót adott 2016-ban az Eszék, 2019-ben ingyen lett ismét a Belupóé, de pár hónapra rá visszavonult.

E párharc legjobb góllövői
Mirko Maric 6
Muzafer Ejupi 5
Mateas Delic 5
Antonio Perosevic 4
Dino Kresinger 3

45+3. PERC VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

Silváé a gólpassz.

45+2. PERC ENNYI ÉPPEN ELÉG A SZÉPÍTÉSHEZ, MIHAEL ZAPERNEK! Kissé jobbról, 16 méterről ballal a bal alsóba lő. 1–1!

Két perc a ráadás.

43. perc Loncar összefejel Krstanoviccsal, aki ugyebár éppen miatt visel szép kék fejkötőt...

41. perc Knöll jobbal 19-ről, kissé jobbról a jobb alsó felé lő, de véd szépen Ivusic.

39. perc A magyar fiú remek passzát Miérez nem lövi el középről, 13-ról, szereli könnyedén Paracki.

38. perc Kleinheisler passzát Miérez jobbal 16-ról feladja a kapusnak. Glavcic ballal 22-ről, kissé balról szinén így tesz.

36. PERC VEZET A BELUPO, BRUNO BOGOJEVIC Knöll passzát az ötös jobb sarkáról jobbal nagy erővel a jobb alsóba vágja. 1–0!

32. perc Krstanovic kap a szemöldökére egy könyököst Santinitől, de nincs sárga lap, Silva jobb oldali, jobblábas beadása egy védőről majdnem a bal felsőbe pattan, de véd szépen a hazai kapus.

30. perc Miérez lő Filipovichoz jobbal az ötös jobb sarka mellől. Loncar indított szépen.

28. perc Jól játszik a hazaiak légiós bekkje, aki az Ajax nevelése, de ide a belga Patro Eisden adta kölcsön. A harmadosztályból! Vele együtt távozott a csapattól Prince Rajcomar. Honnan is ismerős a neve...

25. perc Mezőnyjáték, sok-sok pontatlan beadással. Kleinheisler megindul középen, azonnal fellökik... tovább!

De nem, maradhat.

Piros lesz? VAR. Jobbal csúszott, a bal térddel ütközött, adható éppen rá kiállítás, láttunk már ilyet.

18. perc Igor Silva irgalmatlan nagyot rúg Glavicba, sárga lap és kettős ápolás.

16. perc Filipovic kapus kiüti a léc alól Bockaj jobb oldali szögletét.

14. perc Miérez szereli a tétova hazai kapust, de ballal az ötös elől eltalálja őt!

Knöll 23 éves, német U21-es válogatott, a Nürnbergtől jött.

10. perc KIMARAD, Lulic remek passzát Knöll középről, nyolc méterről jobbal a jobb alsó mellé rúgja.

7. perc Glavcic talál jobbal 24-ről a léc fölé, majd ugyanő 22-ről a kapushoz lő.

3. perc Bockaj most ügyesebb, a jobb szélen bemutat egy szép visszahúzós cselt, majd ballal 18-ról a jobb, azaz a túlsó felső sarok fölé tekeri a labdát.

1. perc Kleinheisler kiharcol egy szögletet, de rossz a beadás.

1. PERC ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

Kaproncán süt a nap, de fúj a szél, a hazaiak tiszta sötétkékben, a vendégek kék-fehér mezben és fehér nadrágban.

Kleinheisler kezd, karmester, Gyurcsó a kispadra sem fért oda.

Egy kis örökmérleg: 74 találkozó, 26 kaproncai és 28 eszéki sikerrel, 90, ill. 99 rúgott góllal.

Nyilván a Slaven legyőzése lenne a legszebb ajándék.

Az Osijeknél Kleinheisler László és Gyurcsó Ádám egyaránt bevethető, előbbi csütörtökön töltötte be 27. életévét, és az egyesület hivatalos honlapja hosszabb írásban köszöntötte fel.

Mindeközben nyugodtan készülhet a tabellán második helyezett NK Osijek, amely vasárnap a Slaven Belupo otthonában lép pályára, s győzelmével nyomást gyakorolhat az ugyancsak vasárnap játszó, címvédő és listavezető Dinamóra.

A horvát sajtó az elmúlt napokban leginkább a Dinamo Zagrebről cikkezett: a rekordbajnok csütörtöki Európa-liga-negyeddöntője, a hatvanmillió eurót kóstáló stadionépítésének terve, valamint a hétvégi, Lokomotiva Zagreb elleni városi rangadója egyaránt kiemelt téma.


Immár hat forduló óta veretlen (öt győzelem, egy döntetlen) a horvát élvonalban a bajnoki címre pályázó NK Osijek, amely szombaton az Istra vendégeként nyert 2-0-ra. A válogatottban szereplő Kleinheisler László csereként állt be az eszékieknél, míg Gyurcsó Ádám a kispadon ülve nézte végig a meccset. Az eszékieknél ezúttal is betalált az argentin Ramón Miérez, aki immár 19 góllal vezeti a mesterlövészek listáját.

Ismét nyert a horvát első osztályban a bajnokaspiráns NK Osijek.

ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A SLAVEN BELUPO–ESZÉK LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik