Brazília: jogerős Robinho kilencéves börtönbüntetése

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
2022.01.20. 12:25
null
Jogerős Robinho kilencéves börtönbüntetése (Fotó: AFP)
A korábbi ítéletet helyben hagyva kilenc év börtönbüntetésre ítélte szerdán az olasz legfelsőbb bíróság a 100-szoros brazil válogatott labdarúgót, Robinhót, mert részt vett egy csoportos nemi erőszakban – írja az MTI.


A 37 éves játékosra 2017-ben szabta ki először egy olasz bíróság ezt a büntetést a 2013-ban, Milánóban történt eset miatt. A vád szerint az akkor az AC Milanban futballozó csatár és barátja, Ricardo Falco, illetve további négy társuk megerőszakolt egy 23 éves nőt. Falco szintén kilenc év börtönt kapott, a társaikat azonban nem találta meg a rendőrség.

Brazíliának nincs kiadatási egyezménye Olaszországgal, de így sem lehet nyugodt Robinho, mert ha olyan helyre utazik, amelynek van – ez csaknem hetven ország –, akkor azt kockáztatja, hogy alkalmazzák vele szemben a nemzetközi elfogatóparancsot.

A futballista, aki szerepelt a Real Madridban és a Manchester Cityben is, 2020 októberében első profi csapatához, a Santos FC-hez igazolt, de a bírósági ítélet miatt szurkolók és támogatók tiltakoztak a szerepeltetése ellen, így hat nap után szerződést bontottak vele. A támadót korábban is megvádolták nemi erőszakkal, amikor Manchesterben játszott, de 2009-ben felmentették.

Legfrissebb hírek

Baggio, a nagy megmentő ezúttal hibázott, Brazíliáé lett az arany – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.17. 15:25

Magyar álomgólok Brazília ellen; nyolc éve e napon lett világbajnok Franciaország – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.15. 17:16

Így győztük le Brazíliát a Goodison Parkban az 1966-os világbajnokságon

Népsport
2026.07.15. 12:05

Brazil vb-kezdet vereséggel; az egyetlen belga érem – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.14. 16:53

Hej, amikor Zidane labdázásra használta a fejét! – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.12. 13:32

Zidane fejel... hát, nem gól. Inkább Materazzi – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.09. 10:30

Romário: A vereségért nagyon is okolható Ancelotti

Foci vb 2026
2026.07.09. 08:55

Az a bizonyos 1–7 és egy bizonyos rettenetes ütközés – vb-videók

Minden más foci
2026.07.08. 14:23