Anderlecht: elkezdték a kiárusítást, hárman távoztak

Vágólapra másolva!
2013.06.22. 08:55
Az Anderlecht elkezdte játékosai kiárusítását, pénteken három labdarúgó távozását is bejelentette. Ugyanakkor egyikük neve sem szerepel azon a 11 fős listán, amelyet a héten a biztosan távozókról adott ki a klub – köztük volt Juhász Roland is.

A csatár Dieumerci Mbokaniért jó pénzt kínált a Dinamo Kijev, aminek a brüsszeliek nem tudtak ellenállni. A kongói négy évre írt alá az ukrán csapathoz. Két védőt is eladott az Anderlecht, a belga Denis Odoi országon belül, a Sporting Lokerenhez, a svéd Behrang Safari pedig a svájci Baselhez szerződött.

Juhászt június 30-ig köti kölcsönszerződése a Videotonhoz, amely július 4-én már El-selejtezőt játszik. Az Anderlecht a hivatalos eljárás szerint június 30. után visszarendelné a magyar védőt, és arra kötelezné, hogy a B-csapatával készüljön, de Juhász bízik benne, hogy erre nem kerül sor.

Legfrissebb hírek

Súlyosan megsérült Juhász Roland

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 14:03

Mire lesz képes az új idényben a Szoboszlaiékat megverő Milan?

Olasz labdarúgás
2025.07.27. 13:40

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55

El-selejtező: jókora verést kapott odahaza a Besiktas a Sahtartól, Szófiában botlott a Braga

Európa-liga
2025.07.24. 22:36

Az Atalanta 70 millió euróért adta el Szaúd-Arábiába az olasz válogatott támadót – hivatalos

Minden más foci
2025.07.21. 21:48

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Matheus Saldanha: Mintha egy filmben szerepelnék!

Minden más foci
2025.07.15. 10:11

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52
Ezek is érdekelhetik