Brazília: bemutatták a válogatott új, fehér mezét – fotók

2019.04.10. 10:48
null
Vinícius Júnior az új mezben (Fotó: CBF)
A Brazil Labdarúgó-szövetség kedden bemutatta a válogatott új szerelését, valamint megújult címerét.

 

A brazil szakszervezet (CBF) új elnökét, Rogério Caboclót kedden iktatták be. Eme esemény keretein belül pedig a szövetség bemutatta a nyári Copa Américára készült szerelését.

A válogatott száz éve, 1919-ben nyerte meg először a Copa Américát, s a centenárium előtt tisztelegve Neymarék a hagyományos sárga mez mellett fehérben is pályára lépnek majd.

Az új mezt Vinícius Júnior, a Real Madrid 18 esztendős támadója mutatta be, aki még nem játszott a brazil felnőttválogatottban.

Az idei Copának Brazília ad otthont, az új elnök jelezte, a nyitó mérkőzésen a válogatott a fehér mezben játszik majd Bolívia ellen június 14-én – ezzel is tisztelegve az 1919-es győztesek emléke előtt.

Az új sárga szerelés pedig 1989-et idézi: ebben az évben volt negyedszer és egyben legutóbb Copa-rendező Brazília, s mint házigazdaként mindig, akkor is aranyérmes lett.

A 46. Copa América június 14-én kezdődik, s július 7-én lesz a döntő. Brazília ötödször ad otthont a dél-amerikai kontinenstornának. Házigazdaként eddig mindig az első helyen végzett.

A CBF egyben bemutatta új címerét is.

Az új címer (Fotó: CBF)
Az új címer (Fotó: CBF)

CBF Futebol on Twitter

A #SeleçãoBrasileira vai ter camisa nova para a disputa da Copa América! Tradicional, histórica, campeã. #JogaBola



Az új szerelésről további fotókat a CBF honlapján talál!

Legfrissebb hírek

Diego Maradona „megőrült”, Brazília meg örült – vb-videók

Minden más foci
9 órája

„Szeretnék ott állni Budapest valamelyik nagy terén a FIFA-trófeával” – exkluzív interjú a brazil mesterrel, aki az egész világ számára elérhetővé tette a vb-trófeát

Foci vb 2026
Tegnap, 8:15

„Próbálja meg újra a következő vb-n” – Neymar odaszúrt a német jósnak

Foci vb 2026
2026.06.30. 10:59

Neymar kispados a braziloknál Japán ellen – íme, a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
2026.06.29. 17:50

Vinícius a vb-n is CR7 nyomdokaiba lépett

Foci vb 2026
2026.06.25. 09:35

Amerikai pite: Vinícius Júnior képes vb-címig cipelni Brazíliát? – vb-kibeszélő, 14. nap

Foci vb 2026
2026.06.25. 07:47

Vinícius: Ancelotti tartozik nekem egy ajándékkal, mert nem hitte, hogy fejjel is tudok gólt szerezni

Foci vb 2026
2026.06.25. 04:41

Hakimi és Vinícius Júnior lettek a C-csoport 3. fordulójának meccs emberei

Foci vb 2026
2026.06.25. 04:32
Ezek is érdekelhetik