Immár a hatodik részénél tart a bajnokság őszi idényét értékelő sorozatunk, s most következzenek az emlékezetes, nagy meccsek: 136 bajnoki mérkőzést játszottak 2006 második felében, ebből az első 15 forduló volt az őszi szezon (120 összecsapás), és két fordulót, azaz 16 összecsapást a tavaszi kiírásból is megnézhettünk már. A teljes őszi idényt vettük tehát górcső alá, és igen egyszerű szempont alapján kerestük az átlagosnál jobb meccseket. Azokat a 90 perceket emeltük ki, amelyekre mi magunk négyes osztályzatot adtunk. Nos, különösebben nem küszködünk a bőség zavarával, hiszen igen gyér volt a termés. Kiemelkedő bajnokikat produkált két-két alkalommal a ZTE, a Debrecen, az Újpest és a Diósgyőr.

DVSC-ZTE 3?1: Sorin Botis (jobbra) az egerszegiekkel együtt fejre állt Debrecenben, hiszen a kiváló formában lévô, kétgólos Zsolnai Róbert vezérletével a Loki nagyszer? meccsen gyôzött

DVSC-ZTE 3?1: Sorin Botis (jobbra) az egerszegiekkel együtt fejre állt Debrecenben, hiszen a kiváló formában lévô, kétgólos Zsolnai Róbert vezérletével a Loki nagyszer? meccsen gyôzött
Alapos kutatómunkára van szükség ahhoz, hogy megtaláljuk az ősz jó mérkőzéseit. Sajnos keserűen állapíthatjuk meg, hogy azon kevesek, akik még ma is pénzt áldoznak arra, hogy élvonalbeli futballmérkőzést lássanak, az esetek többségében inkább bosszankodva mennek haza a stadionokból, és nem azzal az érzéssel, hogy a szórakoztatóipar meghatározó szegmensének voltak (passzív) szereplői. De… Akadtak persze nézhető, izgalmas, jó iramú összecsapások is, ezeket idézzük most fel.
Huszonegy éve még sláger volt a jó meccs
Az NSO ajánlja:
Ha ma akarna valaki mozivásznon újra megnézni élvonalbeli futballmeccset, nem kellene attól tartania, hogy összetapossák egymást a hívek a pénztárak előtt a nagy tolongásban…
Azért manapság is lehet a lelátókon izgulni
Hét teljes forduló, azaz 56 meccs pergett le az idei szezonból anélkül, hogy bármelyik tudósítónk négyes meccsosztályzatot diktált volna a tudósítás elejére. A nyolcadik játéknap hozta meg e tekintetben az áttörést, amikor a kupagyőztes Fehérvár látogatott Debrecenbe. Annak ellenére, hogy a piros-kékek szurkolói a találkozó után úgy vélték, Csertői Aurél csapata „szív nélkül” futballozott a találkozón, ez a meccs megkapta a jó minősítést. A 90 perc Ibrahim Sidibe produkciója miatt is emlékezetes maradhat, hiszen a szenegáli légiós két góljával szerzett előnyt a hazai gárda, de a korábbi Loki-csatár, Sitku Illés szépítő góljával egészen az utolsó pillanatig izgalmassá tette a mérkőzést, ám Ibrahim Sidibe megszerezte harmadik gólját is: 3–1-re nyert a Debrecen.

DVSC-Fehérvár 3?1: Diósgyôr-MTK 0?1: Foxi csak nehezen gázolt át Pollák Zoltánon, és bár a Diósgyôr több helyzetet is kialakított, a bajnokesélyesé lett a három pont
No, de menjünk sorjában: november 4-én Kaposvárra látogatott az ősz egyik meghatározó alakulata, a Zalaegerszeg, ám kapitulálni kényszerült. Az elmúlt időszakra kesernyésen visszagondoló Prukner László számára alighanem az volt a legszebb őszi délután, ugyanis 3–1-re nyert a Rákóczi. Érdekes, a forgatókönyv hasonlított a debrecenihez: 2–0 után (Oláh Lóránt duplázott) szépített Waltner Róbert, de mielőtt igazán reménykedhettek volna a zalaiak, egy perccel a vendéggólt követően Andre Alves eldöntötte a meccset, ráadásul az indulatokat néhány bírói baki is felkorbácsolta – máris jó volt a meccs.
November 11., a helyszín Diósgyőr, ahol az MTK vendégeskedett. A legkreatívabban futballozó magyar együttes nem ijedt meg a leglelkesebb tábor által biztatott DVTK-tól, még az sem szegte kedvét, hogy kétszer is szabályosnak tűnő gólt vettek el tőle. A hazaiak rohantak, ütköztek, becsúsztak, és igencsak megdolgoztatták Végh Zoltánt, de végül meghajoltak a nagyobb tudás előtt: a borsodi edző, Csank János is sportszerűen elismerte, mestermunka volt, ahogy Németh Krisztián cseleivel szétzilálta a miskolci védősort, majd talppal hozta játékba a néhány másodperccel korábban beálló Hrepka Ádámot, aki a felső sarokba csavarta a labdát: 0–1.

A jóval rutinosabb Kiss Zoltán (balra) elnyomta Mohl Dávidot, és a DVSC is bedarálta a fehérváriakat
November 25., a magyar labdarúgás napja: a Diósgyőr és a Győr hétgólos összecsapással ünnepelt, a fordulatos, izgalmas találkozón végül 4–3-ra a hazaiak diadalmaskodtak – nem csoda, hogy a hazai tábor vastapssal jutalmazta a DVTK teljesítményét.
Az ősz mérkőzése volt az Újpest–MTK
Egy nappal korábban játszották ugyan a forduló nyitó meccsét, mégis a végére hagytuk, mivel a szakemberek szerint is az Újpest–MTK 90 perc vitte el a pálmát az ősszel. A lilák Tisza Tibor révén két remek gólt is szereztek, az elsőnél Sándor György csele ment élményszámba, a második pedig nagyszerűen végrehajtott szabadrúgásból született. A Megyeri úton két hazai gól általában elég a győzelemhez, ám akkor, pénteken e két szép találat még egy pontot sem ért, a támadást favorizáló gárdák párharcát ugyanis az MTK nyerte meg. Németh Krisztián magyar pályákon ritkán látható összjáték végén talált a hálóba, de rajta is túltett Hrepka Ádám, aki előbb egy sakk-matt helyzetig kigurigázott akció végén lőtt gólt, majd megszerezte az ősz találatát: Pollák Zoltán beadása után jobbal levette a labdát, majd mielőtt az lepattant volna, ballal a felső sarokba bombázott. Az MTK 3–2-re nyert, de az újpestiek sem bánták, hogy jegyet váltottak a találkozóra, mert érdemes volt élőben megnézni.
Mi kell tehát egy jó meccshez?
Elsősorban nézők, hiszen ők teremtik meg a jó játékra ösztönző hangulatot, néhány fordulat, szép gól – higgyék el, szívünk szerint mi minden héten zsákszámra adnánk négyes meccsosztályzatot.
Rajtunk nem múlik.
Szavazás
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







