Brazília: rasszista szurkolói miatt kizárták a Gremiót

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.09.04. 09:44
Szurkolóinak rasszista megnyilvánulásai miatt kizárták a labdarúgó Brazil Kupából a Gremio csapatát.

A sportügyekben illetékes bíróság első fokon úgy döntött, hogy a nyolcaddöntőből a Santos jut tovább, miután az együttes kapusát, Aranhát egy kisebb csoport folyamatosan becsmérelte, majomhangokat utánozva sértegette a múlt heti első találkozón.az együttes kapusát, Aranhát egy kisebb csoport folyamatosan becsmérelte, majomhangokat utánozva sértegette a múlt heti első találkozón.

Azt a meccset a Santos nyerte 2–0-ra, míg a szerdára kiírt visszavágót le sem játszották.

A Gremiónak a kizárás mellett 50 ezer reál (5.3 millió forint) büntetést is fizetnie kell. A klub fellebbez az elsőfokú ítélet ellen.

Akiket sikerül azonosítani a renitens drukkerek közül, azok várhatóan két évig nem járhatnak mérkőzésekre. Az első találkozó játékvezetője – mivel jelentésében nem tüntette fel a rasszista cselekedetet – kilencven napig nem vezethet összecsapást.

Legfrissebb hírek

„A Herceg folytatja” – Neymar hosszabbított a Santosnál

Minden más foci
2026.01.07. 12:20

Légiósok: hazatért Brazíliából a magyar csatár

Légiósok
2026.01.06. 16:58

Olasz hadvezérrel indul az ostrom a hatodikért – zajos év után újra világbajnok lenne Brazília az Egyesült Államokban

Minden más foci
2025.12.27. 09:58

Tényleg egy harmatgyenge brazil csapatot vertünk meg a mexikói vb előtt?

Magyar válogatott
2025.12.01. 13:33

Socca-vb: kiütötte a magyar csapat a tartalékos brazilokat

Magyar válogatott
2025.11.30. 07:14

Vb-felkészülés: elszórakozták a második félidőt, kikaptak Japánban a brazilok

Minden más foci
2025.10.14. 14:40

Dunát lehetne rekeszteni a Thomas Müllerre pályázó klubokkal – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.04.16. 17:37

Brazília: góllal tette helyre Neymart a Flu jobbhátvédje

Minden más foci
2025.04.14. 15:31
Ezek is érdekelhetik