DAC: Marco Rossi utódja megcélozza a bajnoki címet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.07.19. 10:16
Mint beszámoltunk róla, a Dinamo Tbiliszi elleni El-selejtezőn még a magyar szövetségi kapitánnyá kinevezett Marco Rossi, azonban a hétvégi bajnoki rajton már Peter Hyballa irányítja vezetőedzőként a dunaszerdahelyi labdarúgócsapatot. A klubhonlapon közölt hosszú interjúban a német szakember elmondta: szeretne a bajnoki címért harcolni a DAC-cal.

„Nekem fontos az, hogy ne egy olyan helyre érkezzek, ahol ezer szurkoló van csak kint, én meg kizárólag a pénzért vagyok ott. Ennek a klubnak megvan a víziója és a jó labdarúgói is, akik közül rengetegen fiatalok. A szurkolókról szintén nagyon jó véleménnyel vagyok” – összegezte eddigi tapasztalatait Hyballa.

Ami pedig a célokat illeti:

„Magasak az itteni elvárások, de én ezt szeretem, hiszen nem a hetedik helyért jöttem. A tavalyi szezont a harmadik helyen fejezte be a csapat, és mindig a javulásra kell törekedni. Marco remek munkát végzett, jó a csapat, így az első két hely valamelyikét célozzuk meg, hiszen ezért vagyok itt. Győztes mentalitású az edzői stáb, és szeretnénk fejlődést hozni az együttesbe. Harminc éve edzősködöm, és hiába beszélek folyamatosan a fejlődési folyamatról, ha a csapat közben minden meccset elveszít. Elindul egy folyamat, mely során kialakul a játékstílus, tempós futballal, mélységi labdákkal és sok küzdéssel. A szurkolókért is harcolnunk kell, és ha versenyben lehetnénk a bajnoki címért, az remek dolog lenne.”

A teljes interjút ide kattintva lehet elolvasni!

Legfrissebb hírek

Urblík lehet a 12. olyan válogatott újonc Rossinál, aki nem Magyarországon született

Magyar válogatott
18 órája

Marco Rossi: Urblík József lehet Szoboszlai Dominik helyettese

Magyar válogatott
2026.11.03. 13:48

Urblík József, Pető Milán és Szendrei Ákos is bekerült Rossi keretébe, Szalai Attila visszatér

Magyar válogatott
2026.11.03. 13:04

Kerethirdetés előtt – kik indulnak harcba az A-ligáért?

Magyar válogatott
2026.11.03. 06:34

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
2026.11.02. 23:13

Száguld a DAC: még nem volt ilyen jó rajt a szlovák bajnokságban

Minden más foci
2026.11.02. 11:42

Légióskörkép: több a sérült, mint a gól – Rossi kulcsemberei miatt aggódhat

Légiósok
2026.11.02. 10:45

DAC: teli gázzal tovább

Minden más foci
2026.11.01. 20:46