A különbség nőtt, nőtt és nőtt…

Ennél sikeresebben nem is indulhatott volna. No jó, mindenki, így Kemény Dénes szövetségi kapitány is elismerte, hogy kedvezett nekünk a sorsolás, hiszen elkerültük a szerb-montenegróiakat és a horvátokat, de azt senki sem várta el, hogy a tavalyi világbajnokság harmadik (Görögország, 14–7), hatodik (Románia, 14–6) és nyolcadik helyezettjét (Olaszország, 10–6) 38–19-es gólkülönbséggel semmisítjük meg a Világkupa A-csoportjában. Ráadásul úgy, hogy félidőben az olaszok ellen csak 4–3-ra, a görögök ellen 7–6-ra, a románok ellen pedig 8–5-re vezettünk.

Vagyis az első két negyedet összesen ötgólos különbséggel nyertük meg, míg a második két felvonást tizennéggyel! Számokban kifejezve: a második félidőben háromszor olyan hatékonyan működött a magyar gépezet, mint az első 16 percben.

Miután a trend mindhárom összecsapáson megfigyelhető volt, arra a következtetésre juthatunk, hogy kiváló a Kemény-gárda erőnléte, illetve játékosaink fokozatosan melegednek be. Ez utóbbi azzal magyarázható, hogy új szisztémával lepte meg vetélytársait a magyar alakulat (például jóval több szerep jut a zónavédekezésnek, mint korábban), amelyben egyetlen állóbekket sem találunk, sőt Kemény Dénes már nem is szereti azt a szót használni, hogy védő. Számára csak pólós létezik, olyan pólós, aki több poszton is hadra fogható, akinek szinte nem létezik idegen terep a medencében.

A bekkek helyett öt-hat játékos, így például Biros Péter, Fodor Rajmund, Varga Dániel, Kásás Tamás, Steinmetz Ádám fogja a centereket, és a vetésforgó alkalmazásával meg lehet akadályozni az eredményességet veszélyeztető kipontozódást, no meg a vészes levegőhiányt. Elöl három center (Molnár Tamás, Steinmetz Ádám, Kis Gábor) váltogatható, ami a vetélytársak kinevezett védőinek okoz állandó fejfájást. Biros a védőmunka, Kásás az irányítás mellett is nagy súlyt helyez a góllövésre, ők ketten vezetik a házi góllövőlistát nyolc, illetve hét találattal. A sokoldalúság bizonyítéka, hogy minden mezőnyjátékos szerzett gólt (tízen egynél többet), előfordult, hogy egy meccsen négy különböző játékos (Biros, Kásás, Madaras Norbert, Szívós Márton) úszott a labdáért, illetve hárman (Kiss Gergely, Biros, Kásás) vállalták a három ötméterest.

Szécsi Zoltán főként az első két meccsen remekelt, de a románok ellen is átlagon felüli hatékonysággal nyúlkált a labdák után a kapuban. Ugyancsak megnyugtató, hogy a kevesebbet játszók is a legnagyobb hatásfokkal látták el feladatukat, Kis Gábor például szállította az emberelőnyöket, és élete első válogatottbeli tétmeccsén, az olaszok ellenin, mindjárt gólt ünnepelhetett. S hogy tovább soroljuk a dicséreteket, jegyezzük meg az elitmezőnyben kiemelkedőnek mondható 60 százalékos előnykihasználási mutatót. Csak a helyzetkihasználást érheti kritika, de az ellenfelek helyében bele sem gondolnánk, mi lett volna, ha Kásásék még jobban céloznak…

A Kemény Dénes által elképzelt új játékrendszer tehát kiválóan vizsgázott az első három napon, de igazán csak vasárnap, a Világkupa döntője után leszünk okosabbak.

---- H ---- &