Eurofutball: mínusz egy pontjuk van, de ez az ő napjuk volt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.18. 20:47
Elképesztő körülmények között harcolta ki a döntetlent a 15 büntetőponttal sújtott, ráadásul 11 mérkőzés óta nyeretlen Hearts a St. Johnstone ellen a skót labdarúgó-bajnokság 23. fordulójának szombati játéknapján.

A hazaiak hiába kerültek emberhátrányba az első félidő derekán, Stevie May mesterhármasával – két gólja büntetőből esett – a 89. percben még 3–1-re vezettek. A Hearts Sam Nicholson révén akkor szépített, majd miután a játékvezető kiállította a labdáért viaskodó Ryan Stevensont és a kapus Alan Mannust (St. Johnstone), jött előre ismét a vendégcsapat: Callum Paterson még kapufát fejelt, de a következő szögletből, a 91. percben Danny Wilson befejelte a pontot érő harmadik Hearts-gólt.

Az élen továbbra is a Celtic áll, amely magabiztosan vetett véget a Motherwell hatos győzelmi szériájának. A glasgow-i zöldek előnye saját sikeren túl azért is nőtt, mert kikapott a legutóbbi négy meccsét megnyerő Aberdeen is.

Görögországban az Olympiakosz Pireusz a múlt heti kisiklás (döntetlen az Atromitosz ellen) újra győzött, a magyar kapus, Megyeri Balázs szokás szerint kispados volt a görög bajnokcsapatban.

Izraelben Paulo Sousa győzelemre vezette a címvédő Maccabi Tel-Avivot az Asdod ellen.

SKÓCIA, 23. FORDULÓ
Aberdeen–Inverness CT 0–1
Celtic–Motherwell 3–0
Hibernian–St. Mirren 2–3
Partick Thistle–Kilmarnock 1–1
Ross County–Dundee United 3–0
St. Johnstone–Hearts 3–3

AZ ÁLLÁS
1. Celtic 21 18 3 0 48–12 +36 57
2. Aberdeen 23 14 2 7 33–20 +13 44
3. Motherwell 22 14 1 7 32–28 +4 43
4. Inverness 21 11 4 6 29–19 +10 37
5. Dundee United 23 9 7 7 39–27 +12 34
6. St. Johnstone 22 8 5 9 30–26 +4 29
7. Hibernian 23 7 7 9 21–23 –2 28
8. St. Mirren 22 6 5 11 23–38 –15 23
9. Kilmarnock 22 6 4 12 26–35 –9 22
10. Ross County 22 6 3 13 26–39 –13 21
11. Partick Thistle 22 4 8 10 21–37 –16 20
12. Hearts 23 3 5 15 18–42 –24 -1

GÖRÖGORSZÁG, 20. FORDULÓ
Panaitolikosz–Panthrakikosz 3–1
Olympiakosz Pireusz–Levadiakosz 2–0
Panioniosz–PAOK 2–0
Az élcsoport: 1. Olympiakosz Pireusz 56 pont, 2. PAOK 45, 3. Atromitosz 36 (19)

PORTUGÁLIA, 16. FORDULÓ
Arouca–Sporting CP 1–2
Az élcsoport: 1. Sporting 37 pont, 2. Benfica 36 (15), 3. Porto 33 (15)

FRANCIAORSZÁG, LIGUE 1, 21. FORDULÓ
Szombati mérkőzések

Rennes–Evian-TG 0–0
Lorient–Guingamp 2–0
(Jouffre 8., Monnet-Paquet 13.)
Bastia–Bordeaux 1–0 (Ba 42.)
Sochaux–Montpellier 0–2 (Mounier 19., Tiéné 74.)
Nice–AC Ajaccio 2–0 (Brüls 5., Cvitanich 91.)
Olympique Marseille–Valenciennes esőzés miatt elmaradt

AZ ÁLLÁS
1. Paris SG 20 14 5 1 46–14 +32 47
2. Monaco 20 12 6 2 32–14 +18 42
3. Lille 21 12 4 5 23–12 +11 40
4. Saint-Étienne 21 11 4 6 30–20 +10 37
5. Marseille 20 9 5 6 29–21 +8 32
6. Nantes 20 10 2 8 24–17 +7 32
7. Reims 20 8 8 4 25–22 +3 32
8. Bordeaux 21 8 7 6 27–23 +4 31
9. Lorient 21 9 3 9 28–27 +1 30
10. Lyon 20 7 7 6 30–27 +3 28
11. Toulouse 20 7 7 6 21–24 –3 28
12. Bastia 21 7 6 8 24–29 –5 27
13. Nice 21 8 3 10 20–25 –5 27
14. Guingamp 21 6 7 8 19–21 –2 25
15. Rennes 21 5 8 8 22–24 –2 23
16. Montpellier 21 3 12 6 21–25 –4 21
17. Evian 21 5 6 10 20–34 –14 21
18. Valenciennes 20 4 5 11 20–30 –10 17
19. Sochaux 21 2 5 14 15–43 –28 11
20. Ajaccio 21 1 6 14 14–38 –24 9

BELGIUM, 22. FORDULÓ
Standard Liege–KV Oostende 2–0
Gent–Kortrijk 0–1
Charleroi–OH Leuven 2–0
Lierse–FC Bruges 1–1
Waasland-Beveren–Mons 4–1
Cercle Bruges–Lokeren 0–3
Az élcsoport: 1. Standard 51 pont, 2. Anderlecht 44 (21), 3. FC Bruges 44

CIPRUS, 17. FORDULÓ
Doxa–Anorthoszisz 1–6
Enoszisz–AEK Larnaca 0–1
Alki–Apollon 1–2
Az élcsoport: 1. Apollon 38 pont, 2. AEL 37 (16), 3. Anorthoszisz 33, 4. Ermisz 33 (16)

IZRAEL, 18. FORDULÓ
Maccabi Tel-Aviv–Asdod 2–0
Hapoel Haifa–Hapoel Akko 0–0
Maccabi Petah-Tikva–Bnei Jehuda 2–2
Bnei Sahnin–Ironi Kirjat Smona 1–1
Hapoel Raanana–Hapoel Tel-Aviv 1–4
Az élcsoport: 1. Maccabi Tel-Aviv 44 pont, 2. Hapoel Beer Seva 38 (17), 3. Bnei Sahnin 30

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik