Rp. gyorskorcsolya: B-döntőbe jutott a vegyes váltó Szöulban

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2024.12.14. 08:46
Jászapáti Petra (Fotó: Getty Images)
A magyar vegyes váltó negyedikként ért célba elődöntős futamában a Word Tour-sorozat szöuli állomásán.

A Bácskai Sára Luca, Jászapáti Petra, Nógrádi Bence, Moon Wonjun összetételű vegyes váltó pénteken futamgyőzelemmel jutott tovább a negyeddöntőbe a Word Tour-sorozat negyedik állomásán, Szöulban, aztán szombaton Kanada, Kína és az Egyesült Államok társaságában kísérelte meg a már-már lehetetlent, vagyis a fináléba jutást: ez végül nem sikerült, a magyar négyes negyedik lett a futamában, így vasárnap a B-döntőben folytathatja. 

A pénteki selejtezős nap végén úgy tűnt, a szombati döntős programban nem lesz magyar érdekeltség, ám a Jászapáti testvérek nagyszerűen futottak a délelőtti reményfutamok során: Petra ezer, Péter ötszáz méteren küzdötte magát vissza a legjobbak közé. 

Jászapáti Petra a negyeddöntőben nagyon közel járt a továbbjutáshoz, az ezerméteres táv összetett versenyét vezető holland Xandra Velzeboer mögött 52 századdal a harmadik helyen ért célba (a hatos pozícióból rajtolva), továbbjutást pedig csak az első két hely ért. 

Jászapáti Péter az ötszázas negyeddöntőben két vetélytársát megelőzve negyedikként végzett, így kiesett. 

 

Legfrissebb hírek

Téli olimpia: egyelőre félig sikerült az átállás Major Dominik számára

Téli olimpia 2026
3 órája

Bíróként ért fel a csúcsra – Hosszú Kávé Kövér Balázzsal

Képes Sport
Tegnap, 11:40

Short track: Amschl Kira bronzérmet szerzett a junior-vb-n

Utánpótlássport
2026.02.02. 01:15

Liu Shaoang már Kínának nyerhet aranyérmet a téli olimpián

Téli sportok
2026.02.01. 10:22

Short track: nyolc magyarral csütörtökön kezdődik a junior-vb

Utánpótlássport
2026.01.28. 11:11

Short track: „Sokkolt, hogy részt vehetek az olimpián” – Major Dominik

Utánpótlássport
2026.01.24. 09:09

Rövid pályás gyorskorcsolya: eldőlt, Major Dominik indulhat az olimpián

Téli sportok
2026.01.23. 12:13

Knoch Viktor: Hihetetlen, ami velünk történik…

Téli sportok
2026.01.20. 12:44
Ezek is érdekelhetik