Ligue 1: a 2012-es bajnok edző a 2011-es bajnokhoz igazolt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.14. 23:19
A francia Lille labdarúgócsapata hivatalosan is megerősítette, hogy René Girard foglalja el az AS Romához távozott Rudi Garcia vezetőedző helyét a kispadon.

Az 59 éves szakember májusban azt a Montpelliert hagyta el, amelyet a 2011–2012-es szezonban az újgazdag PSG-t megelőzve, sokak meglepetésére bajnoki címig vezetett.

2002 óta Girard mindössze a harmadik vezetőedző a Lille kispadján, így minden bizonnyal hosszú távra terveznek az új mesterrel is, bár szerződése részletei nem kerültek nyilvánosságra.

Girard, aki játékoskarrierje során a francia válogatottban is bemutatkozhatott, edzői pályafutása nagy részét pedig korosztályos francia válogatott csapatoknál töltötte, négy szezont követően hagyta el a Montpelliert, a 2012 tavaszán elhódított bajnoki aranyat a legutóbbi szezonban már nem tudta megismételni, a kilencedik helyen végzett csapatával.

A Lille a hatodik helyen fejezte be a 2012–2013-as bajnoki kiírást, mindössze egy ponttal lemaradva a nemzetközi szereplés kiharcolásától, de két éve – a Rómába költözött Rudi Garcia irányításával – bajnoki- és kupagyőzelmet is ünnepelhettek a városban, így 2012 bajnokcsapatának edzője 2011 bajnokcsapatánál folytatja a francia pontvadászatban.

Legfrissebb hírek

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Hakimi pirosat kapott, de a PSG így is nyert Strasbourgban

Francia labdarúgás
2026.02.01. 22:44

Kétgólos hátrányból felállva, a 94. percben mentett pontot a Paris FC a Marseille ellen

Francia labdarúgás
2026.01.31. 23:01

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

A Lens legyőzte Negóékat, és a tabella élére ugrott

Francia labdarúgás
2026.01.30. 22:58

Antony góllal és gólpasszal vezette a nyolcaddöntőbe a Real Betist az El-ben

Európa-liga
2026.01.29. 23:12

Endrick triplázott, a Lyon öt gólt hintett a Metznek a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2026.01.25. 22:45

Loic Negóék egy pontot otthon tartottak a Monaco ellen; a Marseille elleni vereségével maradt második a Lens

Francia labdarúgás
2026.01.24. 21:01
Ezek is érdekelhetik