Superliga: Kolozsváron folytatja a Man. City korábbi csatára – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2023.03.06. 11:47
null
Jo a Man. City játékosaként annak idején a Juventus ellen is pályára lépett (Fotó: Getty Images)
A nemzetközi futballban jól csengő névvel orvosolná csatárgondjait a román élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Superliga) címvédőként érdekelt CFR. A Gazeta Sporturilor információi szerint a kolozsvári klub közel áll a Manchester City és az Everton korábbi játékosának, Joao Alves de Assis Silvának, művésznevén Jónak a szerződtetéséhez.

Az első számú román sportlap szerint Dan Petrescu vezetőedző szívesen dolgozna együtt korábbi tanítványával, akit az azóta megszűnt Csiangszu Szuning mestereként trenírozott Kínában. A CFR jelenleg komoly csatárgondokkal küzd: a kolozsvári vasutascsapatnak mindössze egy bevethető centere van, a curacaói-holland Rangelo Janga – a horvát Debeljuh keresztszalag-szakadás miatt tavaly augusztus óta sérült, míg az angolai-svájci Malele családi okokra hivatkozva távozott a klubtól. A „bordó-fehérek” keretében még egy csatár van, a horvát Maglica, aki egy brutális belépő (és az ebből következő piros lap) miatt komoly eltiltásra számíthat.

A 35 éves Jo egy igazi vándormadár a nemzetközi futballban: a brazil center eddig 11 különböző klub mezét öltötte magára, legjelentősebb klubja a Manchester City, az Everton, a CSZKA Moszkva és a Galatasaray volt (a Man. City egyébként 24 milliót eurót fizetett érte az oroszoknak, az angol Premier League-ben 48 meccsen hat gól és hat gólpassz volt a mérlege). A 192 cm magas labdarúgó 13 trófeát nyert pályafutása során: többek között megnyerte az FA-kupát (2011-ben a Man. City játékosaként), valamint a Libertadores-kupát (2013, Atlético Mineiro) is. A brazil válogatottban 20 mérkőzésen 5 gól volt Jo mérlege, 2013-ban Konföderációs Kupát nyert a „kanárikkal”, majd tagja volt a 2014-es hazai rendezésű vb-n negyedik helyig jutó nemzeti csapatnak is.

Jo legutóbbi csapata a brazil élvonalbeli Ceará SC volt, tétmérkőzésen 2022 novemberében lépett a legutóbb pályára.

A CFR egyébként nem először szerezné meg egy nemzetközi szinten ismert brazil futballista szolgálatait: mint ismert, a kolozsvári klub 2018-ban a Real Madrid, az Arsenal és az AS Roma mezében ismertté vált Júlio Baptistát reaktiválta, az a transzfer viszont balul sült el – a „szörnyetegnek” becézett támadó mindössze 3 tétmérkőzésen kapott szerepet a vasutascsapatban, gólt nem szerzett, fél év után távozott a kincses városból, majd végleg befejezte profi pályafutását.

ROMÁN SZUPERLIGA
29. FORDULÓ
19.30:
Sepsi OSK–CFR Cluj – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik