Örményország: Mhitarjan nem játszik többé a válogatottban

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
Vágólapra másolva!
2022.03.03. 15:58
null
A németek elleni meccs után hozta meg a döntést Mhitarjan (Fotó: Getty Images)
Henrih Mhitarjan bejelentette, hogy nem szerepel többet az örmény labdarúgó-válogatottban.

A klubszinten Olaszországban, az AS Románál légióskodó 33 éves támadó középpályás az Instagram-oldalán tudatta döntését.

„Megtiszteltetés volt az elmúlt tizenöt esztendőben hazám színeiben játszani, és még nagyobb megtiszteltetés volt a nemzeti együttes kapitányának lenni az elmúlt hat évben” – írta Mhitarjan.

Kilencvenöt fellépés után döntöttem úgy, hogy befejezem válogatott pályafutásomat.” Hozzáfűzte, hogy a novemberi, Németország elleni meccs után jutott a végső elhatározásra.

„Úgy gondolom, hogy eljött az idő. Mindent beleadtam válogatottként, a következő években pedig teljes mértékben a klubkarrieremre fogok koncentrálni” – tette hozzá.

Mhitarjan a válogatott mérkőzésein 32 gólt szerzett és 25 gólpasszt adott. 2013-ban, a Sahtar Donecktől igazolt a Borussia Dortmundhoz, 2016 és 2018 között a Manchester Unitedben futballozott, majd két évig az Arsenal alkalmazásában állt. A londoniak 2019-ben kölcsönadták az AS Romának, amely 2020 nyarán szerződtette.

Legfrissebb hírek

„Jó kis csata lesz” – így várják az örmények a budapesti vb-selejtezőt

Magyar válogatott
2025.09.11. 11:52

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 14:06

Az örmény sajtó nem az írek elleni győzelemtől, hanem a Kazincbarcika hátvédjének kemény szavaitól hangos

Foci vb 2026
2025.09.10. 12:30

Örményországot nem rázta meg a 0–5, legyőzte az íreket

Foci vb 2026
2025.09.09. 20:00

Ronaldo és Joao Félix is duplázott, Portugália könnyedén nyert Örményországban

Foci vb 2026
2025.09.06. 17:53

Felkészülés: Adams-parádé Liechtensteinben, ismét nyert Koszovó

Minden más foci
2025.06.09. 21:57

Az örmény bajnokság után a kupát is megnyerte az FC Noah

Minden más foci
2025.05.13. 19:14

„A magyarok Ronaldo miatt nem örülnek a portugáloknak” – az örmények pedig őt várják

Foci vb 2026
2025.03.25. 17:59
Ezek is érdekelhetik