Ha eljön Joe Black…

Sokan fognak lógó orral távozni a szakállamtitkárságról azok közül, akik a jövő évi sportköltségvetésről kérnek és kapnak egyeztetési lehetőséget. Lesznek majd szirénhangok – „szűk két, bő hét esztendő”, „más tárcák bevonása”, „EU-támogatások”, és a többi –, amelyek próbálják szépíteni a helyzetet, de ne higygyünk nekik: nem lesz pénz. És ha eddig azt gondoltuk, hogy csak „dinamikus”, „innovatív”, „EU-konform” programok kellenek, amelyek megvalósításához „előteremtődnek” a szükséges állami források, tévedtünk. A következő években nem a bőség köszönt ránk, hanem Joe Black jön el, a pénzbeszedő nagy kaszás.
Van viszont jó hír is.

Bár sokan a köz intézményeitől, elsősorban a politikától várják a segítséget a nehézségek kezelésére, korántsem nyilvánvaló és egyértelmű, hogy a magyar sport problémáit nem lehetne piaci cserekapcsolatokon keresztül megoldani.

A működési zavarokért nem az állam a felelős

A sporttevékenységeket piacgazdasági körülmények között előállítják, megtermelik, pontosabban, szolgáltatják. Az előállításhoz szükséges bevételeket a sportolók maguk, a közönség, a médiumok, a hirdető vállalatok (ideértve az egyéni, illetve intézményi mecenatúrát is) biztosítják. A sportolásra, sportszórakoztatásra, műsorokra vagy marketing-kommunikációs tevékenységre való igény fogyasztói igényként jelenik meg a gazdaságban akkor, ha a sporttevékenységet csak külső segítséggel tudják végezni (formális sport), amelyeket nem közintézményeken keresztül valósítanak meg. A sportra vonatkozó igényeket fogyasztói értéket előállító értékteremtő folyamatokon keresztül elégítik ki a szolgáltató szervezetek, amelyek lehetnek a sportolók nem pénzügyi hasznának maximalizálására törekvő egyesületek vagy a sporttevékenység tulajdonosa hasznát (közvetlen vagy közvetett pénzügyi haszonszerzés, illetve személyes jóérzés) maximalizáló vállalkozások.

A magyar sport működési zavarai alapvetően nem az állami szerepvállalásból adódnak, hanem abból, hogy ezen értékteremtő folyamatok nem elég hatékonyan, gazdaságosan zajlanak, a sportszolgáltatások többnyire alacsony színvonalúak, a fogyasztói értékek kevésre értékeltek, ezért kevesebben veszik igénybe azokat, mint akiknek igényük lenne rá, illetve, akik igénybe veszik, csak viszonylag kevés díjat hajlandók fizetni érte.

Aki amatőr, fizessen a szolgáltatásokért

A működési zavarok kezeléséhez az amatőr sportolóknak olyan sportolási lehetőséget kell kínálni, hogy jegy-, bérletvásárlás, nevezési díj vagy éppen egyesületi tagdíj befizetés formájában működőképessé tegyék a szolgáltató egyesületet, vállalkozást, sőt a befizetéseknek az adott sportági szövetség működési alapjaihoz is döntően hozzá kell járulniuk. Hasonlóképpen kell értéket teremteni a sportszórakoztatásban, hogy elégedett legyen a néző, a közvetítő televízió, a hirdetni akaró vállalatok.

Ehhez jól felépített sportszolgáltatási márkák kellenek. Nagyszámú és magas presztízsű érdeklődő, pozitív kép, fogyasztói vélemény a szolgáltatóról, értékes kereskedelmi jogok, széles körű kereskedelmi és pszichikai hasznok, magasra értékelt szervezeti kultúra és filozófia.

Drasztikusan csökkent az egyesületek száma

Minden felmérés azt mutatja, hogy bár a magyarok általános egészségi állapota nem túl jó, az egészség kiemelkedően fontos érték számunkra. Van tehát fogyasztói igény, ismert az egészség- és szabadidőipar technológiája, csak a megfelelő szolgáltatás hiányzik. A kutatások szerint, miközben az elmúlt másfél évtizedben drasztikusan csökkent az egyesületek és az igazolt sportolók száma, a sportolási aktivitás nem igazán csökkent.
Általános európai jelenség, hogy a sportolási szokások jelentősen megváltoztak, a polgárok nem úszó-, tenisz-, fitneszklubba, síegyesületbe lépnek be tagnak, egyre inkább üzleti szolgáltatásként vásárolják meg a sportolási lehetőségeket.

A sportszórakoztatás mint szolgáltatás pénztermelő képességéről számos észak-amerikai és európai, kevés magyar példa hozható.
Általános félelem, hogy a magyar sport nemzetközi eredményessége ingatag lábakon áll.
Ezen a téren szembesülnünk kell azzal, hogy a világban a sportpiac kiteljesedésével egyre több sportágban, egyre szélesebb körben jelent jó megélhetési lehetőséget a sportsiker. Lehet, hogy nem tetszik, de piaci körülmények között összefüggés van a sport szakmai és üzleti sikere között, az a kiemelkedő sportteljesítmény, amit nem díjaz a közönség, a média és a hirdetővállalatok sora, többnyire a közvélemény számára sem ér sokat.

A GDP egy százaléka jut a sportnak

A sporttal kapcsolatos magyar társadalmi preferenciák szorosan kapcsolódnak a gyermekek, ifjak sportjához. Bár nem egyértelműen közfeladat, de a gyermekek testkultúrájának fejlesztésében, a sportolás, a közösségi élet megszerettetésében jelentős segítséget tudnak nyújtani a közösségi intézményi rendszerek. Hasonlóképpen a nagy sportlétesítmények építését és gazdaságos üzemeltetését sem lehet közösségi források nélkül megoldani, a központi és helyi kormányok támogatásának hiányában a használat költségei valóban széles rétegeket zárnának ki a sportból, ami talán mégsem helyes. Ezért is támogatják helyi és központi szinten a létesítményépítést és üzemeltetést szerte a világon, amire a magyar sportlétesítmény-rendszernek is nagy szüksége van. Elfogadott azon sportmegarendezvényekbe (olimpia, Formula–1, kiemelten népszerű, üzleti alapon szerveződő sportágak világbajnoksága, kivételesen kontinentális bajnoksága) való közösségi beruházás is, amelyeknek vannak mérhető és kézzelfogható hasznai, de csak társadalmi szinten és hosszú távon realizálódnak. E három területen „legelhetne” a magyar sport szent tehene, a költségvetésből a GDP egy százalékának megfelelő összegű sportnak juttatott állami támogatás.

Sok kudarcot kell még majd átélnünk

A sportközoktatás, a létesítményfejlesztés és az egyedi nagy sportrendezvények kivételes közösségi támogatásán túl azonban a magyar sport jövőjének sokkal inkább az a kulcsa, hogy sikerül-e döntően a fogyasztói által finanszírozott szolgáltatássá szervezni a sportélet minden szintjét. Sikerül-e élettel megtölteni, ha nem is profitorientált, de valódi szolgáltatató szervezetekké fejleszteni az egyesületeket? A hivatásos sportolókat munkaszerződéssel foglalkoztató sportvállalkozások tudnak-e üzleti nyereséget termelni? A sportágat űzők és a tagszervezetek befizetéseiből képesek-e biztos pénzügyi alapokon álló, cserébe számukra értéket jelentő viszonosságokat biztosító sportszövetségeket működtetni? A szövetségek kapnak-e szolgáltatást az ernyőszervezetektől?

Nem lesz egyszerű. Sok egzisztenciát érint majd, valószínűleg nem kevés csalódást és kudarcot kell átélnünk, új arcokkal és arculatokkal kell megbarátkoznunk, néhány valaha volt legendás márkától kell majd megválnunk. A megkezdődött átalakulási folyamatban feltűntek jól működő szolgáltató egyesületek, számos nyereséges vállalkozás, kiváló szövetségi kezdemények, jól képzett szakemberek. Ha szerencsénk van, akkor a folyamat végén talán szerényebb eredményeket felmutató, de szélesebb és biztosabb alapokon nyugvó, gazdasági lehetőségeinkkel sokkal inkább összhangban álló sportéletünk lesz. Érdemes végigcsinálnunk, mert egyébként más esélyünk úgy sincs.
Most csak magunkra számíthatunk.