Kezdésként maratoni

2007.04.13. 00:16
Címkék

Roberto Luongo örökre meg jegyzi élete első Stanley-kuparájátszásbeli mérkőzését: a Vancouver kapusa a playoff történetének hatodik leghosszabb találkozóján 76 dallasi lövéssel találkozott, ebből 72-t hárított. A 4–4 után négyszeri hosszabbításba torkolló, 138:06 percig tartó összecsapáson Henrik Sedin gondoskodott róla, hogy ne menjen kárba a kanadai kapuvédő kitartó munkája: 1:54 perccel a negyedik extra húsz perc vége előtt megszerezte a Canucks győztes gólját.

„Ez volt a legfárasztóbb esemény, amelyen részt vettem –mondta a 28 éves Roberto Luongo. – Néhányszor odajöttek a fiúk, kérdezték, bírom-e, de mondtam, hogy Floridában megvolt a meccsenkénti hatvanhat lövéses átlag. Testileg és lelkileg is próbára tett ez az este, de álltuk a sarat, és nyertünk.”

Henrik Sedin hozzátette, a végén már mindennél fontosabb volt a játékosok számára, hogy elhagyhassák a jeget, és pihenhessenek. Lélektanilag fontos volt a svéd gólja, hiszen a Dallas 4–2-es hátrányból felállva csikarta ki a hosszabbítást – Stars-diadal esetén összeroppanhatott volna a Canucks.

Nashville-ben is 4–4 után fogyott el a csatárok tudománya, igaz, a Predators–Sharks mecscsen két hosszabbítás is elég volt. A playoff első játéknapján itt született az egyetlen vendégsiker, a San José-i Patrick Rissmiller szerezte a Sharks győztes találatát. Akárcsak a Dallas, a Nashville is úgy kapott ki, hogy kétgólos hátrányból csikarta ki a hosszabbítást. A Pittsburgh túlnyomó többségében playoffújoncokból álló csapatának esélye sem volt az Ottawa ellen, már 6–1-re is vezetett a Senators (a vége 6–3 lett).

„Kicsit elbámészkodtunk, ahelyett, hogy a győzelemre összpontosítottunk volna, elvitt minket a playoff hangulata – mondta apittsburghi Sidney Crosby, az alapszakasz pontkirálya. – Gyorsabb és intenzívebb ez a játék, a következő mérkőzésre összeszedjük magunkat.”

Michel Therrien, a Penguins edzője azt tartotta a meccs egyetlen pozitívumának, hogy 16 játékosa átesett a rájátszás tűzkeresztségén.

Legfrissebb hírek

Tenisz: Bondár és Marozsán is rontott, Djokovics újra a legjobb tízben a világranglistán

Tenisz
2 perce

„Én vagyok minden idők legjobbja, pont” – C. Ronaldo szerint az emberek nem értékelik őt eléggé

Minden más foci
14 perce

Los Angeles 2028: amerikai színekben indulna a kétszeres olimpiai bajnok magyar kajakos

Kajak-kenu
26 perce

November 24-én kezd Isztambulban a Vasas a női röplabda BL-ben

Röplabda
42 perce

Az MLSZ jelezte: Szoboszlai nem sérülten tért vissza a Liverpoolhoz

Légiósok
1 órája

„Verstappen csúcsformában!” – a Szingapúri Nagydíj nemzetközi sajtóvisszhangja

F1
1 órája

Országos bajnoki címet ért a kemény mentális és fizikai felkészülés

Csupasport
1 órája

Egy csoportba került a Honvéd és a BVSC a férfi vízilabda Eurokupában

Vízilabda
1 órája