Az athéni négyesben Kovács Katalin mögött Szabó Szilvia, Viski Erzsébet és Bóta Kinga húzta a lapátot, Kati mögé most két fiatal, Szabó Gabi és Kozák Danuta ült be, a sort pedig a kétszeres athéni aranyérmes Janics Natasa zárta. Az esélyek nem jobbak, mint négy éve, akkor is, most is a németek a favoritok.
Persze akkor Birgit Fischer, Carolin Leonhardt, Maike Nollen, Katrin Wagner összetételben versenyeztek, most egy ideig úgy tűnt, hogy a „nagy” Fischer, a nyolcszoros olimpiai bajnok Birgit unokahúga, Fanny, továbbá Leonhardt, Nicole Reinhardt és Wagner – asszonynevén Augustin – alkotja majd a német kvartettet, csakhogy Leonhardt váratlanul megbetegedett, és az utolsó pillanatban, már Pekingben Conny Wassmuth került a hajóba. Persze ő sem volt nyeretlen kétéves, ott volt a tavalyi duisburgi világbajnokságon minimális különbséggel győztes német egységben.
A mi négyesünk összeállítása sem volt problémamentes, könynyed folyamat. A 2006-os szegedi világbajnokságon – ahol minden létező női számot megnyertünk – még Paksy Tímea, Kovács Katalin, Janics Natasa, Fazekas Krisztina összetételben versenyeztünk, egy évre rá viszont már Paksy, Kovács, Fazekas, Benedek Dalma volt a Fábiánné Rozsnyói Katalin dirigálta csapathajó kompozíciója.
Igen, mert Janics tavaly nyár elején elhagyta Rozsnyóiné csapatát, majd az idén Kovács, plusz a fiatal Szabó Gabriella, Kozák Danuta páros is követte. Új hajót kellett összeállítani új edzővel, a férfi kajak szakág mestere, Sári Nándor vezetésével, miközben Janics Szegeden Vajda Attila edzőjével, Vécsi Viktorral dolgozott. A vadonatúj egységben Kovács Katalin lett a vezérevezős, mögötte Szabó és Kozák, majd a legvégén, a „toló” pozíciójában Janics evezett.
Nem is rosszul. A szegedi Világkupa-versenyen csak kevéssel szorultak a németek mögé.
Most itt, a sunji pályán nagyon, de nagyon akarják a visszavágást, az aranyérmet.
A rajt olyan, amilyen, a németek rögtön az élre állnak, mögöttük Kovácsék, kicsi a különbség, de észrevehető.
A továbbiakban semmi sem változik, mintha megfagyna a verseny, mindenki halad, szorgalmasan lapátol, de a különbség alig változik, mintha nem mozgóképet látnánk, hanem fényképfelvételt húznának láthatatlan dróton a cél felé.
A mieink beleadnak apaitanyait, mégis Wagnerék haladnak át elsőnek a célvonalon, a mi hajónk orra a második beülőben helyet foglaló Nicole Reinhardt testénél van, ez időre átszámítva 74 századmásodperc.
Négy éve, Athénban csupán 196 ezreddel kaptunk ki.
Kovácsék nem boldogok, a három fiatalabb hölgy, Janics, Szabó és Kozák oda se néz ránk, újságírókra, úgy megy keresztül a vegyes zónán, később, amikor kicsit megnyugszanak, már nyilatkoznak – látszik, rettenetesen akarták ezt az aranyérmet, meg akarták mutatni maguknak, mindenkinek, az egész világnak, hogy így, ebben az összeállításban a legjobbak, bárki bármit is mond.
„Több volt bennünk, de valamiért nem sikerült. Talán elrontottuk a rajtot… A többiek csalódottak, én sem vagyok boldog, nagyon vágytam erre az aranyéremre. Szombaton bírni fogom az egyest és a párost, a két szám közötti egy óra elég lesz. Elégnek kell lennie…” – mondja
Kovács, a szellemi vezér, akinek most már öt olimpiai érem van a zsebében: egy arany Athénból, két ezüst Sydneyből s további egy-egy Athénból és Pekingből. S a két legerősebb száma még hátravan…
