Ligue 1: hétfőn vagy kedden születik bírósági ítélet az idény lefújásával kapcsolatban

MTI MTIMTI MTI
2020.06.05. 11:11
null
Jean-Michel Aulas csütörtökön háromórás meghallgatáson vett részt (Fotó: AFP)
Jean-Michel Aulas, az Olympique Lyon labdarúgóklub elnöke bírósághoz fordult a francia bajnokság idő előtt történt lezárása miatt.

 

A sportvezető arra kérte az ítélőszéket, semmisítse meg a liga döntését, ami szerinte „abszurd”.

„Április 30-án megszületett az erről szóló határozat, míg a többi bajnokságban kivártak. Németországban már játszanak, a spanyolok pedig jövő héten kezdenek” – mondta Aulas a háromórás meghallgatáson.

Az elnök szerint még nem késő megváltoztatni a korábbi döntést, mert három-négyhétnyi edzést követően elkezdődhetne a játék, és augusztus végéig le tudnák játszani a szezonból hátralévő tíz bajnokit.

A meghallgatáson részt vett az Amiens és a Toulouse képviselője is, ez a két csapat a korai befejezés miatt kiesett a Ligue 1-ből.

Bertrand Dacosta bíró közölte, hétfőn vagy kedden hoz ítéletet.

A francia liga két nappal az után jelentette be a bajnokság lezárását, hogy Edouard Philippe miniszterelnök április 28-án elrendelte a sportesemények beszüntetését. A Paris Saint-Germain lett a bajnok, a Lyon csak hetedikként zárt, míg az Amiens és a Toulouse búcsúzott. Utóbbi két együttes 22 csapatos élvonalat javasolt a következő szezonra, így megőrizhetnék első osztályú tagságukat. Mind a három csapat igazságtalanságot kér számon a ligán, miszerint csonka tabella alapján nem volt fair végeredményt hirdetni, hiszen a csapatok nem ugyanazokkal az ellenfelekkel játszottak, illetve nem ugyanannyi hazai és idegenbeli mérkőzést teljesítettek.

A ligát vezető Didier Quillot szerint pragmatikus döntés született, ráadásul a bajnokságot közvetítő Mediapróval kötött szerződés értelmében a következő idény augusztus 23-ra tervezett rajtját nem lehet elhalasztani. Aulas szerint ugyanakkor csapatát nagy anyagi kár éri, ugyanis jelenlegi helyezésükkel nem indulhatnak egyik európai kupasorozatban sem, ez pedig komoly bevételkiesést okoz.

A nagy európai bajnokságok közül csak a franciát zárták le idő előtt, a német és a spanyol után a Premier League (június 17.) és a Serie A (június 20.) is folytatódik.

Legfrissebb hírek

Nincs itt titok – Malonyai Péter jegyzete

Foci vb 2026
2026.07.01. 23:57

Deschamps: Még nem tökéletes minden

Foci vb 2026
2026.07.01. 10:52

Amerikai pite: ezt a francia válogatottat lehetetlen megállítani – vb-kibeszélő, 20. nap

Foci vb 2026
2026.07.01. 07:33

A svédek kipipálva; a franciák így érkeztek vissza bostoni bázisukra – videó

Foci vb 2026
2026.07.01. 07:29

Franciaország szórja a gólokat; Mbappé megelőzte Klosét és Ronaldót – statisztika

Foci vb 2026
2026.07.01. 02:16

Mbappé-dupla és Olise-varázslat: Franciaország űrfutballal ejtette ki a svédeket

Foci vb 2026
2026.07.01. 01:00

Vége a meccsnek: Mbappé már 18 vb-gólnál jár, míg a franciák könnyedén bejutottak a 16 közé

Foci vb 2026
2026.07.01. 00:53

Videó: Mbappé duplázott Svédország ellen és megelőzte Klosét a vb-örökranglistán

Foci vb 2026
2026.07.01. 00:16
Ezek is érdekelhetik